Koko, a jelbeszélő gorilla üzenete

Néhány nappal ezelőtt hunyt el Hanabi-kó, a legtöbbek számára csak Kokóként ismert nyugati síkvidéki gorilla, aki képes volt jelnyelven kommunikálni. Kifejezőkészsége és intelligenciája ámulatba ejtette a világot. Kokónak köszönhetően a viselkedéskutatók egyedülálló betekintést nyerhettek a nyelvfejlődés mechanizmusába és a fajok közötti kommunikáció lehetőségeibe. Szavak nélkül tanított minket empátiáról és emberségről.

Koko, a nőstény síkvidéki gorilla negyvenhat éves korában hunyt el. A San Franciscó-i állatkertben született, itt kezdett el vele és társával, a Michael névre hallgató gorillahímmel foglalkozni dr. Francine Patterson, a Stanford Egyetem kutatópszichológusa. Michael sajnálatos módon korán elhunyt, ezután dr. Patterson egyedül Kokóval folytatta a munkát. Kidolgozta az amerikai jelbeszéd egy módosított változatát, amelyet Koko képes volt megtanulni. Az évek alatt

több mint ezer kifejezés kézjelét sajátította el,

és legalább kétszer ennyi angol szót volt képes hallás után megérteni. Gyakran előfordult, hogy amikor a látogatók dr. Patterson felé intéztek mondatokat Koko jelenlétében, a gorilla egyszer csak bekapcsolódott a beszélgetésbe. Nemcsak megérteni volt képes az emberi szavakat, hanem önállóan kombinálta is a jeleket, amikor olyan szavakat szeretett volna kifejezni, amelyre még nem tanult kézjelet. Például, amikor a „gyűrű” szót szerette volna használni, akkor a számára eddig ismeretlen jel helyett két másik kombinációját, az „ujj” és a „karkötő” szavakat mutatta.

Koko szókincse egyre bővült az évek során.

Általában három-hat szóból álló kijelentő mondatokat fogalmazott meg. Szintaxist és nyelvtant kevéssé használt, de szókincse és nyelvhasználata könnyedén elérte egy gyermek kommunikációs készségeit. A gesztusok mellett vokalizációval tudta árnyalni mondanivalóját. Annak ellenére, hogy hagyományos szóbeli kommunikációra nem volt képes, huhogással, kuncogó, nyüszítő vagy morgó hang hallatásával olyan érzelmeket tudott kifejezni, mint az öröm, a türelmetlenség, a félelem, a harag vagy a bosszússág. A kutatók vizsgálatai alapján Koko intelligenciahányadosa az emberi skálának megfelelő 70 és 95 pont közé esett.

Önálló gondolatok, szükségletek, érzések

A tudományos projekt eredeti célja az volt, hogy kiderítsék, meg lehet-e tanítani egy gorillát a jelnyelvre. Ha pedig igen, akkor felmérjék, hogy milyen további információkat tudhatnak meg a faj kognitív képességeiről a direkt kommunikáción keresztül. Az évek során pedig messze túlszárnyalták az eredmények a várakozásokat. A jelbeszéd mellett más kommunikációs formákat is bevontak és kitágították a vizsgálat fókuszát. Koko a jelnyelvnek köszönhetően

képessé vált kifejezni szükségleteit, gondolatait és érzéseit

a gondozói számára, és előszeretettel élt is ezzel a lehetőséggel. Jelezte, ha szomjas vagy éhes, amikor pedig fájlalta a fogát, képes volt megmondani, hogy egy egytől tízig terjedő skálán meghatározva mennyire súlyos fájdalmat él át. Dr. Patterson arról is beszámolt, hogy amikor Koko a fogproblémái miatt egy műtéten esett át, az operációt követően az altatásból ébredezve jelezte a pszichológusnőnek, hogy szeretne találkozni az orvosokkal, mikor pedig megérkeztek, köszönetet mondott az nekik.

Mire vágyik egy gorilla?

Egészen elképesztő módon egy nap Koko jelezte a gondozóinak, hogy családra vágyik, szeretné, ha gondoskodhatna valakiről. Egy kismacska társasága volt a kívánsága. A kutatók először egy plüssállattal ajándékozták meg, de Koko csalódottan fogadta a játékot. Következetesen a szomorúságnak megfelelő jelet mutatta, hogy a gondozói tudtára adja elégedetlenségét. Később megengedték neki, hogy egy menhelyről válasszon magának egy kölyökmacskát. Ennek alkalmával kiválasztott egy kismacskát, amelynek hiányzott a farka, majd önállóan el is nevezte őt. A macska neve All Ball lett, mert Kokót egy szőrös golyóra emlékeztette. Ezek után elválaszthatatlanokká váltak,

úgy gondozta a macskát, mintha egy kölyökgorilla lenne.

Egy alkalommal azonban a macska kiszökött Koko mellől, és elütötte egy autó. Amikor dr. Patterson elmondta Kokónak a rossz hírt, a gorilla sokáig a „rossz”, „szomorú”, „sírás” szavak jeleit ismételgette, komolyan megviselte a kisállat elvesztése. Koko később is ragaszkodott a macskákhoz, élete során több apró társa is volt. Lenyűgöző látni a róluk készült felvételeken, hogy milyen óvatosan, szeretetteljesen bánt velük, gondozta őket. Később azonban még inkább felerősödött benne a családalapítás vágya. Újra és újra azt jelezte a kutatóknak, hogy egy „bébit” szeretne, egy kölyökgorillát. Michael halála után összeismertették egy újabb hímgorillával, de testvéri viszony alakult ki közöttük, Kokónak nem született kölyke.

Koko, a művész

Egy időben úgy hitték, hogy az eszközhasználat és az eszközkészítés képessége különbözteti meg az embert a primátáktól. Ez a feltételezés azonban ma már bizonyítottan nem állja meg a helyét. Egy másik hipotézis a nyelvhasználatot találta az alapvető különbségnek, de Koko és emberi kommunikációra tanított más fajtársai ezt a határvonalat is megkérdőjelezik. A következő megkülönböztető szempontként a művészetet határozták meg. Ezen hipotézis szerint a művészet az emberi psziché kifejeződésének legösszetettebb szintje, tehát az alkotás képessége emeli ki az embert az állatvilágból. Koko azonban igyekezett erre a tételre is rácáfolni, hiszen előszeretettel készített festményeket.

Koko és All Ball.

A dilemma azonban továbbra is fennáll: önmagát, érzelmeit, a világról alkotott reprezentációit fejezi-e ki az alkotásokban vagy csak maszatol a vásznon? Koko kommunikációs képességeinek köszönhetően megnyílt a lehetőség, hogy mindezt egészen egyszerűen megkérdezzék tőle. Arra kérték Kokót, hogy adjon címet a képeinek. Így tudták meg a kutatók, hogy például egy vadul megfestett piros és zöld képe a haragot ábrázolja, egy másik festménye egy madarat, máskor pedig az éppen látottakat festette meg. korábbi társa Michael pedig arra is képes volt, hogy ábrázolja, hogy milyen érzés egy földrengést átélni. Az, hogy ezeket a megnyilvánulásokat valódi művészetnek tekintjük-e, elgondolkodtató kérdés. Mindenesetre érdemes lehet újabb határképző tulajdonságokat is keresnünk, ha a főemlősök és az ember közötti alapvető eltérést szeretnénk meghatározni.

Koko életében nemcsak a gorillák intelligenciájának és kognitív képességeinek feltérképezéséhez segítette hozzá a kutatókat, hanem a főemlősök gazdag érzelemvilágába is betekintést engedett. Tanulhattunk tőle az empátiáról, a fajokon átívelő kapcsolatok mélységéről és az emberiség állatvilág iránt való felelősségének jelentőségéről.

Felhasznált szakirodalom:

Patterson, F. G., & Cohn, R. H. (1990). Language acquisition by a lowland gorilla: Koko’s first ten years of vocabulary development. Word, 41(2), 97-143.

Tanner, J. E., Patterson, F. G., & Byrne, R. W. (2006). The development of spontaneous gestures in zoo-living gorillas and sign-taught gorillas: from action and location to object representation. The Journal of Developmental and Learning Disorders, 60, 102, 69 – 102.

További forrás itt található.

A cikk illusztrációi a The Gorilla Foundation oldaláról származnak.