Vámos Miklós töredelmes vallomása – könyvajánlónk

„A kötetben olyan vallomások találhatóak, amelyeket kicsit – vagy nagyon – szégyell az ember, s nem szívesen mesél el, még baráti vagy családi körben sem. (A fotóm is efféle.) Erőt kellett vennem magamon… értik. Erre utal a cím: töredelmes vallomás.” Mire számíthatunk, ha egy író így vezeti be a kötetét? Az írás és a vallomás gyógyító szemszögéből olvastuk Vámos Miklós új könyvét, a Töredelmes vallomást, és megvizsgáltuk, mi motiválhat egy szerzőt  és úgy általában mindenkit  az írásos vallomástételre?

Milyen késztetések vezethetnek egy művészt, jelen esetben egy írót arra, hogy tollat ragadjon, és több száz, több ezer idegen embernek beszéljen országszerte kedves vagy fájó emlékeiről, legmélyebb titkairól? Ennek a vágynak többféle motivációja lehet. Egyfajta létösszegzés például, melyben az ember a saját maga számára is összefoglalja és áttekinti eddigi életét, hibát, emlékeit. Vagy a megkönnyebbülés, a „kimondás”, leírás általi feldolgozás reménye. A másokhoz való kapcsolódás vágya, az elfogadás iránti igény. Bármilyen indok is motiválja az embert írásra, nem véletlen, hogy az írásterápia egyre nagyobb teret hódít a terápiás eszközök, eljárások sorában, és egyre népszerűbbek a különböző kreatív írás kurzusok és foglalkozások.

Hiszen az írás folyamata, az írott mű elkészítése az élményünket, nehézségünket, örömünket másokkal megoszthatóvá teszi, a többiek konkrét fizikai jelenlének szüksége nélkül. Tehát az írás során sokkal kevésbé feszélyez minket a mások ítélkezésétől való félelmünk, viszont

az élményközösségnek már ezen feltételezett formája önmagában is terápiás hatású lehet.

Továbbá nem gátol minket semmilyen „nyelvi nehézség”, melyek a közölhetetlen – vagy közölhetetlennek vélt – lelki tartalmak megfogalmazása során adódhatnak. S ugyanaz igaz az írásra is, mint az élőszóban elmondott beszédre: ha már ki tudjuk mondani, le tudjuk írni gondolatainkat, érzéseinket, akkor ezeknek már egy „szűrőn” át kellett menniük ehhez, s ha a gondolati szintről a konkrét, megfogalmazott beszéd szintjére át tudjuk ültetni mondanivalónkat, az sokat segíthet nemcsak másoknak, de önmagunknak is a megértésben. És arról se feledkezzünk meg, hogy nem kis bátorság és elszántság kell ahhoz, hogy féltve őrzött titkainkat, kínos élményeinket vagy legbelsőbb örömeinket megosszuk másokkal, ahogyan a kötet szerzője is tette.

Vámos Miklós neve senkinek sem lehet ismeretlen, hiszen jelentős írói, műsorvezetői, dramaturgi és forgatókönyvírói munkássága is, hogy csak néhány „fő foglalkozását” említsük a kortárs magyar művészeti élet egyik legkiválóbb alakjának. Azonban a Töredékes vallomásban megírt oldaláról, oldalairól valószínűleg nem sokan ismerik a követői közül. Ebben a kötetben valóban intim közelségbe engedi olvasóit, és néha vidám, máskor szomorú vagy elgondolkodtató történetekben mesél gyermekkoráról, egyetemi éveiről, munkájáról, szüleiről, szülői tapasztalatairól. Szerelem, büszkeség, csalódás – érzelmekben és valós emberi sorsokban gazdag vallomásokat tartalmaz ez a kötet, melyből arra is fény derül, hogy bizony az író is csak ember. S ahogy olvassuk a sorokat és a rövid történeteket, gyakran megfeledkezhetünk arról, hogy ki is a beszélő, hogy tulajdonképpen Vámos Miklós szól hozzánk, hiszen olyan, mindenki életében előforduló örömökről, nehézségekről, tabukról ír, melyek nem teljesen ismeretlenek számunkra – de talán eddig magunk sem mertünk ezekről beszélni, gondolkodni.

Bár nem ismerjük Vámos eredeti motivációját a témaválasztást illetően – csak a novellák hosszáról, a „rövidülés” szakmai kihívásairól és sportjáról beszél bevezetőjében – az biztos, hogy a vallomástételnek óriási hatalma van.

Az őszinte beszédnek és az írásnak is felszabadító, gyógyító ereje lehet,

s egy ilyen helyzet – tudniillik, hogy rengeteg ismeretlen ember kezébe kerülhet vallomásunk – sokszor biztonságosabb, megnyugtatóbb érzetet teremthet, mintha a legközelebbi barátainknak vagy a családunknak mesélnénk el ugyanezt. Itt nem kell tartani a becsmérléstől, helytelenítéstől, ítéletektől, s ettől feloldódhat egy komoly gát a beszélőben. Fontos és érdekes azonban megjegyeznünk, hogy jelen esetben egy íróról van szó, aki olyan formában tálalja elénk életét és vallomásait, hogy stílusával és regényes történeteivel lenyűgöz bennünket. S persze nem csak rá igaz, hogy ezeknek a novelláknak, tárcáknak és rövidkéknek az igazságtartalmára bizony sosem fog fény derülni. De ne feltételezzünk valótlan vallomásokat a szerzőtől – annyi viszont biztos, hogy kevesen tudják úgy elbeszélni, leírni életüket és történeteiket, ahogy Vámos Miklós, aki kézen fogva vezet minket a kalandok során, s mi szinte benne élünk vele együtt az eseményekben.

Összességében tehát ha olvasóként és nem oknyomozó detektívként vesszük kézbe ezt a kötetet, egy szórakoztató, de mély és elgondolkodtató utazásban lehet részünk, melyen Vámos kalauzol minket végig, s melynek során magunkba nézhetünk és erőt, ihletet meríthetünk a szerzőből, s elgondolkodhatunk azon, vajon őt mi motiválta a vallomástételre?

A kötetet köszönjük az Athenaeum Kiadónak.

 

Felhasznált szakirodalom:

Bóna László (2013). Írd magad boldogra! – kreatív írás gyakorlatok. Vis Vitalis: Budapest.

Jeney Éva (2012). Nyitott könyv – Irodalom, terápia, elmélet. Balassi Kiadó: Budapest.

Pennebaker, James W. (2005). Rejtett érzelmeink, valódi önmagunk – Az őszinte beszéd és írás gyógyító ereje. Háttér Kiadó: Budapest.

Vámos Miklós (2018). Töredelmes vallomás. Athenaeum Kiadó: Budapest.