----

„Jó rád a cipőd? És a gyógyszered?” – Személyre szabott pszichiátriai gyógyszerek korszaka

„Pszichiátriai gyógyszerek szedését nem lehet egyik napról a másikra abbahagyni” – kezdi előadását Peter de Groot a Leideni Egyetem (Hollandia) Társadalomtudományi tanszékén szervezett előadásán. A pszichiátriai gyógyszerek (antidepresszánsok, antipszichotikumok, szorongáscsökkentő gyógyszerek) adagjának hirtelen csökkentése vagy épp elhagyása erős testi és lelki megvonási tünetekkel járhat, akár a kezdeti tünetek újbóli, erősebb megjelenésével. A lehetséges megoldás: „Páciensre szabott fokozott gyógyszercsökkentés – akár fél milligrammonként” – vallja de Groot, a taperingstrip-projekt megalapítója. Tudósításunk a Leidenből.

„Különös út vezetett engem ehhez a témához, nem gondoltam volna, hogy egyszer a pszichiátriai gyógyszerek témájával fogok foglalkozni” – kezdi előadását de Groot. Valóban máshonnan indult a karrierje, bár nem is annyira messziről: kémiát tanult, később biokémiára specializálódott, végül a molekuláris biológia lett a szakterülete. 2004-ben azonban depressziót diagnosztizáltak nála:

„Ez a betegség nagy változást hozott az életembe,

éreztem, hogy már nem fogok többet molekuláris biológiával foglalkozni: elkezdtem a pszichológia alapképzést” – meséli.

Egyszemélyes kísérleti csoport

A depressziója kezdete óta folyamatosan szedett antidepresszánst, emellett futott, teniszezett. Akár más páciensekben, benne is többször felmerült a kérdés:

hat-e az antidepresszáns,

vagy inkább mástól, például az intenzív mozgástól van jobban. Mint vérbeli kutató, egyszemélyes kísérletbe kezdett: fokozatosan csökkenteni kezdte az antidepresszáns adagját, emellett naponta tízszer monitorozta a hangulatát, majd ebből egy statisztikát alkotott. Végül teljesen abbahagyta az antidepresszáns szedését: „Meg is örültem: milyen jól érzem magam! Akkor nincs is szükségem a gyógyszerre!”. Négy hónap múlva a hangulata rohamosan zuhanni kezdett és megtörtént, amit ő klinikai átbillenésnek nevez. „Akár egy kajak, az ember hangulata inoghat, majd kisebb-nagyobb erőfeszítéssel visszatér az egyensúlyához. Ám amikor a kajak felborul, akkor sokkal nagyobb erőfeszítés kell az egyensúly visszanyeréséhez: ez a klinikai átbillenés” – hoz szemléletes hasonlatot az előadó. Az egyszemélyes kísérlet azt mutatta, hogy használ nála az antidepresszáns, ám azt is felfedezte, hogy a korábbi adag fele elég a hangulatának stabilizálásához, illetve a mellékhatások alacsonyan tartásához. A szakember szerint döntő fontosságú azt az dózist megtalálni minden páciensnél, ami ezt a klinikai átbillenést megakadályozza.

A pszichiátriai gyógyszerek segíthetnek egyensúlyban maradni, akár a kajakozásnál a jó kormányos.

Saját tapasztalatából kiindulva kutatásba kezdett: lehetséges lenne a pszichiátriai gyógyszerekről való leszokást vagy az adag csökkentését fokozatossá tenni?

„Ezek a gyógyszerek rengeteg mellékhatással járnak”

– meséli de Groot egy 8-9 soros tömött mellékhatás-listát kivetítve. „Fontosnak tartom kiemelni, hogy a projekt célja nem a pszichiátriai gyógyszerek teljes elhagyása: a cél azt a dózist megtalálni, ami elég nagy a hatás eléréséhez, ám a lehető legalacsonyabb a mellékhatások szempontjából” – teszi hozzá. Ehhez pedig az szükséges, hogy a jelenleg elérhető standard dózisok helyett (10, 20, 50 mg), kisebbek is elérhetőek legyenek a páciensek számára. „Akárcsak a szemüvegek dioptriájánál vagy épp a cipők méretezésénél se gondolja senki, hogy elég lenne 35-ös, 40-es és 45-ös cipőt árulni” – állít párhuzamot de Groot.

“Cipővásárláskor is különböző méretek közül válogathatunk, a gyógyszerek adagjánál ez a személyreszabottság hiányzik” – véli de Groot.

Mi is az a taperingstrip?

A taperingstrip az angol tapering „elkeskenyítés, elvékonyítás” és strip „szalag” összetételéből keletkezik. Lényegében egy kis doboz, ami

a páciensre szabott 28 napi gyógyszeradagot tartalmazza

egy hosszú, feltekert műanyag átlátszó szalagban. A szalag egyes szakaszai tartalmazzák az egynapi adagot, kívül megjelölve a nap számát, a páciens adatait és az adagot. Az előadó körbe is ad egy példányt, amelyben placebo van, s így a résztvevők láthatják,  hogy egy-egy nap több pirulát is tartalmaz. „Az adagok pontos adagolását pár »címlet« teszi lehetővé, akár a készpénznél. Így például akár 19.5 milligrammos adagot négy adagból össze lehet állítani: 10mg+5mg+2mg+2mg+0.5mg.” – magyarázza de Groot a folyamatot.

Páciens és orvos – egymástól tanulni

A pszichiátriai gyógyszerek adagjának csökkentése hagyományosan nagy ugrásokban halad: előfordul, hogy az dózist a felére, majd a negyedére csökkentik. A taperingstrip módszerével folyamatosan, kis lépésekben lehet csökkenteni az adagot.

„Akár a repülőgép landolásának íve:

a pilóta megszakítás nélkül folyamatosan csökkenti a magasságot, míg végül puhán leteszi a gépet a kifutópályára” – szemlélteti de Groot. Ezzel a módszerrel személyre szabott adagcsökkentést lehet kidolgozni, pont olyat, ami a páciensnek megfelel: így lehet, hogy valakinek megfelelő, ha 28 nap alatt felezik az adagot, míg más például 4 doboz, azaz 112 nap alatt ér el a dózis felére. A legfontosabb, hogy a páciens és a kezelőorvos között megfelelő legyen a kommunikáció, és tudjanak egymástól tanulva haladni ezen az úton.

Jövőbeli remények

Jelenleg Hollandiában csupán egy gyógyszerész készít személyre szabott taperingstrip-gyógyszerdobozt, és a támogatókat is nehezen találnak a projekthez. „Nagyon szomorú látni, hogy a nagy gyógyszercégek, akik rengeteg profitot termelnek a pszichiátriai gyógyszerek gyártásával, nem akarnak hozzájárulni a gyógyszerszedés által kialakuló problémák orvoslásához” – véli de Groot. Különösen, hogy a projekt egyre több kutatási eredményt tud felmutatni: a taperingstrip-módszert használó páciensek

jobban érzik magukat, kevesebb elvonási tünetet tapasztalnak és elégedettek a folyamattal.

„Sose gondoltam, hogy egyszer pszichiátriai gyógyszerek témájával fogok foglalkozni. Szeretném, ha az a módszer minél több páciens számára elérhetővé válna, hozzásegítve őket egy kiegyensúlyozott, boldogabb élethez” – zárja előadását de Groot.

 

Ha többet szeretnél megtudni a taperingstripről ezen az oldalon informálódhatsz (angolul) http://www.taperingstrip.org/, illetve a projekt vezetőivel is felveheted a kapcsolatot.