Ne anya, ne hagyj magamra! – Avagy a szeparációs szorongásos zavar

A gyermekek 3-7 százaléka érintett valamilyen szorongásos zavarban. Ezt sajnos sokszor a környezet nem veszi észre, és ezért csak később kerülnek a megfelelő ellátásba. Mit kell észben tartanunk, ha a gyermeki szorongás témakörét járjuk körül? Mikortól mondhatjuk gyermekünk hozzánk való nagy mértékű ragaszkodását szeparációs szorongásos zavarnak?

Szorongásos zavarokat egy igazán speciális kategóriának tekinthetjük. Fontos szempont a zavar felmérésében, hogy hány éves a gyermek, hiszen egyes életszakaszokban nem jelent kóros zavart a szorongásos tünetek észlelése. Bizonyos helyzetekben a szorongás adaptív is lehet, és ennek a megélése nem jelent patológiát. Evolúciós előnnyel jár, hiszen a szorongás megélése egy motivációt jelent a nehezebb helyzetekben, hogy sikeres megküzdési stratégiákat alakítsunk ki.

Gyermek- és serdülőkorban a szorongásos zavarok kategóriájába tartozik a szeparációs szorongás zavar, a szelektív mutizmus, a specifikus fóbia, a szociális szorongás zavar, a pánikzavar, az agorafóbia és a generalizált szorongásos zavar. Ezek megjelenésének gyakorisága eltér egymástól, de átlagosan a gyermekek kevesebb mint 10 százalékénál fordul elő.  Elmondható, hogy a lányok esetében kétszer olyan gyakori a szorongás.

Nagy különbség mutatkozik a gyermekkorban és serdülőkorban előforduló szorongásos zavarok típusai között. Gyermekek esetében a megjelenés gyakoriság 3-7 százalék között van. Leggyakrabban a szociális szorongás zavar fordul elő, de jellemző még a szeparációs szorongás zavar és a specifikus fóbiák (konkrét tárgy vagy helyzettől való félelem). Serdülőkorban inkább a pánikzavar, agorafóbia és leggyakrabban a generalizált szorongásos zavar lehet jelen. Idővel ebben a korosztályban csökkennek a szorongásos tünetek, itt a fiatalok 3-4 százaléka érintett.

Ha a gyermek környezete nem szenved

A szorongás – ellentétben az agresszív, acting-out viselkedéssel – a környezet számára nem mindig észrevehető és a szülők számukra közvetlenül nem okoz gondot. Ezek a tünetek elsősorban a szorongó gyermeknek jelentenek problémát, a környezetén nincs akkora negatív nyomás. Ez eredményezi azt, hogy a tünetek megjelenése és a segítségkérés között hosszú idő telik el, sőt, sokan el sem jutnak a megfelelő ellátásba. Ez főleg kisiskolások esetében figyelhető meg.

A szorongásos zavarok esetében egyértelmű családi halmozódás látható. Ez azt jelenti, hogy ha a gyermeknél felmerül szorongásos zavar, akkor érdemes rákérdezünk arra, hogy a családban volt-e a felmenők között olyan, aki hasonló tüneteket tapasztalt? Viszont a kutatások azt mutatják, hogy a genetikai faktorok magukban nem magyarázzák a tünetek megjelenését.

A környezeti faktorokkal van együttesen meghatározó erejük.

Tüzetesen meg kell vizsgálnunk tehát a szorongó gyermeket közvetlenül érő környezeti hatásokat! Ezen belül a szociális közeget és a családi kapcsolatokat.

A szorongás létrejöttét és fennmaradását befolyásoló tipikus környezeti hatás lehet az, ha a szorongó gyermek édesanyja veszélyesnek észlel bizonyos helyzeteket, és egyből gyermeke megsegítésére és helyzetből kiemelésére törekszik. Mindezt azért, mert úgy ítéli meg, hogy gyermekének nincs akkora megküzdési kapacitása. Ez a túlóvó viselkedés viszont azt eredményezi, hogy ezek a gyerekek kevésbé tudják kipróbálni magukat különböző helyzetekben, és kevesebb alkalmuk van olyan megküzdési technikák kialakítására, amelyek később ilyen ijesztőbb helyzetekben pont a segítséget jelentenék a számukra. Súlyosbíthatja ezt a folyamatot az is, ha a szülő a mindennapi tevékenységek során verbálisan vagy nem verbálisan kommunikálja gyermekének az általa észlelt, gyermeke helyzetekkel való nehezebb megbírkózását és ijesztőnek, félelmetesnek bélyegez meg semleges helyzeteket is.

Így ezek a tényezők együttesen eredményezhetik azt, hogy bizonyos szorongásra hajlamosító örökletes idegrendszeri jellemzőkkel rendelkező gyerekek kevésbé lesznek képesek olyan megküzdési stratégiákat elsajátítani, amelyek aktív használatával csökkenthetnék szorongásukat. Ez a kudarc beépül az identitásukba, s önértékelésük egyik alapkőjévé válhat, amely

egy erős, helyzeteket elkerülő stratégiát fog eredményezni.

Ezek a negatív érzések és az elkerülés ráadásul csökkenti a segítségkérés valószínűségét, így diagnózis adásra is csak később van lehetőség. Fontos kiemelni, hogy a terápia iránti motivációra is negatívan hat.

Gyermekkorban megjelenő egyik jellemző szorongásos zavar a szeparációtól való szorongás. A búcsúzkodásoknál előforduló gyermek fokozott ragaszkodása, akár sírásba fulladó könyörgése a szülőkben sokszor sebet ejt, hiszen gyermeküknek jót szeretnének, de nekik munkába, gyermeküknek pedig óvodába vagy iskolába kell mennie. Mikortól tekinthető ez zavarnak? Járjuk körül együtt ezt a témát!

A zavar következménye, hogy a gyermeknek a közvetlen családi kapcsolatain kívül egyre kevésbé lesznek más kapcsolatai.

A szeparációs szorongás zavar jellegzetessége, hogy a gyermek túlzottan szorong a szülőtől való elválástól. Valamint ez egy olyan mértékű szorongás, amely az életkorában már nem elfogadható. Ez a félelem akár testi tünetekkel is együtt járhat, rémálmok formájában is megjelenhet. Az is heves reakciót, szorongást válthat ki, ha a gyermek átéli vagy csak elképzeli, hogy a szülőtől elválik vagy esetleg például anyukája beteg lesz.

Ha a gyermek egy éves kora körül tapasztalunk ilyen fajta szorongást, akkor az nem jelez betegséget. Ebben az életkorban a ragaszkodás az egészséges és normális fejlődés egyik része. Viszont ha később jelenik meg ez a nagy mértékű szorongás, és azt tapasztaljuk, hogy tartós és többször visszatér, akkor már erre a zavarra gyanakodhatunk. Diagnózist akkor lehet felállítani, ha ez a nagy mértékű szorongás stabilan minimum négy hétig fentáll, miközben jelentős funkcióromlást okoz. Funkcióromlás alatt érthetjük, hogy ez a szorongás megakadályozza a gyermeket abban, hogy a barátaival találkozzon. Így egyre szegényesebb szociális kapcsolatai lesznek a családján kívül. Ilyenkor azt a kérdést érdemes feltennünk, hogy mennyire akadályozza meg a szorongás a gyereket abban, hogy az életkorának megfelelő fejlődési feladatokat teljesítse: iskolába/óvodába járjon, barátkozzon.

A szeparációs szorongás zavar következménye lehet, hogy a gyermeknek egyre több iskolai hiányzása lesz, egyedül nem akar közösségekbe járni, így baráti kapcsolatokat nehezebben fog tudni kiépíteni. Elutasítással reagál az iskolai kirándulásokra, táborokra. Gyakran még otthon sem szeret egyedül maradni. Általában akkor szoktak szakmai ellátáshoz jutni, amikor az iskolai hiányzás oly mértékű, hogy gyermekvédelmi intézkedés veszi kezdetét, amely pszichológushoz vagy pszichiáterhez való fordulást ír elő.

Felhasznált szakirodalom:

Nagy, P. (2015). Szorongásos zavarok. In: A gyermek- és ifjúkor pszichés zavarainak
tankönyve. Semmelweis Kiadó, Budapest, pp. 101-109

•••

Kiváncsiak vagyunk a véleményedre! Ha van pár perced, kérjük segíts a Család és Gyermekpszichológia Rovatnak egy kitöltéssel, hogy a jövőben az igényeidnek is megfelelően tudjunk a problémákra és különböző nevelési kérdésekre válaszolni. Előre is nagyon köszönjük.

A kérdőívet ITT ÉRHETED EL.