Hamupipőke Facebook-profilja – avagy elmesélhetek egy történetet?

Az ember azokra a történetekre emlékszik, amik jelentettek valamit, még ha túl kicsi is volt hozzá, hogy megértse, miért. De azt hiszem, Frodó úr, én igenis értem, most már tudom! E történetek szereplői gyakran visszafordulhattak volna, de nem tették. Továbbmentek, mert volt mibe kapaszkodniuk” – így biztatta Samu  barátját Tolkien regénytrilógiájában, amikor küldetésük reménytelennek tűnt. Ha nem is Mordor pusztaságán kell átvágnunk, mi is érezhetjük magunkat hasonlóan nehéz szituációban. Boldizsár Ildikó mesekutató és terapeuta szerint bizonyos élethelyzetekben egy-egy történet kapaszkodót nyújthat a megoldás megtalálásában. Legújabb könyvében pácienseinek történetein keresztül vezeti be az olvasót a mesék terápiás alkalmazásába. Könyvajánlónk.

Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápiás Módszer megalkotója közel harmincnégy éve foglalkozik a mesék, mítoszok és történetek terápiás alkalmazásának módjaival, mindezt életkortól függetlenül, sőt leginkább a felnőtt korosztályra fókuszálva. A meseterápia a művészetterápia, azon belül is a biblioterápia egyik ága. Lényege, hogy irányított olvasással igyekszik segíteni a személyes problémáink megoldási lehetőségeinek megtalálásában. Egyes történetekben

saját életválságainkra, elakadásainkra, a szereplőkben pedig önmagunkra ismerhetünk.

Azért tudunk könnyen azonosulni bizonyos történetekkel, mert a kiválasztott mesében szimbolikus formában megtalálhatóak személyes vívódásaink, belső konfliktusaink, megpróbáltatásaink és kríziseink. Lehet ez például a szülőkről való leválás, párkapcsolati nehézség, beteljesületlen szerelem, elengedni nem tudás, gyász, magány vagy egyszerűen céljaink tisztázása. Szinte bármilyen élethelyzetre létezik megfelelő történet, csak meg kell találnunk a sajátunkat. A meseterápia módszere ebben nyújt segítséget.

A fikció és a valóság határán

A meseterápia mint gyakorlati módszer pszichoanalitikus alapokon nyugszik. Támpontot adhat a terápiás munkában, hogy a kiválasztott történetben a páciens kivel azonosul, a cselekmény mely állomásán látja magát, hogyan viszonyul bizonyos fordulatokhoz és a szereplők motívumaihoz. A történet

a tudattalanunkba tett utazásnak is tekinthető,

ahol a szimbólumoknak kiemelt szerepük van. Az szerző célja a Hamupipőke Facebook-profilja – Meseterápiás esetek című kötet megírásakor az volt, hogy közérthetően mutassa be a meseterápia módszerét olyanok számára is, akik nem ismerik a technika alapjait, illetve hogy a könyv végére érve az olvasó átfogó képet kapjon annak alkalmazási potenciáljáról és jótékony hatásairól. Mindez kilenc megtörtént meseterápiás eset ismertetésén keresztül valósul meg.

A terápiában a mese tükörként működhet, a történetbe tekintve önmagunkat vizsgálhatjuk meg.

Az élettörténetek megismerésével párhuzamosan kibomlanak előttünk a Metamorphosis-terápia alapvető módszertani elemei is, és megláthatjuk, hogyan inspirálhatnak és indíthatnak el minket az ősi mítoszok a saját élettörténetünk alakításának útján. Az esetleírások során először mindig megismerkedhetünk azzal a személlyel, aki „belép az ajtón”, majd nyomon követhetjük a terápiás mese kiválasztásának szempontjait, végül pedig a terapeuta nézőpontjából is végigkísérhetjük a folyamatot. Megérthetjük, hogyan válik egy-egy mese gyógyító történetté, és abban is támpontokat kaphatunk, hogy mindez miként valósulhat meg terapeuta jelenléte nélkül, öngyógyító folyamatként. Tehát ha esetleg önmagunkra ismertünk egy mesében, mi magunk is elkezdhetünk dolgozni ezzel az élménnyel.

„Találjon nekem egy mesét!”

A terapeuta körültekintően feltérképezve a páciens életét és aktuális helyzetét, mindig olyan történetet hív segítségül, amelynek alapmintázata megegyezik a kliens életében megjelenő mintázattal. A terápiában soha nem tartalomelemzésről van szó. Ha egy mesére hagyatkozva szeretnénk új szempontokat és megoldásokat találni problémánkra,

mindig saját személyes valóságágunkkal lépünk a történetbe.

A terapeuta feladata, hogy pontos kérdésekkel segítsen minket ebben. A kötetben ezt folyamatában is végigkövethetjük. Minden esethez társul egy mese, egy terápiás történet, amelyben az adott személy önmagára, és saját élethelyzetére ismert. Megismerhetünk például egy gyönyörű fiatal lányt, aki túlságosan félt az élettől, ezért hamis online személyiségbe menekült, hogy szeretetet és elfogadást találjon. Annyira igyekezett mindenkinek megfelelni, hogy a végén már azt is elvesztette, hogy kicsoda is ő valójában. Majd egyszer csak kitört belőle: „Egy lány vagyok, aki menekül. Aki folyton menekül.” Ez a lány végül a Grimm fivérek Hamupipőke történetében találta meg magát. De ne gondoljuk, hogy rögtön a hősnőben látta meg önmagát, odáig hosszú út vezetett. Kezdetben ő volt a „minden kívánságot teljesítő fácska”, akit csak meg kell rázni és ontja magából a vágyott dolgokat. A terápia előrehaladtával viszont megtalálta hiányzó üvegcipellőjét, amely segített saját útjára lépni. Egy másik történetben a sikeres, kívülről magabiztosnak tűnő, de belül kiüresedett férfinak a Csillagszemű juhász meséje segített leszámolni a benne élő zsarnokkal. A börtönbüntetését töltő anyának és gyermekeinek pedig végül A fák titkos szíve című történet segített visszatalálni egymáshoz. Életeken és klasszikus történeteken átívelő könyvről van szó, amely terápiás tanulságai mellett különleges önismereti utazásra hív minket.

Egyetlen történet persze ritkán vezet el a probléma teljes megoldásáig, mégis a számunkra tartogatott személyes jelentésének feltárása és megértése kivételes lehetőségeket rejt magában.

A mesék kaput nyitnak egy másik birodalomba.

Visszavezetnek bennünket egy sokkal természetesebb gondolkodási és létezési módba. Megmutathatják a változás irányát, célját, és mintát, támpontokat nyújthatnak a vágyott állapot elérésében. A mese megtalálásával azonban még közel sincsen vége a folyamatnak. A valóság keretei között cselekvéssé kell alakítanunk a történet hallgatása közben megtapasztaltakat. Ezt legkönnyebben egy szakember kísérésével valósíthatjuk meg, de Boldizsár Ildikó könyvének segítségével akár mi magunk is ráakadhatunk saját terápiás történetünkre, és elkezdhetünk dolgozni vele.

 

Felhasznált szakirodalom:

Boldizsár I. (2018) Hamupipőke Facebook-profilja – Meseterápiás esetek. Jelenkor Kiadó. Budapest

Boldizsár I. (2017) Meseterápia – Mesék a gyógyításban és a mindennapokban. Magvető Kiadó. Budapest

További forrás itt található.


Iratkozz fel hírlevelünkre!