Testre varrt fájdalmak – a börtöntetoválások világa

Napjainkban a különböző tetoválások viselése egyre nagyobb népszerűségnek örvend a társadalom szinte összes rétegében. Sok bűnöző a börtönbe kerülést követően szerzi meg első tetoválását. Még ebben a speciális közegben is érvényesül a kreativitás és a találékonyság, a szigorú szabályok ellenére is. Hogyan készülnek ezek a tiltott testképek? Mi motiválja a rabokat erre a nem veszélytelen műveletre? Egyáltalán milyen veszélyei vannak a börtöntetoválásoknak? Cikkünkből kiderül, tartsatok velünk!

Charles Darwin szerint nincs olyan közösség a Földön, ahol ne használtak volna valamilyen maradandó testdíszítő eljárást. Bár sokan a tetoválást a bűnözők jeleként értelmezik évezredek óta, ennek ellenére egyre népszerűbb.

Egyes felmérések szerint a Föld lakosságának 35 százaléka rendelkezik tetoválással.

Egy olyan eljárásról van tehát szó, amely nagy népszerűségnek örvend az egész világon.

Számos szociálpszichológiai kutatás igazolta már, hogy a testet ösztönösen úgy szemléljük, mintha az kimutatná a jellemet és a személyes tulajdonságokat, azaz mintha mondana valamit arról, kik is vagyunk valójában. Tehát ez a testmódosítási forma az önkifejezés egyik eszközének is tekinthető. Erre alapozva írja Demello (1993), hogy a tetoválások esetében nemcsak egyszerű rajzokról van szó, hanem az illető személyiségéről árulkodó motívumokról is.

A tetoválás elnevezés James Cook első óceániai útjáról (XVIII. század) írt beszámolója nyomán terjedt el Európában. (Hodován, 2013)

Mégis, hogy készül?

Vannak, akik a régi, klasszikus módszert preferálják: tű, papucs megégetésével keletkező korom és sampon keveréke. A minőségi festőanyagot tollakból nyerik a fogvatartottak, azonban egyre elterjedtebb a tetoválótinták használata is. Azonban a technológia fejlődése nem áll meg a börtön falainál.

A tiltott tárgyak készítésében és bejuttatásában „ügyesek” a hazai fogvatartottak.

Ezt mutatja a tetoválógépek intézeten belüli megjelenése. Ezek a civil életben használt eszközök „replikái”, mindössze egy walkman/hajnyíró motorjára, varrótűre, esetleg gitárhúrra és tollra van szükség.

Nem mindegy, ki a „mester”

Szucsáki (2013) vizsgálatában arra volt kíváncsi, hogy kiket preferálnak a fogvatartottak tetoválásaik csináltatásakor. A megkérdezettek közel fele olyan fogvatartottra bízta az alkotás elkészítését, akinek már látta korábbi munkáit. A második leggyakoribb eset, hogy olyan zárkatárs készítette az alkotást, akihez többen jártak „varratni”.

Elmondható tehát, hogy a rabok igyekeznek válogatni a „tetoválómesterek” között, ahogy az a kinti életben is megszokott. A tetováló személye mellett azonban ugyanolyan fontos az is, hogy mennyibe kerül az adott munka. Egy-egy nagyobb tetoválás több csomag kávéba, dohányba kerül az elítélteknek.

„Azt csinálok, amit akarok”

Gyakori, hogy az első börtöntetoválások a „pillanat hevében”, „csak úgy” vagy „divatból” készülnek. A fiatalok először 14–19 évesen tetováltatnak magukra a javítóintézetekben és a fiatalkorúak börtönében. A felnőtt fogvatartottak intézeteiben a 20–35 év közöttiek körében népszerű a tetováltatás.

Az öt pont tetoválás az egyik leggyakoribb és legjellegzetesebb börtöntetoválás. A jelentése univerzális: ember a négy fal között bezárva. (Fliegauf, 2014) Fotó: nyugat.hu

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon a hirtelen fellángoláson kívül van-e más céljuk vele? Első válaszként felmerülhet a [simple_tooltip content= ‘A depriváció megvonást, megfosztottságot jelent.’]deprivációk[/simple_tooltip] enyhítése. Ez a jelenség együtt jár a bebörtönzéssel, ám megélése fogvatartottanként eltérő. Szucsáki Melinda úgy fogalmaz:

„Lehet, hogy éppen a tetoválás az, amiben egy bezárt ember szabad lehet”.

A börtöntetoválások motivációs hátterének megértésében sokat segít Solymosi Katalin 1987-ben végzett kutatása. A készíttetők egyéni motivációja sokféle és eltérő lehet, ezért úgynevezett átfogó kategóriák mentén csoportosította a tetoválásokat. Ezek a kategóriák az emberi szükségleteken alapulnak:

  • Ego-kifejezés, önérvényesítési szükséglet: Leginkább vágykifejezés, érzelemkifejezés, életérzés megjelenítése, de ide tartozik a „vagánykodás” is;
  • Affiliációs, identifikációs szükséglet: szeretetigény, személyhez, csoporthoz tartozás igénye, hagyománykövetés, utánzás;
  • Társadalmi integráltság szükséglete: biztonságérzet iránti igény, társadalmi státusz, szerep tisztázottságának igénye, esetleg oppozíció kifejezése;
  • Időstrukturálás szükséglete: időtöltés, unaloműzés;
  • Esztétikai szükséglet: díszítés, divatkövetés, szépséghiba elfedése, a szépség igénye;
  • Tartós és pillanatnyi ösztönimpulzusok kiélésének szükséglete: agresszió, öndestrukció, szexualitás, birtoklás igénye.

Megfigyelhető, hogy a hirtelen ötlettől vezérelt tetoválások nagy részét megbánták már a készíttetők, és az évek alatt igyekeznek korrigáltatni az alkotásokat.

Börtön a börtönben

Annak ellenére, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekben készült tetoválások egyre művészibbek és népszerűbbek, számos fogvatartott megbánta már, hogy „kivarratta magát”. A tetoválás a múltra, a keserves börtönévekre emlékeztet. Többen azért tüntetnék el ezeket a maradandó emlékeket, mert a börtönön kívül már nem bírnak akkora jelentőséggel, már nem azt az üzenetet közvetítik, mint a rácsokon belül.

A kézfejen lévő tetoválás szinte minden élethelyzetben látható, kevésbé takarható el, jelentésüket nem csak a rabokkal dolgozók ismerik. Éppen ezért viselésük a társadalomba való visszailleszkedés szempontjából jelentős nehézséget jelent. (Szucsáki, 2013)

Nem elhanyagolható ugyanakkor a fertőzésveszély, melyet a fogvatartottak nem gondolnak igazi veszélynek. A közösen használt tetoválótűvel akár a hepatitis C vírus is átvihető. Ezért a büntetés-végrehajtásnak elemi érdeke kell legyen, hogy a tetoválásról felvilágosító foglalkozásokat tartson mind a személyi állomány, mind pedig a rabok részére.

Láthattuk, hogy a fogvatartottak börtönben készült tetoválásainak számos oka lehet. Visszaszorításukra érdemes az idő hasznos eltöltésére irányuló programok, foglalkozások szervezésével koncentrálni, kiemelten a fogvatartotti munkáltatásra. Ezáltal a börtönben töltött idő sokkal strukturáltabbá válik.

 

Felhasznált irodalom:

Fiáth, T. (2016). Horogkereszt és Hófehérke. Magyar börtöntetoválások a ’80-as években. Börtönügyi Szemle. 35(4)

Fliegauf, G. (2014). A tetoválás mint szubkulturális jelenség: marginalizálódásra utaló jelek magyar fogvatartottak tetoválásain. Börtönügyi Szemle. 33(1)

Hodován, Zs. (2013). Bőrbe varrt bűnjel – A tetoválás kultúrtörténeti változásai, különös tekintettel a bűnözés és a tetoválás kapcsolatára. Börtönügyi Szemle. 32(1)

Szucsáki, M. (2013). Tiltott varrószakkör a rácsok mögött – Szabaddá tesz? Börtönügyi Szemle. 32(1)