„Egy kézfogás többet ér, mint húsz oldalnyi szerződés” – interjú Tóth Péterrel, a Lipóti Pékség tulajdonosával, II. rész

Kétrészes interjúnk első részében a szaktudás szükségességéről, az emberi kapcsolatokról és a „mindent a vevőért” elvről beszélgettünk a Lipóti Pékség tulajdonosával. De mi a helyzet a szerencsével? Magas szintű egyetemi végzettség vagy inkább talpraesettség kell a sikerhez? Miért szakított a Lipóti a Cserpessel? Interjúnk második része.

Említette a kemény munkát, az emberi kapcsolatokat, de nem beszéltünk a szerencséről. Sokak szerint jókor, jó helyen is kell lenni ahhoz, hogy valaki előrébb tudjon lépni.

Kiváló kérdés! Nézze, nyilván mindenhez kell némi lehetőség, nevezhetjük szerencsének is. Ami engem illet, én azért voltam jókor jó helyen, mert a rendszerváltás idején voltam huszonéves. Akkoriban egészen más szemléletmódra volt szükség, hogy valaki el tudjon indulni. Egészen biztosan mondhatom, hogy azzal a tudással ma nem tudnék mit kezdeni, nem jutnék vele messzire. Ugyanakkor szeretném azt is kihangsúlyozni, hogy azzal a helyzettel élni is kellett, vagyis ha nem teszem bele azt a rengeteg munkát, ugyanott lennék. Amit én rendkívül fontosnak tartok, és ez felülír szerintem minden mást, azok a célok. Akinek vannak céljai, az mindig meg is fogja kapni a lehetőségeket, sőt általában meg is tudja teremteni magának azokat. Fontos, hogy az ember tartson valahová, mindezt pedig szilárd elvek mentén tegye, hogy hiteles tudjon maradni.

Akkor a szerencse Ön szerint nem is igazán fontos?

Ezt nem mondtam, de lényeges meghatároznunk, hogy mit értünk szerencsén. Mivel legtöbben a lottónyerteseket tartják szerencsésnek, ezért szeretném kiemelni, hogy szerintem a szerencse azt a lehetőséget jelenti, amivel valaki élni tud. De ahhoz, hogy egy adott helyzetből ki tudjunk hozni bármit, egyrészt felkészültnek kell lennünk, másrészt elhivatottnak a célunk iránt. Én ezt értem szerencse alatt. Azzal nem értek egyet, ha külső okokban keressük a hibát, és azt mondjuk, hogy nem vagyunk szerencsések. Ha nem megy egy üzlet, akármilyen kicsi vagy nagy is,

annak mindig belső okai vannak.

A céltudatossághoz kapcsolódóan: volt olyan, hogy valakin át kellett gázolnia, mert akadályozta Önt a céljai elérésében?

Olyan, hogy valakinek szándékosan keresztbe tettem volna, mert éppen akkor ahhoz volt kedvem, olyan nem volt soha, ezt őszintén mondhatom. Olyan nyilván volt, hogy valaki nem tartotta be azokat az elveket, amik mentén korábban létrehoztuk az együttműködést. Ez lehet szerződés, de akár egy kávés beszélgetés mellett megkötött egyezség is. Ilyenkor nekem nyilván a saját céljaimat kellett a szemem előtt tartani. De a lelkiismeretem teljesen tiszta, mindig úgy álltam hozzá, hogy semmi többet nem kérek tőled, csak annyit, amennyit én adok neked.

Ezen elvek mentén dobta ki egyik napról a másikra a Cserpes-termékeket is az üzleteiből?

Egyáltalán nem erről van szó. Amit a Lipóti indulásakor tisztán láttam, hogy a pékáru mellett a tejtermék nagyon jól megfér, kiegészítették egymást az áruink. Volt, aki bejött és vitt kenyeret, hozzá tejet és fordítva is. Mi vittük fel az ország összes boltjába a Cserpes termékeit. Ugyanakkor néhány kávé és kézfogás mellett megegyeztünk pár alapelvben, például abban, hogy 300 méteren belül nem lesz másik olyan üzlet, ahol Cserpes-termékeket lehet kapni. Ezt az egyezséget nem sikerült betartaniuk. Én fél évvel a szakításunk előtt mondtam nekik, hogy amennyiben a helyzet nem változik, el fogunk válni, de ők ezt nem hitték el. Nyilván nem tudtam mást tenni. Ettől függetlenül nem szeretném megbántani Cserpes Istvánt, mert egy rendes és becsületes embernek tartom.

„Ettől függetlenül nem szeretném megbántani Cserpes Istvánt, mert egy rendes és becsületes embernek tartom.”

Ahhoz, hogy valaki sikeres vállalkozó legyen, vállalkozásfejlesztés mesterképzés vagy inkább az élet iskolája kell?

A helyzet az, hogy nekem nem adatott meg, hogy egyetemi keretek között tanuljak. Én az élet iskoláját jártam, de azt szorgalmasan. Ugyan nincs összehasonlítási alapom, mégis úgy gondolom, hogy sok mindent meg lehet tanulni iskolai keretek között, jó alapokat lehet szerezni, amik később fontosak lesznek, de legalábbis megkönnyítik az ember életét. Viszont kizárt, hogy valaki ne találkozzon az élet iskolájával, ami, azért valljuk be, másabb, mint a tankönyvben leírtak. Említettem már, hogy ma sokkal nehezebb a vállalkozók helyzete, mint régen volt. Én úgy érzem, hogy a jelenlegi kormány komoly erőfeszítéseket tesz főleg a kis- és középvállalkozások támogatására, de a verseny óriási, komoly állóképesség kell az életben maradáshoz. Igazából azt mondanám, hogy a vállalkozás olyan, mint a sport. Van, amit el lehet érni szorgalommal, kitartással, de

kell hozzá genetika is.

Mire a legbüszkébb eddigi életéből?

A legbüszkébb a 3 nagyfiamra vagyok, illetve van egy 11 éves kislányom is, ráadásul egy feleségtől. Számomra ők a legnagyobb értékek az életemben, végtelenül büszke vagyok rájuk. Ezért is szoktam mondani, hogy szerintem a siker nem pénzben mérhető. Még ha üzleti sikerről is beszélnénk, akkor sem a pénz lenne a legjobb mérce. Aki a pénzt helyezi előtérbe, az soha nem lesz sikeres vállalkozó. A siker a vásárlói elégedettségben mérhető, és ebből következik, ennek egyik eredménye a pénz.

Abszurd kérdés, de tegyük fel, hogy holnap elvesztene mindent, amit eddig felépített, a Lipóti megszűnne létezni. Mihez kezdene?

Ilyen kérdést még nem tettek fel nekem, de igyekszem rá válaszolni. Úgy érzem, én már nem húznék fel még egy vállalkozást, de megpróbálnám átadni a saját tudásomat és tapasztalatomat a fiatalabb generációknak, hadd csinálják ők. Igazából olyan ez, mint egy nagy társasjáték. Kellenek hozzá gépek, új üzlethelyiségek, emberek, és mindezt igazgatni kell. Viszont számomra már nem egy új Lipóti felépítése lenne a legfőbb cél, az üzleti siker már nem motiválna. A célom sokkal inkább az lenne, illetve mindig is az volt, hogy alkossak valami maradandót. Kéttannyelvű iskolát alapítottam, sportcentrumot hoztam létre, nekem nagyon fontos az, hogy a jövő generációi milyen környezetben nőnek fel. Úgyhogy igyekeznék a felnövő fiataloknak egy minél élhetőbb jövőt biztosítani. De ami számomra pillanatnyilag még ennél is sokkal fontosabb, hogy a családom szeret engem, és az, hogy egészségesek vagyunk. Amikor valaki panaszkodik nekem, hogy milyen problémája van, akkor egyszerűen megkérdezem tőle, hogy ki beteg a családból? Ja, senki, hát akkor hol a probléma?

Záró gondolatként mit üzenne a mai fiataloknak?

Azt, hogy vigyázzanak a becsületükre, meg az egészségükre is. Ez a legfontosabb.