Nagyfiúk és kislányok – miért hisszük azt, hogy a férfiakból lesznek a jó vezetők?

Az a nézet, hogy a vezetői pozíció betöltésére igazán csak egy férfi lehet alkalmas, szerencsére egyre kevésbé állja meg a helyét a legtöbb közegben. Azonban még mind a mai napig erősen él az a vélekedés, hogy olyan vezető, akit a többiek tisztelnek és követnek – nemtől függetlenül – csak úgy válhat valakiből, ha vezetői stílusában a maszkulin elemek dominálnak. Miért alakulhatott ez így? Cikkünkből megtudhatjátok. 

Ez a fajta gondolkodásmód, ha belegondolunk, igazából nem is annyira meglepő. Kisgyermekkorunktól kezdve azt halljuk, hogy azok a viselkedési minták és készségek, amiket később a jó vezető ismérveiként azonosítunk, a fiúkra jellemző sajátosságok. De mik is ezek? Ide tartozik többek között a nehéz döntések meghozatalának képessége, a tetteinkért való felelősségvállalás, a nehézségekkel való bátor szembenézés, a jó humorérzék, kifinomult problémamegoldó képesség, a jó kapcsolati hálóval való rendelkezés és a logikus-analitikus gondolkodás. Emellett ugyancsak ide sorolhatóak az olyan ismertetőjegyek is, mint a dominancia kifejezése, az agresszió, a fizikai erőnlét, az ambiciózus előre törekvés, a másokkal való versengés és a (látszólag) szilárd alapokon álló önbizalom. Mi a helyzet lányokkal? Nos, őket jellemzően arra biztatják, hogy

a külsejükre, a bájukra és a személyiségükre támaszkodjanak – a nőiesség legtörékenyebb hármasára.

Az elmúlt évtizedekben rengeteg kutatás vizsgálta a férfiak és nők viselkedését és vezetési stílusát. Amikor arra kérték az embereket, hogy írják le, szerintük milyen egy sikeres vezető, legtöbbször ugyanazokat a kifejezéseket vették elő, mint amelyeket korábban a férfiak jellemzésére használtak. Virginia Schein professzor az 1970-es évek közepén kutatta a témát, majd megismételte vizsgálatait a 2000-es évek elején azzal a céllal, hogy globális képet alkothasson a férfiak, a nők és a sikeres vezetők munkahelyi észleléséről. A legtöbb általa vizsgált országban az eredmény ugyanaz volt: a férfiak többsége a saját nemét és a sikeres vezetőt ugyanúgy látta. Ellenben a nőkkel kapcsolatos eredmények országonként más-más képet mutattak. Néhány nő a nők, a férfiak és sikeres vezetők között nem észlelt jelentős különbséget, míg a többségük továbbra is a férfiakhoz tette hasonlatossá a sikeres vezető ideális képét.

Mivel az üzleti világot vitathatatlanul a férfiak hozták létre, így alakulhatott az, hogy a sikeres vezető fogalmát azok a tényezők határozzák meg, amik a férfiakat és a köztük lévő interakciót festi le. A nők ebbe a játékba csak jóval később csatlakozhattak, és addigra már a férfiak lefektették saját szabályaikat és viselkedési kódexüket. Éppen ezért, hogy játékban maradhassanak, a nőknek egy választásuk volt csak: alkalmazkodnak, és a „nagyfiúk” könyve alapján játszanak – még ha az nem is fair szabályok elé állítja őket. Azonban a közelmúlt

#Metoo és #Timesup mozgalmainak hála a közbeszéd és a média kiemelt témája lett a nemi egyenlőtlenség

kérdése Hollywoodtól kezdve a Wall Streeten, a Szilícium-völgyön és az oktatáson át egészen a sarki fűszeresig mindenhol. Felkavarodott az állóvíz, és bebizonyosodott, hogy a nőket nem lehet többé elhallgattatni és nem lehet őket kirekeszteni. Ez pedig az első lépés azon az úton, hogy a nőket is elismerjék teljes jogú vezetőként.

A nők a múlt századbeli munkaerőpiacra történő belépésük óta gyakran hallották az intelmet, hogy fogadják el a sorsukat és hajoljanak meg inkább előtte, és ők így is tettek sokáig – egészen addig, amíg a földre nem zuhantak. Azok a nők, akik az elmúlt negyven-ötven évben álltak munkába, megtanulták, hogyan ignorálják a burkolt és az otromba megjegyzéseket, ahogy a kínos csendeket is. Megtanulták, hogyan állítsák le az egy-egy alkoholmámoros vállalati buliban ismerkedni szándékozó kollégát, és azt is, hogyan ne hívják fel a figyelmet a saját nemükre és soha ne érintsenek női témákat férfiakkal.

Megtanulták, hogyan „illendő” öltözködniük, beszélniük és viselkedniük,

és ki lettek okosítva arról is, hogy egy nő az bizony kérem mindig, minden körülmények között kedvesen és bájosan mosolyog. A nők számtalan kompromisszumot kötöttek, hogy beilleszkedjenek ebbe a világba, és most érkezett el az a pont, hogy benyújtsák a számlát: ők is kérik jogosan kiérdemelt helyüket a vezetői asztalnál. Hiszen ma már ha egy vállalat a legjobb és legtehetségesebb munkaerőt szeretné magának tudni, nem teheti meg, hogy kizárólag csak férfiakban gondolkodik. Különösen annak tükrében nem, hogy egyre több, eddig egyértelműen férfiak által dominált területen egyenlítődik ki a nemek aránya, az oktatásban és a munkaerő piacon egyaránt. 1965-ben a

Harvard Business School végzőseinek 1,2 százaléka volt nő, míg 2017-ben már közel fele.

Ha már a számoknál tartunk, 2017-es adatok szerint az Európai Unióban csak minden harmadik nő tölt be vezetői pozíciót, vagyis a nők továbbra is alulreprezentáltak a cégvezetők körében. Magyarországon az uniós átlagnál több a női vezető, azonban a nemek közötti bérszakadék nálunk a legnagyobb az EU-ban: a KSH adatai szerint jellemzően közel negyedével kevesebbet keresnek a nők férfi társaiknál. Átlagosan minden harmadik cégben találkozhatunk legalább egy női vezetővel, ami önmagában szép számnak tűnhet, ám nem szabad elmennünk amellett a tény mellett, hogy a gazdaságilag aktív lakosság több mint felét ők alkotják itthon.

Nőként sokszor hajlamosak vagyunk legyinteni a minket ért igazságtalanságokra, éppen ezért érdemes feltennünk magunkat az alábbi kérdéseket, amik a napi szintű akadályokat és mikro-egyenlőtlenségeket világíthatják meg:

  • Megkérdőjelezted valaha is, hogy a kellő képességgel és képesítéssel rendelkezel ahhoz, hogy vezető legyél?
  • Éreztél-e félelmet attól, hogy sikert érj el?
  • Vágták-e valaha az arcodba, hogy nincs meg benned az, ami a vezetői szerephez szükséges?
  • Felfigyeltél már valaha arra, hogy a munkahelyeden a férfiak kikövetelik maguknak a figyelmet egy-egy megbeszélésen?
  • Kerültél már olyan helyzetbe, hogy nem ismerték el a szakmai hozzáértésedet a témához?
  • Érezted valaha megsértve magadat, mert jogtalanul kihagytak egy fontos döntés meghozatalából?
  • Érezted már valaha kívülállónak magadat azért, mert a feladat megvalósítására fókuszáltál ahelyett, hogy mások kedvére tegyél?
  • Voltál valaha megszidva azért, mert megkérdőjeleztél valaki hierarchiában feletted állót?
  • Történt már veled olyan, hogy asszertívan próbáltál valakivel beszélni, de ennek ellenére agresszívnak bélyegeztek téged?

Ha a fentiek közül csak egyre is igennel válaszoltál, akkor bizony érdemes elgondolkodni, hogy ennek hátterében a nemeden kívül vajon áll-e még valamilyen tényező? És ha a válasz nem, akkor bizony nem szabad szó nélkül elmenni emellett. A nőkre különösen jellemző, hogy közülük sokan

úgy tekintenek a sikerre, mint a varázslatra: csak megtörtént velük, nem ők maguk dolgoztak meg érte

– még akkor is, ha valójában hetek, hónapok, sőt akár évek kemény munkája áll is mögötte. Mint Csingiling a Pán Péterből, azon aggódunk, hogy csak az tart életben minket, ha mások kellő gyakorisággal tapsolnak nekünk. Azonban ez a vélekedés alapjaiban téves: a másoktól érkező taps nem a siker elsődleges fokmérője. Azt mi magunknak kell meghatároznunk, belsővé tennünk és ragaszkodnunk hozzá.

•••

Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!


Iratkozz fel hírlevelünkre!