Nőj már fel! – Avagy ki az érzelmileg felnőtt? I. rész

Miért élnek sokan még harmincévesen is egy tinédzser életstílusa szerint? Mikor lesz valaki érzelmileg érett? Egyáltalán: kire mondjuk ezt, és mik szükségesek hozzá? Korábban írtunk már az elhúzódó serdülőkorról és a kibontakozó felnőttkorról. Mostani cikksorozatunkban arra próbálunk választ találni, hogy mi a felnőtt viselkedés és az érett kapcsolatok kulcsa.

Sokan gondoljuk, hogy a korral együtt jár a fejlődés is. Vannak biológiailag meghatározott, kevésbé változó adottságaink (vonásaink), mégis úgy gondoljuk, hogy minél idősebbek, annál bölcsebbek vagyunk. Vannak bizonyos életkori határok, amelyekkel az ember különböző szakaszba lép. Ha például egy gyermek 11-12 évesen a változás jeleit mutatja, akkor a pubertásba ér, és a pubertás folyamán pszichológiailag is érettebbé válik.

Viszont a tanulmányokból úgy látszik, hogy ezek a határok manapság már egyáltalán nem egyértelműek. Az önálló élet, a saját magunkért való felelősségvállalás alsó határa a továbbtanulás miatt kitolódott. Bár jogilag 18 éves kortól felnőtt valaki, sok pszichológus szerint érzelmi és életviteli szempontból a felnőttség később kezdődik.

Pán Péter és a felnőtt lét

Mint sok más dolog esetén, az érzelmi felnőttség kérdésénél is talán azt könnyebb észrevenni és definiálni, amikor valakinél nem történik meg ez a folyamat. Az angolban külön szó is van azokra, akik kibújnak a felnőtt élettel járó felelősség alól: „manolescent” (ez a „man” (férfi) és „adolescent” (serdülő) kifejezések házasításából keletkezett. Például erre utaló jel lehet az, ha valakinek harmincöt éves kora ellenére sincsen olyan munkahelye, ahol huzamosabb időt töltött el. Ha nem vállal felelősséget a tetteiért. Ha még mindig aggódik az édesanyja, ha későn ér haza. Vagy ha ő nem is gondolja, hogy hosszabb távon el kellene köteleződnie valaki mellett. Azaz akinél úgy érezzük, hogy tinédzserkorát vagy fiatal felnőttkorát éli még a harmincas éveiben is.

Bár a mentális zavarok diagnosztikai kézikönyvébe (DSM-5) nem került be ez a jelenség, nagyon is létezik, és a szakirodalomban Pán Péter szindrómának hívják. Pán Péter arról híres, hogy egész életében kisfiú marad. Éppen ezért a tulajdonságáért nevezték el róla azt a jelenséget, amikor valaki

a kora ellenére sem akar felnőni.

Bár a mesében Pán Péter fizikailag sem nő fel, a való életben ezek az emberek fizikailag felnőnek, de nem mutatják a felnőttséget jelentő tulajdonságokat. De tulajdonképpen mik is ezek a tulajdonságok, amikkel ők nem rendelkeznek?

Miből áll az érzelmi felnőttség?

Erikson szerint az élet különböző szakaszainak más-más feladataik, céljaik vannak. A „hol a helyem a világban” kérdés válaszának megtalálása a serdülőkor, egy komolyabb párkapcsolat kialakítása a fiatal felnőttkor feladata lenne Erikson eredeti elképzelése szerint. Az érett felnőtt lét (kb. 40 éves kortól) célja az alkotóképesség kibontakozása, érték teremtése a munkában és a szülői felelősségvállalás. A Pán Péterek esetében azért érezzük, hogy valami nincs rendben, mert idősebb koruk ellenére még mindig a fiatalabb korosztály életcéljaival vannak elfoglalva.

Erikson eredeti elmélete szerint az intim kapcsolatok kialakítása a fiatal felnőttkor feladata.

Az utóbbi évtizedben egyre több kutatás vizsgálta, hogy a mai társadalmunkban hogyan jelenik meg Erikson elképzelése. Mit jelent pontosan ma felnőttnek lenni? Sok kutatásban kérdeztek meg olyan fiatalokat, akik éppen a fordulóponton voltak arról, miben látják a különbséget a serdülő- és a felnőttkor között? Az egyik kutatásban kiscsoportos beszélgetéseket kezdeményeztek fiatal felnőttekkel arról, hogy mi is tulajdonképpen a felnőttség lényege. Lássuk tehát ennek az eredményeit, azokat a tényezőket, amik a fiatalok számára sokszor riasztóak lehetnek, de a felnőtt lét velejét adják. Ezen belül is leginkább azokra koncentrálunk, amelyek az érzelmi érettséghez kapcsolódnak.

Az élet aktív formálása – felelősség

„Szerintem valaki attól válik felnőtté, hogy félreteszi a gyermeki megoldásokat és észreveszi, hogy itt az ideje annak, hogy felelősséget vállaljon, és ne a szülei döntéseiben bízzon. Itt az ideje annak, hogy a cselekedeteiért felelősséget vállaljon…” – mondta ezt az egyik lány a beszélgetésen. Nem túl meglepő módon a legtöbben a felelősségben látták a felnőttség kulcsát. Az élet milyen területein vállal felelősséget egy felnőtt?

  • Tetteiért: afelett sokszor nincs kontrollunk, hogy mit gondolunk vagy érzünk egy adott pillanatban. Viszont amikor tudatosan cselekszünk, akkor igen is mi irányítunk.
  • Sorsáért: a fentiek miatt is egyértelmű, hogy egy felnőtt aktív résztvevője annak, ami vele történik. A meggyőződése szerint ő az élete formálója. Ha valami elromlik, az az ő hibája. Nem áldozat, aki a körülményeknek, az életnek vagy másoknak alá van vetve. Így azokat a dolgokat, amiket nem szeret magában (például a túlsúlyát, vagy beszédstílusát) megpróbálja megváltoztatni.
  • Szavaiért: nem hiteget vagy tesz elhamarkodott ígéreteket.
  • Döntéseiért: tudatosan állít fel célokat és tesz értük. Egy gyerek hajlamos túlreagálni lényegtelen dolgokat, elfelejteni olyan tényezőket, amik nélkülözhetetlenek a boldogságához. Ezzel szemben egy felnőtt eldönti, mi a fontos neki az életében, és áldozatokat hoz érte.

Önállóan létezni  függetlenség

A függetlenség útként szolgálhat a felelősséghez való eljutásig. Míg egy gyerek helyett mások hoznak döntéseket, addig egy felnőtt egyedül is képes meghozni ezeket. Sokan épp az előbbi miatt gondolják a gyerekkort egy felhőtlen időszaknak. Pedig ha jobban belegondolunk, a döntésképtelenség miatt a

gyermek kiszolgáltatott és függő státuszú, míg a felnőtt szabad és önálló lény.

A felnőtt szembesül egy problémával vagy kihívással, és egyedül keres megoldást, anélkül, hogy mások iránymutatására várna. A gyermek rá van szorulva egy másik ember segítségére, arra, hogy az biztonságot nyújtson neki. Viszont egy érzelmileg érett ember képes megteremteni a biztonságot, és általában akkor kér segítséget, hogyha valamihez nem ért vagy elakad. Ehhez a biztonsághoz fontos az anyagi függetlenség is, amely képessé teszi a fiatalt a saját életének elkezdésére és az anyagi felelősségvállalásra.

A saját valóság  stabil identitás

Amint feljebb kifejtettük, az identitás megtalálása leginkább a serdülő feladatai közé tartozik, így a felnőttség fontos része a már kifejlett, érett identitás. Tudni, hogy ki is vagyok én, mire vagyok képes. Az érzelmileg felnőtt emberek szemlélik magukat kívülről, és igyekeznek mindennapi tapasztalataik alapján minél pontosabb képet alkotni önmagukról. Tisztában vannak a jó és rossz oldalaikkal, és a másokkal való kapcsolataikat is reálisan látják. Törekszenek arra, hogy megtudják azokat a mozgatórugóikat is, amelyek a felszín alatt vannak és nehezen észrevehetők. Ezeket is beépítik az önmagukkal kapcsolatos képükbe.

Az érzelmileg felnőttek megélik az érzéseiket, de amikor cselekvésre kerül a sor,

racionális döntéseket hoznak

saját érdekük és meggyőződésük alapján. Épp ezért tudnak tanácsot adni bizonyos helyzetekben, hiszen általában reálisan látják azokat. Képesek az érzelmi és az intellektuális-gondolati folyamatokat külön kezelni, és kiválasztani, hogy melyik alapján döntenek. Saját értékeik és irányelveik szerint élnek, egységben magukkal.

Az érzelmi érettséghez hozzátartozik az is, hogy egy visszajelzésre nem reagálnak védekezően vagy dühösen. A negatív kritikát sem utasítják vissza magától értetődően. Ehelyett örülnek a konstruktív kritikának, és nyitottak az új dolgok felfedezésére. Hiszen ezekkel tudják bővíteni önmagukról való tudásukat és tudatosságukat.

A kettőnk jelene – érett kapcsolatok

Az érzelmileg érett felnőttek az egyenlőségre törekszenek a kapcsolataikban, nem úgy, mint az érzelmileg nem érettek. Utóbbiak sokszor régi, megoldatlan, múltbeli konfliktusokra reagálnak kapcsolataikban, és könnyebben veszik fel a szülő vagy a gyermek szerepét. Aki érzelmi felnőtt ember, az nem akarja a partnerében csupán a biztonságot nyújtó szülőt látni (hiszen azt magának is meg tudja teremteni). Ő egy vele egyenlő társat akar maga mellett tudni. Megtanul szeretetet adni és elfogadni. Robert W Firestone pszichoterepeuta, a The Fantasy BondVoice Therapy és sok más pszichológiai témájú könyv szerzője „felnőtt módnak” hívja az érzelmi érettséget. Ő így fogalmaz: Akik legtöbbször a felnőtt módban élik az életüket, azok egymáshoz önálló személyekként kapcsolódnak, akik a szükségleteik kielégítését illetően kölcsönösen adnak és fogadnak el egymástól.”

Cikkünkben abba szerettünk volna betekintést adni, hogy a biológiai és érzelmi felnőtté válás hogyan (nem) kapcsolódik össze. Sokszor nem a felnőtt állapotunkban működünk. Jó, ha szeretünk játszani, és természetes, hogy néha a negatív kritika bánt minket. Viszont úgy tűnik, mégis a felnőtt alapállapot az, amellyel hosszú távon gyümölcsöző és boldog életünk lehet. Cikksorozatunk következő részében ahhoz adunk segítséget, hogy hogyan lehet érzelmi felnőtté válásunkat elősegíteni.

 

Felhasznált szakirodalom:

Andrew, M., Eggerling-Boeck, J., Sandefur, G. D., & Smith, B. (2006). The “inner side” of the transition to adulthood: how young adults see the process of becoming an adult. Advances in Life Course Research, 11, 225-251.

Sheldon, K. M., & Kasser, T. (2001). Getting older, getting better? Personal strivings and psychological maturity across the life span. Developmental psychology37(4), 491.

További források: itt, itt és itt 

•••

Kíváncsiak vagyunk a véleményedre! Ha van pár perced, kérjük segíts a Család és Gyermekpszichológia Rovatnak egy kitöltéssel, hogy a jövőben az igényeidnek is megfelelően tudjunk a problémákra és különböző nevelési kérdésekre válaszolni. Előre is nagyon köszönjük.

A kérdőívet ITT ÉRHETED EL.