„Azt hiszem, beleszerettem a terapeutámba” – az áttételi szerelemről

A pszichoterápia során előfordulhat, hogy a páciens egyszer csak arra eszmél, hogy erős érzelmeket táplál a terapeutája iránt. Vajon honnan eredhetnek ezek az érzések? Szövődhet valódi szerelem terápiás helyzetben, vagy valami más állhat a háttérben? Mi a teendő, ha kliensként egyre biztosabbak vagyunk abban, hogy nemcsak szakemberként tekintünk a velünk szemben ülő pszichológusra? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

A pszichológus és a kliens közötti viszony egészen speciális. Hosszú órákat töltünk együtt, miközben megosztjuk a titkainkat valakivel, akiről valójában alig ismerünk néhány információt. A hétköznapokban nem sokszor kerülünk hasonló szituációba, éppen emiatt olykor nem várt reakciókat válthat ki belőlünk ez a helyzet. Az egyik ilyen eset, amikor gyengéd érzelmeket kezdünk el táplálni a terapeuta iránt, úgy érezzük, beleszerettünk. Ennek hátterében legtöbbször nem a szokásos értelemben vett szerelem jelensége áll, hanem az úgynevezett erotikus áttétel vagy áttételi szerelem. Az áttételi érzések felismerése és megfelelő kezelése kulcstényezője lehet a sikeres terápiának. Ha viszont erre nem képes a szakember, az akár gátat is szabhat a további közös munkának.

Kinek az érzései?

Az áttételi érzések minden számunkra jelentős kapcsolatban megjelennek, így egy olyan mély bizalmi viszonyban is előkerülhetetlenek, amilyen a kliens és terapeutája között van. Alighogy megbeszélik az első találkozást, a páciens bizonyos tulajdonságokkal kezdi gondolatban felruházni a szakembert. Ezek származhatnak korábbi pszichológusokkal való tapasztalataiból, a tekintélyszemélyekhez való általános viszonyulásából vagy bármely más személyhez kötődő asszociációjából. Az áttétel valójában ismétlést jelent.

  múltbéli alakhoz kötődő érzéseink ismétlődnek meg

a jelen helyzetben a terapeutára vonatkoztatva. A terapeuta bizonyos tulajdonságai tudattalanul emlékeztetnek minket valakire, az intenzív terápiás viszony pedig azt váltja ki belőlünk, hogy rávetítjük a szakemberre a másik személy iránt táplált érzelmeinket. Mégis figyelembe kell vennünk, hogy nem minden róható fel az áttételnek. A terápiás kapcsolatban kialakuló érzések és reakciók mindig az áttétel és a valós kapcsolat keverékéből adódnak. Kellő szakértelem és a terapeuta alapos önismerete szükséges hozzá, hogy kiszűrhessük, éppen melyik elem a domináns.

Álszerelem

Az egészséges személyiségszerveződésű embereknél megjelenő erotikus áttétel általában egyre növekvő szégyennel és zavartsággal társul. A páciens gyakran idegennek éli meg a terapeuta iránt érzett szexuális vágyódását, és tisztában van vele, hogy ha vágyai megvalósulnának, az nem lenne helyénvaló. Fontos, hogy ha ennek jeleit vesszük észre magunkon, akkor ne engedjünk a szégyenérzetnek, hanem osszuk meg a szakemberrel érzéseinket, hiszen csak így kezdődhet meg az áttétel feloldása.

A pszichoterápia szavakkal történő kezelési mód, amely csak bizonyos keretek között működőképes.

A személyiségzavaros páciensek esetében is találkozhatunk ezzel a jelenséggel, ők azonban hajlamosak egészen máshogyan kezelni ezt, főként akkor, ha a szexualitás tematikája szorosan kapcsolódik alapvető problémakörükhöz. Ők teljes mértékben sajátjuknak élhetik meg érzéseiket, mert problémájukból adódóan a belső és a külső világ közti határt nehezen érzékelik. Ilyenkor elfogadhatónak, sőt kívánatosnak élhetik meg a szerelem beteljesülését. Ebben az esetben a terapeutának különösen ébernek kell lennie, hogy megőrizze a terápiás viszony kereteit.

Aranybánya is lehet

Mivel az áttételi érzések a kliens legfontosabb korábbi kapcsolatairól mesélnek, megfelelően kezelve rendkívül hasznos elemei lehetnek a közös munkának. A terapeuta a saját bőrén tapasztalhatja meg a kliens visszatérő kapcsolati mintázatát. A páciens szerelemmel és szexualitással kapcsolatos problémái megvizsgálhatóvá és megérthetővé válhatnak saját maga számára is. Azáltal, hogy egy biztonságos viszonyban, egy olyan kapcsolatban aktiválódnak ezek az érzések, ahol a másik fél biztosan nem él vissza velük, feltárhatóvá válhatnak az alapvető kapcsolati mintázatok.

Az áttételi érzések utat nyithatnak a jelen és a múlt közötti viszony értelmezésére.

Az erotikus áttétel gyökerének feltárása legtöbbször csökkenti a vágyat, fokozatosan feloldja ezeket az érzéseket. Azzal, hogy a terapeuta rámutat, hogy az áttételi szerelem egy múltbéli mintázat ismétlődése lehet, és megkérdezi a pácienst, hogy nem emlékezteti-e őt a jelenlegi helyzet egy korábbi kapcsolatára, elindulhat az áttételi érzések átdolgozása. Mindeközben azonban nem szabad hitelteleníteni a páciens érzéseit, hiszen ő teljesen valósnak élheti meg azokat. Ennek megkérdőjelezése könnyen csalódottságot, sérelmeket hívhat elő benne. Szem előtt kell tartani, hogy ezek az aktuális gyengéd érzelmek valódiak és eltoltak is egyszerre. Amellett, hogy részben olyan érzésekből származnak, amelyeket a múltban mások iránt táplált a személy, most mégis a terapeutára irányulnak.

Súlyos etikai vétség

Egy alapvető szempontot viszont nagyon fontos előre tisztázni: terapeuta és kliense között semmilyen körülmények között sem bontakozhat ki szerelmi viszony. Amikor belelépnek a terápiás kapcsolatba, akkor vissza nem vonható szerződést kötnek arra vonatkozóan, hogy viszonyuk a terápiás kereteken belül marad. Ha ettől eltérnek, az súlyos etikai vétségnek számít. Ennek a megállapodásnak nincsen elévülési ideje sem.

A terápia lezárulta után sem merülhet fel a szerelmi viszony lehetősége.

A terápiás kapcsolatban a terapeuta elfogadóan, nyitottan és támogatóan van jelen, mégis ez minden esetben egy aszimmetrikus viszony. Abból adódóan, hogy a kliens mélyen megnyílik, a terapeuta viszont az ő személyének előtérben tartása érdekében nem teszi ezt, mindig jelen van egy alá-fölé rendeltségi viszony. Ennek terápiás szempontból kiemelt jelentősége van, ebben a közegben jöhet létre olyan biztonságos kapcsolat, amelyben elindulhat a kliens problémájának oldódása. Ideális szerelmi viszony azonban nem szövődhet ilyen egyenlőtlen alapokon. Ennek a szabálynak a betartása elsősorban a kliens védelmében történik, hiszen előre nem látható pszichés károkat okozhat számára a viszony beteljesülése. Nem beszélve arról, hogy a terapeuta pályafutását is kettétörheti, ha intim kapcsolatba bonyolódik egy kliensével.

Ha mégis megvalósulna a kapcsolat, nagy valószínűséggel súlyos csalódással végződne. Az erotikus áttételi érzésektől fűtött kliens sokszor idealizálja terapeutáját, a pszichológus pedig munkaköréből adódóan nem a hétköznapi arcát mutatja a terápiában. Olykor ő is türelmetlen, elkeseredett, dühös és fáradt, mint ahogyan bárki más, saját érzéseinek viszont nem enged teret a terápia során, csak akkor fejezi ki azokat, ha a páciens javulása szempontjából indokolt információval szolgálnak. A kliens előtt tehát hamar összetörne a terapeutáról alkotott torz, idealizált kép. A terapeuta és a páciens között kibontakozó párkapcsolat tehát mindkét fél számára jelentős veszélyeket hordoz magában. Ha a szakember úgy érzi, hogy nem tudja megfelelően kezelni a kialakult helyzetet, akkor szükséges lehet a klienst továbbirányítania egy kollégájához.

Felhasznált szakirodalom:

Flaskay G. (2006). A viszontáttételről, Pszichoterápia, (15) 6. 432-441.

Gabbard, G. O. A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve. Oriold és társai, Budapest, 2016.

MacKinnon, R. A., Michels, R., Buckley, P. J. Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban.Oriold és társai, Budapest, 2010.