Ragyoghat-e örökké makulátlanul egy elme? Amikor valaki nem felejt

Emlékszel, mit csináltál 2008. március 23-án? Kérdezek könnyebbet: és az megvan, hogy múlthét szerdán tizenegy óra körül pontosan mi történt veled? Valószínűleg mindkét kérdés megválaszolása nagy erőfeszítésekbe telik kivéve, ha ezeken a napokon valami jeles dolog történt veled. Azonban vannak olyan emberek, akik gond nélkül, zavarba ejtő pontossággal tudnak felidézni konkrét emlékeket bármilyen hosszú idő távlatából. Ez a hipermnézia.

A hipermnézia az önéletrajzi emlékezet abnormális mértékére utal. A hosszú távú emlékezetünket alapvetően két nagy részre bonthatjuk: az explicit vagy deklaratív emlékezetre, illetve az implicit vagy a nem deklaratív memóriára. A deklaratív memória a világ történéseire és az eseményekre vonatkozó emlékekre utal. A deklaratív memóriát is két fő részre oszthatjuk: szemantikus és epizodikus emlékezetre. Míg a szemantikus rendszer a világról való tényszerű ismereteinket és tudásunkat tárolja, addig az epizodikus emlékezet az élmények személyes és egyedi aspektusát tárolja, tehát a múlt egyszeri megkülönböztetett darabjait.

Életünk történetének tárháza

Az autobiografikus, vagyis önéletrajzi emlékezet nem egyenlő az epizodikus emlékezettel, noha ez teszi lehetővé a személyes és egyedi emlékek előhívását. Azonban önéletrajzi emlékeink nem egységes módon tárolódnak a memóriánkban: mind a szemantikus, mind az epizodikus emlékezet részét képezik. A személyes eseményeinket tároló emlékek tehát egy bonyolult és összetett tudásbázisban szerveződnek, amik több emlékezeti tár integrációjából emelkednek ki. Az emlékeink, amiket magunkról és másokról tárolunk, az identitásunk jelentős részét képezik,

MEGHATÁROZZÁK AZT, HOGY KIK VAGYUNK.

A hipermnéziában szenvedők (vagy inkább ezzel a szuperképességgel rendelkezők) az átlagnál sokkal több időt töltenek a múlton való töprengéssel, és átlagon felüli pontossággal képesek felidézni emlékeik részleteit, egészen a gyerekkorukig visszamenőleg. A hipermnéziások tehát

NEM FELEJTENEK.

Mondhatunk nekik bármilyen dátumot, ők valószínűleg képesek megmondani, hogy aznap mi történt, mit csináltak, milyen idő volt és hasonló apróbb részleteket, amiket az átlagemberek nem kódolnak, és ezáltal elő sem tudnak hívni az emlékezetükből.

A folyton visszaemlékező elme széthasad múlt és jelen között.

Az állapot azonban sok esetben inkább átok, nem pedig áldás. Vörösmarty sorait idézve

„ÁBRÁNDOZÁS AZ ÉLET MEGRONTÓJA”.

Viszonylag sok időt töltünk azzal, hogy arról merengünk, hogy éppen máshol lennénk, mással töltenénk az időnket, mintsem a jelent élnénk meg. Ez a folyamatos mentális időutazás azonban kifejezetten romboló hatással van a hangulatunkra. A folyton elkalandozó elme sok esetben boldogtalan.

A boldogsághoz felejteni kell

A visszaemlékezés során is elszakadunk a jelentől, elkalandozunk attól, amivel éppen foglalkozunk. Ennek pedig ára van. Sokszor az elme teljesen megtelik a múlt eseményeivel, így a hipermnéziások nem tudnak odakoncentrálni arra, amit tesznek. Az egyik hipermnéziás így fogalmazott: „Itt vagyok a jelenben, de olyan, mintha osztott képernyőn figyelném az eseményeket.” Továbbá az erős érzelmi töltetű emlékek a pontos rögzítés és felidézés miatt ugyanolyan heves érzelmi reakciókkal törnek elő, mint amiket az adott személy az emlék rögzülésekor átélt. Ez több szempontból is megerőltető és fájdalmas, mivel mindannyian megtapasztaltuk már a saját bőrünkön, hogy történjen bármilyen rossz dolog is velünk, az idő be tudja gyógyítani a sebeket. A hipermnéziások azonban ugyanolyan intenzitással élik újra fájdalmas emlékeiket.

A hipermnézia hátterében

A rejtélyes állapot mögött az agy morfológiai különbségei és eltérő agyi folyamatok állnak. Az első hipermnéziás esetet 2006-ban dokumentálták, azóta pedig körülbelül ötven embert jegyeztek fel az Egyesült Államokban hasonló emlékezeti képességekkel. Minden egyes személynél alapvetően kilenc agyi struktúrában mutatkozott eltérés a kontrollcsoporthoz viszonyítva. Például a neuronokat összekötő idegrostokot tartalmazó fehérállomány robosztusabb szerkezete a prefrontális kéregben.

Fontos megjegyezni, hogy a hipermnéziások nem memóriabajnokok. Ezek a személyek nem teljesítenek átlagon felül a hagyományos laboratóriumi emlékezeti teszteken, kivételes képességük csak az önéletrajzi emlékek felidézésénél jelentkezik. A pillanat tört része alatt, gondolkodás nélkül képesek rávágni, hogy tíz évvel ezelőtt mi történt velük. Az első jegyzett eset, Jill Price emlékezeti felidézésének pontosságát a kutatók a férfi naplójának visszaolvasásával ellenőrizték, amit Jill tíz és harmincnégy éves kora között vezetett. Megfontolandó, hogy a kivételes emlékezethez a naplóírás és saját élményeinek pontos rögzítése milyen mértékben járulhatott hozzá. További kutatások iránya lehet annak kiderítése, hogy a ritka állapot pusztán az agyi struktúra különbségeiből fakad, vagy esetleg az emlékezeti stratégiák és folyamatok is szerepet játszanak a kivételes önéletrajzi emlékezet kialakulásában.

Felhasznált szakirodalom:

Baddeley, A., Eysenck, M. W., Anderson, M. C. & Mihály, R. (2010). Emlékezet. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Killingsworth, M. A. & Gilbert, D. T. (2010). A wandering mind is an unhappy mind. Science, 330(6006), 932.

LePort, A. K., Mattfeld, A. T., Dickinson-Anson, H., Fallon, J. H., Stark, C. E., Kruggel, F. & McGaugh, J. L. (2012). Behavioral and neuroanatomical investigation of highly superior autobiographical memory (HSAM). Neurobiology of learning and memory, 98(1), 78-92.

Parker, E. S., Cahill, L. & McGaugh, J. L. (2006). A case of unusual autobiographical remembering. Neurocase, 12(1), 35-49.

(Kiemelt kép: pinterest.com)

Úgy érzed, hiába hajszolod a boldogságot? Mi segíthetünk! A Mindset Terápiás & Tanácsadó Központban tapasztalt szakembereink egyéni pszichológiai tanácsadás keretében elkísérnek a fejlődés útján!


Iratkozz fel hírlevelünkre!