Hány Szandra élhet még köztünk? – Ismerjük fel a családon belüli erőszakot

Nemrégiben egy emberként rázta meg Magyarországot egy boldvai család története, melyben a családfő évekig molesztálta saját lányát, Szandrát, majd a tőle megfogant csecsemőt megölték. A családon belüli erőszak már régre visszanyúló probléma Magyarországon. Olyan tabu, mellyel a társadalom nehezen birkózik meg. Mit értünk bántalmazáson? Mi minden állhat az erőszakos viselkedés hátterében? Hogyan ismerhetjük fel egy gyermeken, hogy bántalmazzák, azon túl, hogy furcsának találjuk?

Bár mindig megdöbbentőek a hírekben felkapott történetek, valójában nem kivételes esetekről beszélünk. A családon belüli erőszak jelensége sok tényező együtt járásával bontakozhat ki. A leggyakrabban alacsony társadalmi rétegű, rossz anyagi helyzetben lévő családok gyermekei esnek áldozatul. A szülők legtöbbször iskolázatlanok, a tanulást nem tekintik értéknek. Gyakori az ilyen családban az alkohol és droghasználat, valamint a mentális betegségek előfordulása is. Téves lenne azonban azt feltételeznünk, hogy csak a szegények között fordul elő bántalmazás. Az egyik legerősebb mutató a család külvilágtól való elszigeteltsége, egy ki és be egyaránt átjárhatatlan fal a család és a környezete között, ami akár egy elit családra is jellemző lehet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) definíciója szerint, „a gyermek bántalmazása és elhanyagolása (rossz bánásmód) magában foglalja a fizikai és/vagy érzelmi rossz bánásmód, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás vagy hanyag bánásmód, a kereskedelmi vagy egyéb kizsákmányolás minden formáját, mely a gyermek egészségének, túlélésének, fejlődésének vagy méltóságának tényleges vagy potenciális sérelmét eredményezi egy olyan kapcsolat keretében, amely a felelősségen, bizalmon vagy hatalmon alapul.” Mint láthatjuk a gyermekbántalmazásnak nagyon sokféle formája létezik, így a részletesen megfogalmazott definíció szükségszerű.

Milyen formái lehetnek?

Az egyik nagy csoport az elhanyagolás, amely egy olyan tartós állapot, amiben a szülő a gyermek érzelmi és/vagy fizikai szükségleteit figyelmen kívül hagyja. Ez alapján háromféle formáját különböztetjük meg. A fizikai elhanyagolás során a szülők nem biztosítják az alapvető fizikai szükségletek (ruházkodás, étel, orvosi ellátás stb.), higiénés feltételeket és/vagy nem törődnek a gyermek felügyeletével, magára hagyják olyan életkorban is, amikor a felügyelet még egyértelműen indokolt lenne. Az oktatási–nevelési elhanyagoláson azt értjük, amikor a szülő nem foglalkozik gyermeke oktatásával és fejlesztésével. Ez nemcsak az iskoláskori, hanem az óvodáskori kötelező egy évi óvodai részvételre is vonatkozik. Azon kívül, hogy nem foglalkoztatják az iskolai hiányzások, nem tartja a kapcsolatot az intézményekkel és a pedagógusokkal, valamint a gyermek speciális fejlesztésére irányuló szolgáltatások elérését sem biztosítja gyermekének, amivel hátráltatja a fejlődését. Végül pedig a harmadik elhanyagolási forma az érzelmi elhanyagolás, amely során a szülő ignorálja a gyermek érzelmi szükségleteit. Nem biztosítja számára a biztonságos légkört, figyelmet és támogatást. Továbbá ide soroljuk a más családtag felé mutatott erőszakos, durva, támadó viselkedést is, aminek a gyermek szemtanúja.

A második nagyobb halmaz a bántalmazás. Ennek legismertebb formája a fizikai bántalmazás, ami a gyerek fizikai sérüléséhez, halálához vezet vagy vezethet. Leggyakrabban a rendszeres, mértéktelen versében nyilvánul meg, amihez a felnőttek eszközök széles választékát is bevethetik. Ami lélektanilag nagyon fontos, hogy ezek a verések a szülőtől önkényesek és nem arányos mértékűek a gyermek viselkedésével (véletlenül elkövetett apró dologért is járhat súlyos verés). Sokszor a gyermek kapcsolati igényében nyilvánulnak meg, tehát olyan helyzetekben, amikor a gyermek kifejezi kötődési igényét a szülővel (legyen az kvázi sírás vagy mosolygás). Ezt erőteljesen elutasítják, támadóan lépnek fel ellene. Ennek nem kell verbális formában kifejeződnie, már a csecsemőknél is megfigyelték, hogy az ellenséges hozzáállású édesanyákra agresszióval és haraggal reagálnak gyermekeik. Érzik az ellenszenvet és a rossz bánásmódot.

A bántalmazott gyerekeket gyakran korlátozzák személyes szabadságukban.

A bántalmazás másik formája érzelmi jellegű, melynek nagyon sokféle megnyilvánulási változata lehet, mégis nehéz bizonyítani. A kiabáláson és gyakori megalázásokon túl sokszor előfordul, hogy a gyerekeket fenyegetik azzal, hogy elűzik őket a családból vagy megölik. De ide tartozik az is, ha kényszerítik őket verekedésre, lopásra vagy kéregetésre, különben szintén a családból való kitaszításra számíthatnak. Komoly érzelmi sérülést okozhat a gyermekekben, ha szüleik értéktelennek és butának címkézik őket, értékeiket és eredményeiket soha el nem ismerik, ami egy önbeteljesítő jóslattá is alakulhat. Ezekben a családokban is jellemező, hogy a gyermek érzelmi szükségletében nyilvánul meg az agresszió. A szülők becsmérlik és büntetik, ha a gyermek segítséget kér vagy szükségleteit kifejezi. Így hamar megtanulják, hogy érzelmeiket elmaszkolják és önállósodjanak.

A harmadik alfajtája a csoportnak a szexuális erőszak. Az elkövetők sokszor alacsony önértékelésű személyek, akik partnerükkel kielégítetlen szexuális életet élnek (ha van egyáltalán partnerük). Legtöbbször közeli hozzátartozó vagy családi barát az elkövető,

aki minél közelebb áll a gyermekhez, annál nagyobb traumát idéz elő.

A legtöbbször korai pubertáskorban vagy annál fiatalabb gyerekek nem tudnak érdemben ellenszegülni az erőszaknak, így könnyű prédái az elkövetőknek, akiknek így nem kell tartaniuk az elutasítottságtól. Komoly lélektani megterhelést jelent a szituációban, hogy a személyek azonnali titoktartásra kérik a gyerekeket, és hangsúlyozzák, mennyire szeretik őket, s ezzel teljesen összezavarják az áldozatokat. Szégyenérzetük és szorongásuk így sokszor belső őrlődésben emészti őket. Bár megkülönböztetnek behatolással járó és behatolás nélküli szexuális erőszakot, ez csupán a történések precízebb leírására szolgál, a gyerekek ellen elkövetett molesztáló, simogató, csábító tevékenység és pornográf fotók, videóanyagok készítése ugyanúgy ebbe a kategóriába tartozik.

Összefoglalásként fontos megemlíteni, hogy ezek a kategóriák sokszor megfigyelhetőek egymás mellett, és az elkövetők sokszor maguk is bántalmazottak voltak gyermekkorukban. A gyerekeket nemcsak akkor éri bántalmazás, ha ők a konkrét áldozatai az agressziónak, hanem akkor is, ha közvetetten tanúi annak. Továbbá bűntársnak minősülnek azok a személyek is, akik tudomást szereznek a gyermek helyzetéről, mégsem tesznek hivatalos lépéseket ellenében. Konkrétabban, ha a gyermeket valamelyik szülő abuzálja, aminek a másik szülő is tudatában van, de nem teszi meg a szükséges védelmi lépéseket, akkor ő is tettestársnak minősül a bűncselekményben.

Nem csak apu a hibás

Cikkünk azt a sztereotípiát is szeretné megcáfolni, hogy a családi erőszak elkövetője mindig az apa. Ha agresszív magatartásról beszélünk, legtöbbször férfiakra asszociálunk, hiszen esetükben társadalmilag is elfogadottabb a nyílt agresszió gyakorlása. A leggyorsabban szabad szemmel is látható tüneteket a fizikai bántalmazás okozza, mely valóban leggyakrabban az apák agresszív viselkedéséhez kapcsolódik. Sokszor az anya is áldozat, ezért könnyebben azonosítjuk az édesapákat agresszorként. Szerencsére azonban az érzelmi bántalmazás és elhanyagolás is egyre jobban figyelmet kapnak mint a gyermekek testi-lelki fejlődését gátló bűncselekmények, ahol bekapcsolódnak az anyák.

Kisgyermekkortól kezdve a lány gyermekeknél erősebben büntetik az agresszív viselkedést, így a leány gyermekek hamar leszoknak a nyílt agresszióról és a rejtett formáit gyakorolják felnőtt korukig is. Az ilyen rejtett, úgynevezett proaktív agresszió kívülről alig észrevehető, előre eltervezett agresszív fellépés a másikkal szemben. Leginkább szoros családi kapcsolataikban jelenik meg, hajlamosak gyermekeikkel szemben alkalmazni. A bántalmazást és elhanyagolást elkövető tehát éppúgy az anyai, mint az apai szülő is lehet, könnyebben előfordulhat náluk a rejtett agresszió alkalmazása.

Hogyan ismerhetőek fel a bántalmazott gyerekek?

A gyerekek viselkedésében erőteljes nyomot hagy a bántalmazás, melyet laikus szemmel, rendszeres találkozások során is megfigyelhetünk.

Különböző fajtái azonban másféle reakciót váltanak ki a gyermekekből.

A súlyos és rendszeres fizikai bántalmazásnak kitett gyermekek általában depresszív hangulatúak, külső szemlélőként is boldogtalannak látszanak. Szocializálatlanok, ezért nehezen tudnak alkalmazkodni a közösségi normákhoz, szabályokhoz, továbbá társaikkal nagyon elutasítóak, agresszívak. A családban hiányzó bizalmi kapcsolatok modellje nélkül, azon kívül sem képesek bizalmi kapcsolatokat kialakítani, ezért marginalizálódnak a közösségtől. Tehát ezeknek a gyerekeknek általában nincsenek barátaik, a közös tevékenységekben nagyon ellenségesen viselkednek, párkapcsolatban ambivalensek. A problémamegoldó repertoárjuk nagyon szűkös, az is leginkább agresszív megoldásokat tartalmaz, ezért a félreértelmezett szituációkban is támadóan lépnek fel. Az iskolai környezetben nemcsak társas viselkedésükben, hanem teljesítményükben is megmutatkozik a probléma. Az elhanyagolás és érzelmi visszautasítottságban a szellemi képességek sem tudnak megfelelően fejlődni, ezért gyakran kognitív deficitek gátolják az elvárható iskolai teljesítmény produkálását. Legegyértelműbben a verbalitásban megmutatkozó hiányosságok tűnhetnek fel, mint például a szűkös szókincs, érzelemkifejezés problémája, mások érzelmeinek azonosítási nehézsége és az absztrakt gondolkodás deficitje.

Az érzelmi bántalmazás verbális formában jelenik meg a családban, és súlyosságát koránt sem szabad leértékelni. A korábban leírt formái egy visszahúzódó, félénk gyermeket nevelnek, akit a tartós boldogtalanság és motiválatlanság jellemez. Mivel megtanulta, hogy családjában nem számíthat segítségre, hamar olyan mértékű önellátó életvitelt kezd el folytatni, mely az álfelnőttség látszatát kelti. Súlyos önértékelési problémával küzdenek, önmagukat elfogadhatatlannak és szeretetre méltatlannak tartják. A szocializáció itt is alacsony, de rájuk nem az agresszió, sokkal inkább a távolságtartás jellemző, így kortárs kapcsolatokat, később pedig párkapcsolatot is nehezen alakítanak ki. Ebben a  csoportban gyakrabban fordul elő az öngyilkossági hajlam, illetve érzelemszabályozási folyamatokban nagyon gyengék, egyedül a negatív érzelmeik elmaszkolását fejlesztik tökéletesre, hiszen tudják, hogy azok kimutatása esetén még nagyobb agressziót váltanak ki bántalmazóikból. Az iskolai teljesítményük az előzőekhez hasonlóan nagyon alacsony, amin a súlyos motiválatlanság tovább nehezít.

Külső szemlélőként nehéz belelátnunk a gyermekbántalmazást sejtető családok életébe. Kényes téma a saját családi szentségünkön, belül de azon kívül is felvetni ennek vádját. A gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer tagjainak (pszichológus, pszichiáter, gyógypedagógus, pedagógus, védőnő, gyermekorvos és háziorvos) figyelmének felhívása azonban mindannyiunk alapvető kötelességének kellene lennie, hogy a szakemberek a hivatalos úton el tudjanak járni a gyermek védelme érdekében. Erről bővebben a gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer működtetése kapcsán a gyermek bántalmazásának felismerésére és megszüntetésére irányuló szektorsemleges egységes elvek és módszertani útmutatóban olvashatunk.

 

Felhasznált szakirodalom:

Popper, P. & Feuer, M.: Gyerekek, szülők, pszichológusok. Pszichológiai műhely 9. kötet. Akadémia Kiadó, Budapet, 1992.

Hegedűs J. & Pintyi Z. (2008). Segédanyag a gyermekbántalmazás témájához pedagógusok számára. RÉV8 Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt. Budapest.

A gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer működtetése kapcsán a gyermek bántalmazásának felismerésére és megszüntetésére irányuló szektorsemleges egységes elvek és módszertan. Emberi Erőforrás Minisztérium és Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, 2016.