Élet a méhben – avagy a magzati korból hozott magatartásmintázataink

A várandóság alatt eltöltött idő a gyermek teljes életére hatással van. A gének által kódolt fizikai fejlődésen túl, viselkedésünkben is megjelennek általános törvényszerűségek. Ezek közül néhány már a méhen belüli élet során megnyilvánul. Melyek azok a cselekvések, amiket egy magzat is úgy csinál, akárcsak egy felnőtt ember? Lehet-e magzati szexualitásról beszélni? Hogyan segíthet a tudomány friss ágazata, a magzat etológia a születés után kialakuló betegségek előrejelzésében?

Az emberi és állati viselkedés determináltsága már régóta foglalkoztatja mind a természet- mind a társadalomtudósok fantáziáját. A legalapvetőbb kérdés hosszú idők óta az, hogy viselkedésünket a génjeink és a környezetünk milyen arányban befolyásolják. Bár az etológia az állatok viselkedését megfigyelő tudományág, melynek ma már számos alterülete van, megfigyelésének tárgya az emberre is kiterjed, ezt humánetológiának nevezzük. Ez tehát az emberi viselkedés gének által öröklött magatartásmintázatait kutatja. Legfrissebb ágazata a magzati etológia, amely során a magzatot és annak fejlődését természetes környezetében, a méhen beül (intrauterin) vizsgálják. Célja, hogy feltárja azokat a gének által meghatározott aktivitásmódokat, melyeket a magzat a születés után is végez, akár felnőttkorban is.

Korábban csak elhalt magzatok álltak a kutatók rendelkezésére, azonban az ultrahang medicinában való elterjedése már lehetővé teszi az élő, egészséges gyermek nyomon követését is. A várandós nők vizsgálatára az 1960-as évektől kezdték el használni az ultrahangot, más néven a szonográfiás módszert. Mindez a magzat anatómiai paraméterein kívül annak viselkedésének vizsgálatát is lehetővé teszi. A magzati magatartás ugyanis a központi idegrendszer által irányított élettani működések összességével írható le, mint például a szemmozgás, a testmozgások vagy a szív működése. A központi idegrendszer fejlődését pedig a gének határozzák meg, melyeknek köszönhetően egyre változatosabb magatartásmintázatok jelennek meg, köztük tehát olyanok is, amelyeket magunkon is megfigyelhetünk.

Klinikai szempontból a magzati viselkedés kutatása olyan ismeretek gyűjtésére is alkalmas, amelyekkel már a születést megelőző (praenatalis) időszakban előrejelezhetünk fejlődési rendellenességeket vagy egyes betegségeket. Mivel a magzat magatartása jelentős mértékben a központi idegrendszer működésétől függ, az abnormális magatartásból következtethetünk annak éretlenségére vagy más rejtett funkciós zavarokra. A magzatmozgások minőségének elváltozása például fejlődésbeli elmaradásra utalhat.

A mentálisan retardált magzatoknál csökkent mozgást és a mozgások rövidebb időtartamát figyelték meg.

Ugyanakkor a diszfunkciókkal foglalkozó területet perinatológiának, míg az egészséges magzati magatartás kutatását magzati etológiának nevezzük.

Mit csinál a magzat?

A szívműködés gyakorisága, a szem- és a testmozgások jelenléte vagy hiánya alapján a magzat négyféle magatartási státuszát különíthetjük el. A magatartási státuszok a központi idegrendszer működésének kifejezői. Ezek közül megkülönböztetünk csendes alvást, melyben a magzat nyugalomban van, szabályosan ver a szíve, időközönként rövid testmozgásokat produkál, de szemét nem mozgatja. Ezzel szemben az aktív alvás fázisában már gyakoriak a végtagmozgások és a szívverés is erősödik. Az ébrenlét között is megkülönböztetünk csendes és aktív ébrenlétet. Utóbbiban erőteljes és folyamatos az aktivitás, beleértve a sok törzsrotációt. A szemmozgások folyamatosak és a szívműködés jellege sem állandó. Az idő kisebb részében figyelhető meg ez az állapot, a legtöbb időt a magzat az aktív alvás periódusában tölti. Az emberi magzat mozgásvizsgálatát a terhesség 7. hetétől lehet érdemben elkezdeni. A 14–15. héttől akár tizenhat féle olyan mozgás is megfigyelhető a méhen belül, ami később a születés után is jellemző. Cikkünkben most ezek közül mutatunk be néhányat.

Méhen belül töltött idejük legnagyobb részét alvással töltik.
  • Riadás

A riadás egy primitív reflex, ami már az első trimeszter végén kiváltható. Ennek oka lehet erős zaj, fizikai ütés, de pszichés stressz és örömhír vagy probléma hatására is bekövetkezhet. Ilyenkor a magzat legtöbbször a fejéhez kap. A mozgás mindig a végtagokra jellemző, és gyakran a nyak és törzs felé irányul. 18 hetes korban a magzat idegrendszerének fejlettsége miatt ez a reflex megszűnik. Születés után a riadás a Moro-reflexben nyilvánul meg, amikor a csecsemő az első 4 hónapban stressz hatására először széttárja karjait, majd a testéhez közelíti. Ezek a mozgások felnőttkorban ijedéskor is megfigyelhetőek például ha rémületünkben az arcunk elé tesszük a kezünket vagy hirtelen a magasba emeljük azokat. A riadás egy másik formája, amikor a magzat magához húzza a kezeit és a méh falához húzódva összekuporodik. Ugyanezt gyermekeknél és felnőtteknél is láthatjuk később. A riadáshoz hasonló, de attól elkülönítendő mozgás a csuklás. A magzat a 9. héttől kezdve tud csuklani, ami lehet egyes vagy egymást követő sorozatos roham, ami néhány percig tarthat. Nagyon gyakori, hogy sorozatos csuklást figyelhetünk meg a magzaton, ha az anya dohányzott.

  • Mosoly és sírás

Az arc mimikája már a méhben fejlődik, tehát ez is egy genetikailag öröklött tulajdonságunk. A méhen belüli gyermek arcjátéka a vidámságot és a szomorúságot vagy a sírást képes kifejezni. A boldog mosoly a jó hangulatot tükrözi, amikor a szájzugok felfelé ívelnek. Az elkeseredett – reménytelen mosoly során – ami a sírás határán lévő magzatot vagy már magát a sírást is jelentheti, a szájzugok lefelé irányulnak.

A terhesség 20. hetétől kezdve a magzatban minden olyan készség megvan, amelyek a sírás magatartásformájához szükséges. Képes a koordinált légzésre, az állkapocsnyitásra, a szájmozgásra, az állremegésre, a nyelvkinyújtásra és a nyelésre is. A hangképzéshez szükséges Broca- és Wernicke-mező is fejlett, a külvilágban elvileg így nem akadályozott a sírásban. De kutatók a magzatburok repedése után hangnélküli sírást is azonosítottak már ultrahanggal a világrajövetel előtt.

  • Nyelvkiöltés és ásítás

A nyelvkiöltés is egy ősi, veleszületett ösztönünk, mely a terhesség 20. hete előtt kimutatható reflexaktivitás. Az agytörzs és a gerincvelő megfelelő fejlődéséről tanúskodik, bár elég ritka jelenség. Ellenben az ásítás már a terhesség 11-12. hetétől kezdve előfordul. Legtöbbször az aktív alvás státuszában figyelhető meg, a csendes alvás alatt kevésbé. Ilyenkor a folyamatban lévő más aktivitás abbamarad, és csak az ásítás folytatódik. A magzat először a fejét hátrahajtja, amennyiben a rendelkezésre álló tér engedi: a nyak és fej kissé megfeszül. Előfordul, hogy a magzat felemelt kezével a szemét eltakarja, majd a száját kinyitja, szemét félig bezárja. Az ásítás abnormalitásából a magzat agytörzsi fejlődési rendellenességére is következtetnek, ugyanis a vérszegénységben szenvedő magzatoknál előfordul, hogy állkapocscsontjuk is fejletlen, amivel nem tudja vagy nem megfelelően tudja kivitelezni az ásítást.

Szexualitás a méhben

Az elsődleges nemi jellegek már a magzati korban kialakulnak. Ebből kifolyólag mindkét nemnél láthatunk érdekes jelenségeket. A nőnemű magzatoknál a harmadik trimeszterben már kissé elődomborodó emlőket láthatunk az ultrahang felvételeken, míg újszülöttként ezekből az emlőbimbókból nyomásra váladék, úgynevezett „boszorkánytej” is ürülhet.

Ultrahang felvétel egy magzat péniszéről, ami éppen erekcióban van.

A fiú magzatok esetében létrejött nemi szerv pszeudoerekcióját figyelhetjük meg. Ez természetesen nem a nemi vágy hatására jön létre, hanem bonyolult hormonális és neurális folyamatok állnak a hátterében. A hormonális szabályozásban a tesztoszteron játszik szerepet, melyet az első és második trimeszterben a magzat a heréjében és a mellékveséjében termel. Ez a hormon a hímvessző barlangos testében és artériáiban fokozza nitrogén-monoxid elválasztást, és ezáltal a hímvessző merevedését hozza létre. Idegrendszeri szinten a hímvessző és a húgyhólyag vegetatív kontrollja a gerincvelőhöz kapcsolódik. A gerincvelő nyaki területén elhelyezkedő paraszimpatikus magvak pszeudoerekciót képesek kiváltani. A közös neurális eredet ad magyarázatot arra, hogy miért gyakori a magzat vizeletürítésekor a péniszmerevedés. Ez a közös eredet a felnőtt férfiakra is kihat, akiknél a vizelet-visszatartás szintén merevedéssel járhat. A vizeletürítés egyébként mindkét nemnél általában szemmozgással azonos időben történik, általában aktív alvási állapotban, amely szintén közös neurális szabályozást feltételez.

A szexualitás késztetéseket is genetikailag öröklődőnek tekinthetjük. Ehhez kapcsolódóan a maszturbációt is részben az öröklött magatartásmintázatokhoz sorolhatjuk. Bár csak alacsony számban, de van néhány dokumentáció a méhen belüli maszturbációról. Ez a fiú magzatok esetében szemléletesebben látható, amikor azok hímvesszőjük hossztengelye mentén tenyerüket ritmusosan fel és lefelé mozgatják. Ilyenkor a maszturbációt pszeudoerekció előzi meg. Mint a legtöbb esetben ennek hátterében is idegrendszeri aktivitást feltételezhetünk, azonban az orgazmus kellemes kísérő jelensége mindkét nemben feltételezhető.

Cikkünkben a magzati fejlődés során megfigyelhető genetikailag meghatározott magatartásmintázatokkal tártuk fel. A sor azonban nem teljes, hiszen sokat lehetne még beszélni a tápcsatorna működéséről, a légzőmozgásokról és a fogóreflexről is. Részletesebben a témáról Jakobovits Ákos és Jakobovits Antal (2015) A humán magzat etológiája: Viselkedés- és magatartásmintázatok című könyvében lehet olvasni.

 

Felhasznált szakirodalom:

Jakobovits Ákos és Jakobovits Antal (2015). A humán magzat etológiája: Viselkedés- és magatartásmintázatok, Semmelweis Kiadó, Budapest.