Pszichológus Szemmel − a dunai partihajózásról

Napsütés, hajózás a Dunán, négynegyedes ütemek. Nagyon röviden így tudnánk összefoglalni a Cruisin szervezőcsapata által nyújtott élményt. A hajó csak korlátozott számban fut ki és szórakoztatja a közönségét a szezonban. Így nem sokaknak adódik meg egy évben, hogy sétahajókázás közben bulizzanak is egy jót. A szervezők jóvoltából egy exkluzív zenés hajóutazáson jártunk. Élményanalízisünk. 

Pszichológus Szemmel rovatunk keretein belül többfajta élményt próbálunk ki: van amelyik adrenalinszintünket viszi magasba és hosszasan a flow csatornában tart minket, egyes eseményekből inspirációt merítünk és a világ működésén gondolkozunk el, máskor pedig valamilyen remek közös élményt szerezhetünk. A Cruisinról hallottak alapján egy tökéletes nyári kikapcsolódás képe lebegett a szemünk előtt.

Dunai hajókázás extrákkal 

Egy könnyed ebéd után el is indultunk az Európa hajóra, amely a Szent Gellért-tér közelében várt minket. A hajó egy ekkor debütáló plusz díszítést kapott a Roar − a hajó új támogató partnere − jóvoltából, így mindenhol apróbb színes zászlók voltak, ami feldobta az indulás előtti látványt, és tökéletesen passzolt az egyedi stílusú hangszórókhoz is. A hangtechnikát tökéletesre értékeljük, hiszen kültéri buli révén sikerült klubos, azaz beltéri hangzást elérni. Az alkalmi esemény minden részletén érződött, hogy a szervezők nem csak túlleni akarnak a délutánon, hanem maximálisan ki szeretnék elégíteni a külsőségekre is ügyelő közönségük elvárásait. Az új szponzor mottója is tökéletesen passzol az eseménysorozathoz:

„A világ a tiéd!”

Indulást követően rengeteg inger ért minket: kisütött a nap, Budapest történelmi látképe vetült elénk, a partról és a hidakról többen figyelték utunkat, a hidakról sokan csatlakoztak másodpercek erejéig a hajó közönségéhez tánccal vagy integetéssel, és a hangulathoz tökéletesen illő ütemek dübörögtek. Ez a kedélyállapot kísért végig minket utunkon, ahol a lépegetés mellett néha megcsodáltuk a Duna-part különleges természetét, olykor megpihentünk egy kicsit és beszélgettünk, illetve enni és inni is volt bőven lehetőségünk. Szürkület után pedig bekapcsoltak az egyedi színpad fényei, amelyek még inkább fokozták a képi élményt. Így érkeztünk vissza az immár kivilágított fővárosba.

A szakértő válaszol

Amikor legutóbb hasonló eseményekről írtunk, akkor próbáltuk árnyalni a droghasználat és a partikultúra közé vont párhuzamot. A témában felkerestük Demetrovics Zsolt professzort, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének vezetőjét. Az ezredforduló környékén átfogóan kutatta a szórakozóhelyeken megjelenő droghasználatot. Korábbi kutatásai (Demetrovics, 1998; Rácz & Demetrovics, 2008) az akkor kibontakozó partikultúra szereplőit és szerhasználati szokásait vizsgálták. A szakember véleménye szerint

ma sokkal nehezebb lenne egy ilyen jellegű kutatás.

Míg korábban néhány meghatározó szer volt jelen a szcénában (amfetamin, marihuána, LSD, ecstasy), addig mára a megváltozott drogpiacon rengeteg ismeretlen, nehezen vagy nem is azonosítható dizájner drog (új pszichoaktív szer) van jelen, s maga a partikultúra is jelentősen átalakult.

Az esemény plakátja is hűen tükrözi a szervezők igényességét, illetve a délután hangulatát.

Demetrovicsék egy új kutatási irányában a mentális betegséggel rendelkező emberekkel kapcsolatos attitűdöket, szociális elutasítottságát vizsgálták (Buchman-Wildbaum, és mtsai., 2018). Elemzésük rámutat, hogy továbbra is

a szerhasználók a legkitaszítottabb, legkevésbé kedvelt populáció

a társadalmon belül. A droghasználók még kevésbé elfogadottak, mint az alkoholproblémákkal küzdők. A droghasználókkal kapcsolatos negatív attitűd kialakulásában nagy szerepet tulajdonít a médiának és a politikának egyaránt. A szakember úgy gondolja, hogy a magyarok – főleg az idősebb korosztály – még ma is homogén populációnak látják a drogosokat, s elsődlegesen a drogosokat injekciós tűvel és lecsúszott állapottal azonosítják. Ez csak lassan váltózik az idő előrehaladtával. Demetrovics szerint kezd felnőni a társadalom azon része, akiknek már van saját élménye a szerekkel kapcsolatban, és ezzel összhangban jobban tud differenciálni az egyes szerek és szerhasználati mintázatok között.

Élményanalízis

[simple_tooltip content=’Bevonódás a tevékenységbe, a fókuszunk önmagunkra és az
adott tevékenységre irányul.’]Flow[/simple_tooltip]:− 5/4

Süt a nap, dübörög a zene, elhaladunk Budapest két csodálatos történelmi oldala között, minden hídról kedvesen integetnek idegenek − egyesek a Cruiserekkel együtt táncolnak −, a hajón álló közönség pedig plusz lendületet kap a hidak által. Majd jön a festői szépségű Duna-part, ennek és a daloknak a változatossága segíti, hogy az egész utazás során megmaradjon a flow és önfeledten lépegessünk.

[simple_tooltip content=’Egy élmény milyen mértékben képes minket fizikailag
aktivizálni, érzelmeinkre hatást gyakorolni, gondolatainkat lekötni.’]Intenzitás[/simple_tooltip]:− 5/4

Az élmény intenzitását jelzi, hogy akár könnyen el is lehet fáradni a hajó fedélzetén. Ezért érdemes lehet néha megpihenni kicsit − amire a szervezők tökéletes lehetőségeket biztosítanak − és a környezetet is szemügyre venni.

[simple_tooltip content=’Az élmény minden mástól különböző, kivételes,
sajátos jellegű, újszerű.’]Különlegesség[/simple_tooltip]:− 5/5

Önmagában a dunai hajózás nagyon különleges élmény. Ezt vegyíteni dallamos ütemekkel, kényelmes nyugágyakkal és babzsákokkal, hűsítő italokkal egy olyan élménylehetőség, amelyhez máshol nem juthatunk hozzá.

[simple_tooltip content=’Különböző ingerek által kiváltott jelenség, mely hatására
egy kreatív, gondolatébresztő folyamat veszi kezdetét.’]Inspiráció[/simple_tooltip]:− 5/2

Egy ilyen eseményen való részvétel nem az inspirációról, hanem a kikapcsolódásról és a feltöltődésről szól. Ezekre szükség van ahhoz, hogy más helyzetekből ötletet tudjunk meríteni.

[simple_tooltip content=’Az élmény közösségi jellege, amely közelebb vihet
minket azokhoz, akikkel együtt végezzük.’]Megoszthatóság[/simple_tooltip]:− 5/4

A hajón néhány ismerőssel találkozva az élmény fokozódott. Azonban nehéz volt átadni azoknak az élményeinket, akik nem voltak ott. Bármennyire jó minőségű felvételeket küldhetünk, a hangulat csak részben szűrődik át a közösségi médián.

Próbáld ki te is!

A hajó sikerességét jelzi, hogy a következő júliusi bulik már telt házasak. Így, akik szeretnék kipróbálni az élményt, ők a Sziget fesztivál ideje alatt világsztárokkal dübörgő utakon tehetik majd meg vagy szeptemberben.

Összegezve, azoknak ajánljuk, akik:

  • nem vágynak az éjszakázásra, mégis buliznának egy jót hétvégén,
  • már régóta szeretnének hajózni a Dunán és megcsodálni a part szépségét, mindezt szívesen vegyítenék elektronikus dallamokkal,
  • hallották már a parton állva a zenélő hajót a Duna közepén, és kíváncsiak arra mit élhetnek át a hajó utasai.

Felhasznált szakirodalom:

Buchman-Wildbaum, T., Paksi, B., Sebestyén, E., Kun, B., Felvinczi, K., Schmelowszky, Á.,  Demetrovics, Zs., Róbert, U. (2018). Social rejection towards mentally ill people in Hungary between 2001 and 2015: Has there been any change? Psychiatry Research.

Rácz, J., & Demetrovics, Z. (2008). Partik, drogok, ártalomcsökkentés. Budapest: L’Harmattan Kiadó.

•••

Nézz a világra Pszichológus Szemmel! A Mindset Pszichológia formabontó rovatában az általunk megalkotott, tudományos alapokon álló módszer, az élményanalízis segítségével egy új látásmódot kívánunk átadni az olvasóknak. Szeretnénk, hogy cikkeink által mindenki könnyedén megtalálhassa a hozzá illő tevékenységet, amit így tudatosabban és mélyebben átélhet. A Pszichológus Szemmel rovatnak köszönhetően kitágítható a világról alkotott képünk horizontja. Az általunk kidolgozott élményanalízis módszertanának elméleti összefoglalója itt, dimenzióinak ismertetője pedig itt olvasható.