A démonjaid elől sosem menekülhetsz – Patrick Melrose pszichoanalízisben

Rengeteg erőre van szükség ahhoz, hogy valaki képes legyen megvallani az anyjának, hogy az apja évekkel korábban megerőszakolta. Ahhoz még több erő kell, hogy ezt követően szembenézzen azzal a válasszal, hogy: „Engem is”. A Patrick Melrose című minisorozat Benedict Cumberbatch főszereplésével egy abuzált kisgyermek és egy függőségektől szenvedő felnőtt traumatikus és fájdalmakkal teli életét mutatja be. A történet egyszerre húz le magával az emberi létezés legsötétebb bugyraiba, majd miután lelkünket jól megcincálta, az emberi erő és hit által lök ki magából.

A Patrick Melrose nevű minisorozat Edward St. Aubyn önéletrajzi regényén alapul, amelyben az író saját traumáit dolgozza fel és démonjait eleveníti meg, a hírnév mellett talán feloldozást is remélve az írás terápiás hatásától. A sorozat mindösszesen öt részes, azonban komoly érzelmi hullámvasúton történő utazást jelent minden egyes epizód. A sorozatban olyan nehéz témák elevenednek meg, mint az abuzív apafigura, az elhanyagoló anya, a különböző függőségek és a mindennapi szembenézés a múlt szellemeivel, amik elől nincs menekvés.

A brit főszereplő élete két idősíkon rajzolódik ki: a felnőtt Patrick és a gyerek Patrick életének eseményei között vonódik a párhuzam, amelyet az elveszettség érzése köt össze. Érdekesség, hogy a történetben csak az a két sík elevenedik meg, amiben a traumatizálás elkezdődött, és amiben Patrick elkezdi feldolgozni a múlt eseményeit apja halálhírének hatására.

A gyerekkori rossz élmények vakuemlékként csapnak a felnőtt Patrick elméjébe, aki

mindenáron szabadulna gondolatai börtönéből.

Elfojtással, olykor agresszióval, legtöbbször pedig különféle tudatmódosítás által. Azonban az elme kalitkájából még a heroin által is csak időlegesen törhet ki, néhány órányi feloldozás után újra betörnek az elméjébe a gondolatok.

Ezt soha senkinek sem lenne szabad megtennie senkivel

Patrick Melrose életét és identitását nagymértékben meghatározza az apjával való patológiás kapcsolata. Az apa – feltételezhetően saját maladaptív mintáit utánozva – agresszív és domináns apafigura Patrick számára, aki kénye-kedve szerint madzagon rángatja az összes bábot maga körül – beleértve Patricket és a feleségét, Eleanort is. Az apa semmiféle érzelmi kötődést nem mutat fia iránt, folyamatosan bünteti, akkor is, amikor Patrick egész egyszerűen csak gyermekként viselkedik. Az apai brutalitás és dominancia akkor csúcsosodik ki, amikor az apa a szexualitáson keresztül fejezi ki dominanciáját a kiszolgáltatott fia felett, azáltal, hogy megerőszakolja az alig nyolcéves Patricket. A gyermekkori szexuális abúzus a bántalmazásnak az egyik legerősebb foka, amely nagyon súlyos traumákat okoz a gyermekben, amiket felnőttként is cipel magával. Ilyen többek között a szorongás, a depresszió vagy a poszttraumás stressz szindróma.

Forrás: imdb.com

Ha bárkinek beszélsz róla, ketté szakítalak

Az ilyen eseteket tovább súlyosbítja a hallgatás csapdája. Az áldozat úgy moshatná le magáról az abúzus mocskát, ha beszélne róla, azonban erre sok esetben nincs esély – ahogyan Patrick helyzetében sem. Emögött állhatnak lelki gátak: olyan súlyos szégyenérzet telíti el az abuzáltat, hogy nem képes verbalizálni azt, ami vele történt, hiszen akkor

újra valósággá válna mindaz, amit legszívesebben örökre kiradírozna emlékezete lapjairól.

A másik eset, amit a sorozatban is megfigyelhetünk, hogy a gyermek beszélne róla, segítséget vár a külvilágtól, azonban a környezet struccpolitikája miatt a segítségkérő süket fülekre talál. Az elkövető – az apa – további fenyegetőzéssel és hatalmi játszmákkal súlyosbítja az amúgyis traumatikus helyzetet .

Patrick egyrészt az ignoráns környezet miatt, másrészt az apai brutalitástól való félelmében nem találhatott megoldást és feloldozást a traumák terhei alól gyermekkorában. Felnőttként bármennyire erősen is próbálja elfojtani a szörnyű eseményeket az alkoholba és különböző drogokba menekülve, azok újra és újra a felszínre törnek. Az áttörést az apja halála hozza meg, hiszen ezt követően válik képessé az erős szociális hálóra támaszkodva a traumákkal való szembenézésre és a feldolgozásukra.

Az angol burzsoázia képmutató arca

Patrick mérgező családi közegének kialakításában az anya is cinkos. Sok esetben a bántalmazó családi légkört tovább súlyosbítja, hogy a többi családtag a viselkedésével legitimálja az erőszaktevő cselekedeteit, pusztán azzal, hogy semmi ellenkezést nem mutat ki. Patrick anyja maga is bántalmazó házasságban él az apa mellett, azonban a látottak alapján sosem lépett fel erélyesen a férfi brutalitása ellen. Még akkor sem, amikor egyértelmű jelei mutatkoznak annak, hogy a fiú is súlyos károkat szenved a toxikus környezetből adódóan.

Forrás: imdb.com

Az anya karaktere talán még az apával szemben tanúsítottnál is nagyobb ellenérzéseket válthat ki bennünk, nézőkben. Felfoghatatlannak tűnik, hogy valaki miként képes ilyen környezetben szinte bűntársa lenni egy bántalmazó apának és homlokegyenest szembemenni a legősibb anyai ösztönnel, amelynek lényege, hogy a saját gyermekét biztonságban tudja. Azonban ha az anya szerepébe helyezkedünk, viszonylag könnyen megérthetjük a viselkedése mögött megbúvó motívumokat. Az anya maga is bántalmazott, hiszen az apa senkinek sem kegyelmez: az egész karaktere olyan félelmet és dominanciát sugall, ami teljesen lebénít bárkit. Emögött a tanult tehetetlenség jelensége áll. Rengeteg esetben kívülállóként könnyen megváltoztathatónak tűnő helyzetekben egyesek azért nem lépnek, mert az elméjük teljesen cselekvőképtelenné teszi őket, még akkor is, ha egyébként minden lehetőség adott lenne a változtatásra. A folyamatos kondicionálás eredményeként azt sajátítják el, hogy bármit tesznek és bármennyire is próbálkoznak, nincs semmi eredménye az erőfeszítéseiknek. Ez a téves meggyőződés aztán teljesen lebénítja az elmét és cselekvőképtelenné teszi a testet.

Járt utat a járatlanért el ne hagyd

A másik tényező, ami egy ilyen helyzetben komoly gátat szabhat bármifelé igyekezetnek és törekvésnek, a status quo iránti igény. Ezen torzítás lényege, hogy mindenki alapvetően a jelenlegi helyzet fenntartására törekszik a változásokkal szemben. Hogy miért? Az aktuális helyzet – legyen az bármennyire rossz vagy elviselhetetlen – mégiscsak jól ismert szituáció, amiben már könnyen eligazodunk. A jövő pedig azon túl, hogy mindig kiszámíthatatlan és bizonytalanságokkal teli, ismeretlen és teljesen új, amiben nem tudjuk, mire számítsunk. Sok esetben az újtól való félelem az, ami meggátol minket a cselekvésben.

Forrás: imdb.com

Patrick tehát kifejezetten abuzív környezetből jött, ami megágyazott a felnőttkori destruktív megküzdési stratégiáknak. Patrick a lehető legkülönfélébb módokon próbálja magát mérgezni és pusztítani, az alkohollal, a cigarettán át, a heroinig. Terápiába nem jutott el sosem, saját magának kellett szembenéznie múltjának démonjaival. Azonban bár az anyjától sem várhat segítséget, a barátai és az új családja erős támaszt nyújtanak számára a pokol bugyraiból kivezető úton.

Patrick Melrose története mind pszichológiai, mind filmművészeti értelemben zseniális és hiánypótló alkotás. A sorozat hangulata komor és rengetegszer nyomasztó, azonban egyszerre feszültségoldó is, amely megmutatja, hogy a beszéd által képesek lehetünk az öngyógyításra. Aubryn történetének adaptációja egy olyan alkotásra sikeredett, aminek a megnézése után biztosan nem ugyanazok az emberek maradunk, akik a sorozat elején voltunk.

(Kiemelt kép: imdb.com)