Az önsorsrontás nyeresége – miért éri meg szenvedve élni?

Ha az önsorsrontásra gondolunk, feltűnő ellentmondás juthat eszünkbe. Hiszen az önsorsrontók gyakran akár annak ellenére, hogy tudatában vannak döntéseik negatív következményeinek, mégis meghozzák azokat. Mi magyarázhatja, hogy sokan mintha a saját életünket lehetetlenítenénk el? Ha belátjuk, hogy rossz irányba tartunk, miért érheti meg számunkra mégis ezen az úton maradni? Miért olyan nehéz kiutat találni ebből az útvesztőből? Borbély Lilla tanácsadó- és iskolapszichológus cikke.

Eric Berne, a tranzakcióanalízis atyja fogalmazta meg a sorskönyv elméletét. Mindannyian rendelkezünk egy félig-meddig tudattalan élettervvel, amely arra szolgál, hogy hosszabb időszakokat, vagy akár az egész életünket strukturálhassuk, tartalommal tölthessük fel, sorskönyvünk pedig egy meghatározott cél felé halad. Berne szerint a sorskönyvek alapvetően nyertes és vesztes típusba különíthetőek el. Az önsorsrontás a vesztes sorskönyvekhez kötődik.

Szüleink már születésünktől programozzák utunkat az általuk átadott értékekkel, parancsokkal, tiltásokkal. Jellemzően hat éves korunkig feltesszük magunknak a kérdést: Mi történik olyasvalakivel, mint én? A szülői „hagyaték” segítségével konstruálunk erre választ, ami majd a sorskönyvünk lesz. Berne egyik klinikai esetében az édesanya azt mondta, mindegyik gyermeke az elmegyógyintézetben fogja végezni. Igaza lett: lányai páciensként, fiai pedig pszichiáterként kerültek oda.

Ugyanakkor elhanyagolhatatlan szempont, hogy mi hogyan reagálunk: elfogadjuk-e a szüleink által felkínált magyarázatokat, utakat, vagy esetleg éppen az ellenkezőjével azonosulunk? Sorsunkat az határozza meg, hogy mi megy végbe a fejünkben, amikor külső eseményekkel találkozunk.

A sorskönyvek tehát gyermekkori illúziókon alapulnak, melyek akár egész életünk során végigkísérhetnek minket, ugyanakkor sokan képesek vagyunk arra is, hogy ezeket elhagyjuk. Élettervünk lehet, hogy a legkevésbé sem lesz jó vagy boldog, mégis mi magunk akarjuk, hogy ez így történjen. Mi lehet az oka, hogy néhányunk szenvedést ír elő saját magának?

Sorskönyvünk felfedezéséhez először a bennünk élő gyermeket és annak illúzióit kell megértenünk.

A végső nyereség

Sorskönyvünk meghatározhatja, hogyan élünk és hogyan érünk életünk végére. Ugyanakkor élettervünket úgy rakjuk össze, hogy az végül valamiféle nyereséggel járjon a számunkra. A nyereség nem feltétlenül egy pozitív dolog: a klinikai gyakorlatban megjelenő nyereség lehet például elmagányosodni, nyomorultul élni, megbolondulni vagy meghalni. Miért tekinthetjük ezeket a szörnyű végpontokat mégis nyereségnek? Nyomorultul élve megbűnhődhetünk egy régi hibáért, halálunkkal feloldozást nyerhetünk a terhek alól, megbolondulásunkkal megszabadulhatunk a felelősségtől. A drogfüggőség és az alkoholizmus jellemzően a legkényelmesebb mód bármelyik nyereség elérésére.

A helyzet persze nem ilyen egyszerű, minden eset egyedi. Az egyik önsorsrontónak ugyanaz a nyereség mást jelenthet a sorskönyvében, mint a másiknak, így érdemes rátekintenünk a saját életünkre: nekem miért éri meg fenntartanom a boldogtalan helyzetemet? Mit akarok vele elérni?

A sorskönyvi nyereség is jellemzően egy szülőktől érkező konstrukció, ugyanakkor sok esetben előfordul, hogy a nagyszülő kontrollálja akár közvetlenül, akár a szülőn keresztül. Megmenthet bennünket az apai „halálos ítélettől”, ugyanakkor tudattalanul bátoríthatja is őt, hogy hajszoljon bele bennünket valamilyen negatív végkifejletbe. Noha a végkifejletet szüleink plántálják belénk, ha nem fogadnánk el, hatástalan lenne. És mi magunk vagyunk azok, akik a drámai végkifejlet helyett választhatjuk a boldog befejezést.

Átírhatjuk a sorsunkat?

Ez azonban gyakran nagyon nehéz lehet, hiszen olyan régen rögzült, jól bejáratott illúziókat kell levetkőznünk, melyek legtöbbször egyáltalán nem is, vagy csak félig-meddig tudatosak. Ezért sokszor érdemes lehet szakember segítségét kérni, hogy minél mélyebben feltárhassuk és átláthassuk, mi tart minket a negatív ciklusban, és kidolgozzuk, hogyan hagyhatjuk el azt. Érdemes lehet továbbá átgondolnunk azt a kérdést, hogy mit határoztunk el az életünkkel kapcsolatban, amikor még kicsik voltunk?

Az életciklusaink váltásakor jelentkező krízisek, válságok (például a szülőktől kapott kép serdülőkori újraértékelése) jó alkalmat kínálhatnak arra, hogy új utakat találjunk az életünkben. Az ezekhez hasonló nagy érzelmi töltetű és jelentős események, mint például egy válás vagy egy új, stabil szerelem is sok esetben promotálhatja az új életfilozófia kialakítását.

 

Felhasznált irodalom:

Berne, E. (1997). Sorskönyv. Háttér.