Nőj már fel! – Avagy hogyan váljunk érzelmileg felnőtté? II. rész

Hogyan tudunk lélekben is felnőtté válni? Cikkünk első részében arról írtunk, hogy mit jelent érzelmileg felnőttnek lenni. Azt emeltük ki, hogy milyen tényezőkben rejlik a felnőttség kulcsa. A második részben azokra a lépésekre koncentrálunk, amelyekkel közelebb vihetjük magunkat az érzelmi érettséghez.

Az érzelmi érettség négy fő tényezőjeként a felelősséget, a függetlenséget, a stabil identitást és az érett kapcsolatokat emeltük ki. Eric Berne tranzakcióanalízise illeszkedik ezekhez az elemekhez. Az általa kidolgozott elméletben azt mondja, hogy a társas érintkezéseinkben különféle módokon működünk. Mintha többféle énünk lenne, és hol az egyik, hol a másik jönne elő. Egy kapcsolaton belül is változik ez. A gondolatoknak, érzéseknek és viselkedéseknek szettjei, jellemző együttjárásai vannak. Ő ebből hármat különít el, gyerek, felnőtt és szülői énállapotnak nevezi ezeket. Fontos megjegyezni, hogy azért állapot a nevük, mert nem évekig tartanak, hanem ideiglenesek. Ezek közül most a gyermek és a felnőtt énállapotot emelnénk ki, mivel ez kapcsolódik az érzelmi felnőttséghez. A gyermeki énállapot az érzelmek, intuíciók, szükségletek, kreativitás és életenergia forrása. Viszont a felnőtt énállapotban a személy úgy működik, mint egy számítógép. Aki ebben van, az információkon alapulva hoz döntéseket (intuíció helyett).

A gyermeki működés a személyes élményeken nyugszik, a felnőtt tényeken.

A személy ebben az énállapotban logikusan gondolkodva oldja meg a problémákat, és nem hagyja eluralkodni sem a benne élő gyereket, sem a szülőt. A felnőtt énállapot a kapcsolatokban is az egyenlőséget hívja elő.

Előző cikkünkben a racionalitáson és az érett kapcsolatokon kívül (amely Berne modelljével összefügg) a felelősséget és a függetlenséget emeltük ki mint egy érzelmileg felnőtt személy jellemzőit. De pontosan mit kell ahhoz tennünk, hogy felnőtt énállapotban legyünk? Milyen készségeket kell elsajátítanunk?

Az érzelmileg felnőtté válás folyamata

Roger Allen pszichoterepeuta öt lépést különít el, hogy hogyan váljunk érzelmileg felnőtté. Ő az olyan pillanatokat hangsúlyozza, amelyek érzelmileg erős reakciót váltanak ki az emberekből. Ezekben a pillanatokban tudatosan vagy tudattalanul is döntést hozunk arról,  hogyan reagálunk. Úgy, mint egy gyerek – erős érzelmi reakcióval, például azonnali elutasítással – vagy racionálisan. A gyermeki módban a körülmények áldozataként érezzük magunkat, nem vállalunk felelősséget tetteinkért. Ha viszont a felnőttséget választjuk, akkor hatékonyságunk, magabiztosságunk növekszik és élvezhető kapcsolataink lesznek. Ezekben a kulcshelyzetekben tudjuk tehát kifejleszteni az érzelmi felnőttséget. Lássuk tehát, milyen út vezet az érzelmi érettséghez!

1. lépés: Legyünk jelen!

Amint előző cikkünkben írtuk, az érzelmi érettségösszekapcsolható a jelentudatossággal. Az érzelmileg felnőtt a kapcsolatait a jelen szükségleteire építi (a múlt helyett). Ezen kívül az „itt és most” filozófia a fenn említett kulcspillanatok felfedezéséhez is fontos. Ha nem vesszük észre ezeket a pillanatokat, mert a múltban élünk, akkor nem tudunk felelősen dönteni. Így elvész az érzelmi érettség fejlesztésének lehetősége is. Legyünk tudatában annak, hogy mi történik velünk és bennünk még akkor is, ha ez manapság egyre nehezebb! Ha tudatosabbak leszünk, a reakcióink sem rutinból jönnek majd. El tudjuk kerülni azt, hogy a szokásos, negatív módon viselkedjünk egy helyzetben.

Az, hogy jelen vagyunk a saját életünkben, nem feltétlenül könnyíti meg a dolgokat. Viszont

a tudatossággal a kezünkben lesz az irányítás.

Gondoljunk egy kulcspillanatra! Mi váltotta ki azt? Kritizált egy kollégánk? Nem értettünk egyet azzal, amit a gyermekünk/párunk csinált? Mit gondoltunk, amikor ezt érzékeltük? Milyen érzést váltott ez ki belőlünk? Mit tettünk? Mi volt a helyzet kimenetele? Ha ezeket a kérdéseket rendszeresen feltesszük magunknak, akkor választ tudunk kapni arra, hogy milyen helyzetekben érezzük jól vagy rosszul magunkat. Rájövünk, hogy mikor van választásunk. Ezek a dolgok a jelenben történnek, nem a múltban vagy a jövőben. Ezzel a külső szemmel közelebb tudunk kerülni saját magunk megismeréséhez, a stabil identitás alapkövéhez.

2. lépés: Fogadjuk el a valóságot!

Sokan gondolják, hogy a valóság szubjektív. Viszont vannak részei, amelyek véleménytől függetlenül léteznek. Néhány valóságelemet mi választunk (például hogy kivel házasodunk össze). Másokat öröklünk vagy nem befolyásolunk (például a termetünk). Sokszor nehéz megmondani azt, hogy mi az, amit meg tudunk változtatni. Néhányat igen. Másokat nem. Az érzelmi fejlődés útján azt kell felfedeznünk, hogy melyik részt tudjuk megváltoztatni.

Ha elfogadjuk és tiszteljük valóságunkat,

akkor nagyobb esélyünk van a boldogságra és a hatékonyságra, mintha ezek ellen harcolni próbálnánk. A tagadással, panaszkodással vagy a kényelmetlen valóságelemekről való gondolkodás visszautasításával hatalmat adunk ezeknek a dolgoknak. Például ha aggódunk az anyagi helyzetünk miatt, akkor üljünk le, és vessünk egy pillantást arra, hogyan állunk pénzügyileg. Mennyit keresünk? Mire elég ez? Milyen kiadásaink vannak? Senki nem mondja, hogy ezek kellemes dolgok. Sőt! Kifejezetten rossz érzés arról gondolkodni, hogy mit nem engedhetünk meg magunknak. Sokaknak ez a gondolkodás kilépés a komfortzónából. Viszont ha a valóságnak erről a szeletéről tudomást veszünk, akkor ezt az irányításunk alá is tudjuk vonni. Az összesítéssel például látjuk, mik azok, amikre fölöslegesen költünk. Így a változtatás kulcsa (ebben a példában a kiadások csökkentése) a kezünkbe kerül.

3. lépés: Vállaljunk felelősséget!

A felelősség a felnőttség egyik legfontosabb összetevője. A kulcspillanatokban hozott, felelős döntéseink befolyásolják sorsunkat. Az életminőségünk nagyban függ attól, hogy jó döntéseket hozunk-e, jó célokat állítunk-e fel magunknak. Néhány helyzetről azt gondoljuk, nem rajtunk múlt. Nem volt választásunk. Nem a mi hibánk. Biztos ez? Hiszen mindannyian tudjuk valahol, hogy a dolgok nem maguktól történnek velünk, hanem van befolyásunk rájuk. Próbáljuk meg megtörni a negatív mintáinkat, és még a reakciónk előtt észrevenni, hogy van döntési lehetőségünk abban, hogyan viselkedünk. Tartsuk szem előtt a hosszú távú céljainkat! Iktassuk ki azokat a viselkedéseinket, amik megakadályoznak minket ezeknek az elérésében!

Van választásunk abban, hogyan lépünk egy helyzetben!

4. lépés: Tisztázzuk a meglátásainkat!

Egy kutatás szerint az emberek sokszor akkor válnak egyre boldogabbá, amikor sikerül belső, számukra kielégítő és érett célt felállítaniuk, és amikor belülről jövő motivációjuk van arra, hogy ezeket a célokat elérjék. Azaz képesek belülről fakadó, felnőtt célokat megfogalmazni és elérni. Tudnunk kell, mi az a dolog, amelyet hosszú távon szeretnénk elérni.

Ha tiszta a szemünkben a számunkra legfontosabb dolog, akkor könnyebb lesz eszerint cselekedünk és viselkednünk a kulcspillanatokban.

A céljaink szem előtt tartásával

világosabbá válik az is, hogy milyen kimenetel lenne optimális számunkra egy helyzetben. Gondoljunk ezekre, amikor cselekvésre kerül a sor! Így fogjuk hosszú távon jobban érezni magunkat. Tiszta célok nélkül nagyobb az esély arra, hogy a körülmények vagy impulzusok áldozatává leszünk. Határozzuk hát meg, mire vágyunk. Sokszor a vágyaink az általunk a biztonságosnak ítélt területünkön kívül esnek. Ez nem rossz dolog! Csupán azt jelenti, hogy ezekhez a feladatokhoz fel kell nőnünk. A vágyaink, céljaink leszögezése és tisztázása segít nekünk annak a meglátásában, hogy hol is állunk most, és abban, hogy a felnövési folyamat elkezdődjön.

5. lépés: Tegyünk a céljainkért, legyünk hitelesek!

A felnőttség fontos része a felelősségvállalás a szavainkért. A felnőttség része, hogy összhangban van az, amit akarunk, azzal, amit mondunk. Az elveink és a tetteink összefüggnek. Elköteleződés és fegyelmezettség választása a könnyű megoldások és kényelem helyett. Rövid távon jobban jövedelmező célok feladása a nagyobb, hosszú távúak érdekében.

Gondoljunk például egy olyan helyzetre, amikor nem értünk egyet azzal, ahogyan a kollégánk (akivel jóban vagyunk) a közös adminisztrációs rendszert vezeti. Amikor szóba kerül a rendszer, dönthetünk úgy, hogy nem szólunk. Ezzel megtartjuk ezt a baráti viszonyt, és továbbra is bosszankodunk, amikor mi használjuk a rendszert. Vagy dönthetünk úgy, hogy felvállaljuk véleményünket, még akkor is, ha ez pillanatnyilag összetűzést okoz kettőnk között. Az első lehetőségnél esélyt sem adunk arra, hogy változás lépjen fel. A másodiknál viszont a kellemetlen percek után közösen fel tudunk állítani egy rendszert a hosszú távú sikeres munka érdekében. A példán is látszik, hogy árat kell fizetnünk a távolabbi célok elérésének érdekében. Talán kényelmetlen helyzetbe kerülünk. Talán nem érezzük magunkat biztonságban egy darabig. Ez az ára az érzelmi felnőttség kapuján való belépésnek és az elveink, vágyaink megvalósításának.

Az érzelmi felnőtté válás egy hosszú folyamat, és sokszor nem megy magától. Amit tehetünk, az a tudatosítás, a figyelem és a felelősségvállalás. Az önmagunkra való figyelés talán éppen ezért lett felsorolásunkban is a felnőttséghez vezető út első lépése. Mivel enélkül a képesség nélkül a többi lépés megvalósíthatatlan. Ne féljünk figyelmi magunkra, hiszen ez a folyamat elindítója!

Felhasznált szakirodalom:

Bauer, J. J., & McAdams, D. P. (2004). Growth goals, maturity, and well-being. Developmental psychology40(1), 114.

Ciucur, D. (2013). The ego states and the “big five” personality factors. Procedia-Social and Behavioral Sciences, 78, 581-585.

További források itt.

•••

Kíváncsiak vagyunk a véleményedre! Ha van pár perced, kérjük segíts a Család és Gyermekpszichológia Rovatnak egy kitöltéssel, hogy a jövőben az igényeidnek is megfelelően tudjunk a problémákra és különböző nevelési kérdésekre válaszolni. Előre is nagyon köszönjük.

A kérdőívet ITT ÉRHETED EL.