A magas vérnyomás lelki háttere

A magas vérnyomás (hypertonia) napjainkban népbetegségnek számít. A fejlett országokban átlagosan a népesség 20-25 százalékának van tartósan 140/90 Hgmm felett a vérnyomása. Kialakulásában az életkornak, a testsúlynak, a genetikai tényezőknek, az életmódnak, valamint a pszichés és szociális körülményeknek van jelentősebb szerepe. A hypertonia a klasszikus pszichoszomatikus betegségek körébe tartozik. A betegség megelőzésében és kezelésében azonban a pszichés tényezőkre nem mindig irányul kellő figyelem. Cikkünkben áttekintjük, milyen lelki okok állhatnak a magas vérnyomás hátterében, illetve a megelőzés és a kezelés érdekében milyen pszichés folyamatokra érdemes figyelni.

Az eddigi kutatási eredmények szerint a hypertoniára hajlamosító pszichés okok között a krónikusan gátolt agresszió az egyik legjelentősebb tényező. A pszichoanalitikus irányultságú kutatók az agresszív viselkedés eredetét a kisgyermekkor időszakára teszik, és elsősorban a szigorú, autoriter apával szemben fellépő reakcióként határozzák meg. Franz Alexander szerint a magas vérnyomás betegség esetében a pszichodinamika középpontjában olyan a harc áll, amelyet a betegek a fel-feltörő ellenséges érzéseikkel szemben vívnak.

Szigorú kontroll alatt tartják érzelmeiket,

mivel félnek attól, hogy elvesztik a számukra fontos személyek rokonszenvét. Gyermekkorukban agresszívek, dührohamokra hajlamosak voltak, de megtanulták ellenséges indulataikat kontrollálni, azért, hogy ne veszítsék el szüleik jóindulatát, így felnőttként is alkalmazkodóvá váltak. Társas kapcsolataikban fokozottan kontrollált magatartást tanúsítanak, viselkedésükben ugyanakkor a bizonyítási kényszer is megmutatkozik. Magatartásukat az agresszív késztetések visszaszorítása, a függőség utáni vágyak elhárítása és a külvilággal való összeütközés kerülése jellemzi.

A kutatási eredmények alátámasztották, hogy az elfojtott düh és harag emelkedett érrendszeri feszültséget indukál. Empirikus adatok alapján összefüggést találtak a harag, a düh tudomásulvétele és kinyilvánítása, a gátlás érdekében fokozottan alkalmazott elfojtás és tagadás, valamint a társas kapcsolatokban jelentkező szorongások és az artériás vérnyomás-emelkedés tendenciája között.

A magas vérnyomásban szenvedő betegek gyakran fokozott teljesítménykészséggel és erős kötelességtudattal, valamint a társas kapcsolatok terén mutatkozó túlzott alkalmazkodással jellemezhetők. Gyakori, hogy önmagukkal szemben magas követelményeket támasztanak, ugyanakkor saját igényeiket háttérbe szorítják.

Agressziójukat és becsvágyukat nem tudják megfelelően verbalizálni,

azonban ezek látens formában jelen vannak. A társadalmi normáknak való fokozott megfelelés kevés teret hagy a kényszerítő vagy fegyelmező helyzetekben provokálódott agresszív érzelmek kifejezésére. A gyermekkorban kialakult és tartóssá vált belső feszültség felnőttkori megjelenési formája – a kezdetben csak időnként jelentkező, később viszont állandósuló – vérnyomás-emelkedés lehet. E pszichodinamika kifejlődéséhez egy szigorú és merev „felettes énre” van szükség, amely az erkölcsi normák fokozott betartására irányuló belső késztetésként van jelen a felnőtt egyénnél.

A magas vérnyomás, mint önmagát megerősítő reakció?

Érdekesség, hogy a tartós vérnyomás-emelkedés egyfajta „tanult válaszként” is kialakulhat. Ennek hátterében az áll, hogy az élettani folyamatok során a nyaki verőérben (carotisban) lévő nyomást érzékelő speciális idegsejt csoportok (baroreceptorok) ingerlése csökkenti a központi fájdalomérzékenységet, a helyzetek negatív minősítését és a szorongást, ezáltal bizonyos esetekben elősegítheti például a nyugodtabb alvást is. A Bali-szigeteken például népi gyógymódként alkalmazzák egyes alvászavarok esetén a baroreceptor-masszázst. A megemelkedett vérnyomás tehát bizonyos esetekben önmagát megerősítő hatású lehet, amely olykor azt is eredményezheti, hogy a magas vérnyomásos beteg nem kellően motivált a terápiás folyamatban. A gyógyszeresen normalizált vérnyomás mellett ugyanis előfordulhat, hogy a betegek nagyobb feszültséget, szorongást éreznek, mint a magas vérnyomásos állapotukban.

E rövid áttekintés természetesen korántsem teljes körű, és azt sem állíthatjuk, hogy minden magas vérnyomásos betegnél fellelhetők a fenti pszichés tényezők. Testi és lelki egészségünk védelme érdekében azonban fontos és hasznos lehet, ha figyelmünket időnként ráirányítjuk olyan belső folyamatokra, amelyek sokunkban jelen vannak, kevésbé tudatosak, de befolyással lehetnek az egészségi állapotunkra. Ennek keretében átgondolhatjuk, hogy:

  • Szüleink, nevelőink milyen példát mutattak nekünk, hogyan kezelték saját és mások indulatait?
  • Gyermekként fel lehetett-e vállalni az érzelmeinket, vagy hasznosabb volt, ha nem mutattuk ki azokat?
  • A számunkra fontos felnőttek milyen elvárással voltak felénk a teljesítmény terén?
  • Mikor kaptuk meg a vágyott figyelmet és elismerést?
  • Érdemes lehet azt is átgondolni, hogy mindezek hogyan nyilvánulnak meg a jelenlegi életünkben?
  • Milyen gyermekkorból hozott mintát alkalmazunk a jelenlegi családi, baráti, munkahelyi kapcsolatainkban?
  • Fel tudjuk-e vállalni saját magunk és a számunkra fontos személyek előtt a különböző érzelmi állapotainkat?
  • Hogyan kezeljük a konfliktusainkat, indulatainkat?
  • Tudjuk-e megfelelően képviselni az érdekeinket?
  • Hogyan értékeljük a teljesítményünket, milyen mértékű a megfelelési vágyunk?

Sokat segít, ha tudunk e témákról beszélgetni olyan személyekkel, akikben megbízunk, akik értő figyelemmel és elfogadással viszonyulnak hozzánk. Bátran fordulhatunk pszichológushoz is, akivel biztonságos, támogató közegben vállalkozhatunk akár mélyebb önismereti és terápiás munkára is.

Felhasznált szakirodalom:

Buda, B. & Kopp, M. (szerk.) (2001): Magatartástudományok. Medicina Könyvkiadó, Budapest.

Császár, Gy. (1989): Pszichoszomatika a gyakorlatban. Pszichoteam, Budapest.

Hoffann, S. O. & Hochapfel, G. (2000): Neurózis elmélet, pszichoterápia és pszichoszomatikus medicina. Medicina Könyvkiadó, Budapest.