Három rendkívüli esettanulmány, amely átformálta az emberi pszichéről alkotott képünket

A pszichológia történetében előfordulnak olyan esetek, amelyeknél a véletlen úgy alakította a körülményeket, hogy végül hatalmas gyakorlati előrelépést jelentettek a tudományterület fejlődésében. Volt, hogy egy súlyos baleset következményei mutattak rá meglepő összefüggésekre, máskor pedig egy elveszett kisfiú viselkedése, de akár egy bűntény is járhat meglepő lélektani tanulságokkal. Cikkünkben a pszichológia hőskorának meghatározó esettanulmányait elevenítjük fel.

A következő három személy története mind nagy hatással volt a pszichológia különböző területeinek alakulására. Gyökeresen megváltoztatták az önmagunkról és bizonyos helyzetekben való működésünkről addig élő elképzeléseinket. Hozzásegítették a kutatókat agyunk működésének feltérképezéséhez. Új szempontokat emeltek be abba a vitába, hogy a velünk született tulajdonságok vagy a környezet befolyása határozzák meg markánsabban a személyiségünket. Emberi természetünk alapvető mivoltáról mesélnek.

A vasúti munkás átváltozása

Phineas Gage az új-angliai vasúttársaság egyik szorgalmas pályamunkása volt az 1800-as évek közepén. Egy nap szörnyű baleset érte munka közben. Éppen egy szikladarab dinamittal való kirobbantásához készülődött, amikor a lőpor berobbant, a vas tömőrúd pedig keresztülfúródott a koponyáján. A vasrúd olyan erővel hatolt át a fején, hogy huszonöt méterre találták meg a baleset helyszínétől. Csodával határos módon Gage túlélte a szerencsétlenséget, sőt saját lábán indult haza a történtek után. A látszat ellenére mégis súlyos sérüléseket szenvedett, a rúd az arckoponyáján hatolt be, és a homloklebenyén keresztül távozott, súlyosan roncsolva azt. Családtagjai és az orvosok alig reménykedtek benne, hogy túléli a történteket. Gage azonban rácáfolt a várakozásokra, egy hónappal a baleset után már képes volt újra talpra állni. Páratlan szerencséjének köszönhetően alig maradtak fizikai következményei a balesetnek, személyisége azonban gyökeresen megváltozott. Ismerősei szerint

a baleset után nem lehetett ráismerni, csak árnyéka volt korábbi önmagának.

A korábban komoly, lelkiismeretes, precíz műszakvezetőből egy felelőtlen, infantilis, agresszív és trágár alak vált. Képtelen volt előre megtervezni cselekedeteit és fókuszálni figyelmét. A rekonstrukciók alapján úgy vélik, hogy Gage a baleset során orbitofrontális kérgi sérülést szenvedett és egy véletlen lézió következett be a homloklebenyében. Ennek következtében sérültek az érzelmek kontrolljáért és az agresszivitás gátlásáért felelős struktúrák, és többé már nem volt képes a korábban megszokott módon szervezni viselkedését. Phineas Gage esete jelentős hatással volt az orvostudomány és a neuropszichológia területére. Az első olyan esetek közé tartozott, amely alátámasztotta, hogy az agy egyes régióinak sérülése befolyásolhatja a személyiséget és a viselkedést.

Phineas Gage és sérülésének ábrázolása.

Fiú a semmiből

Az 1800-as év hideg telének egyik reggelén egy meztelen, tetőtől talpig piszkos kisfiú tévedt be egy kunyhóba Franciaország Aveyron tartományának egyik falujában. A környék néhány lakója felismerte a fiút, már korábban is látták, amint gyökereket ásott ki, fára mászott és négykézláb szaladgált a közeli erdőben. Nagy érdeklődést váltott ki a településen, mindenki kíváncsi volt a fiúcskára, aki úgy viselkedik, mint egy vadállat. Végül egy kormánytisztviselő vitte haza, megetette és felöltöztette. A fiú azonban továbbra is ismeretlenül mozgott az emberi környezetben, a ruhákat letépte magáról, és nem volt hajlandó mást enni, mint nyers burgonyát vagy gyökereket. A fiú tizenkét éves körülinek látszott, de egy szó sem hagyta el a száját, csupán morgott vagy üvöltéseket hallatott, és úgy tűnt, nem érti meg az emberi beszédet. Az aveyroni vadfi híre hamar elért Párizsba is, ahol rögtön felkeltette a tudósok figyelmét az eset. A kutatók azt remélték, hogy ha tanulmányozni kezdik, hogyan változik meg egy civilizálatlan lény a társadalomba kerülés hatására, akkor fontos információkkal gazdagodhatnak az ember alapvető természetére és fejlődésére vonatkozóan. Azt kívánták megvizsgálni a segítségével, hogy ha az emberi társadalomtól izoláltan nőnénk fel, akkor hogyan viselkednénk. A fiú esetében kiváló lehetőséget láttak arra, hogy fényt derítsenek rá,

milyen mértékben vagyunk neveltetésünk és tapasztalataink termékei,

illetve jellemünk milyen mértékben tükrözi a velünk született tulajdonságainkat. A vizsgálatok kis híján meghiúsultak, hiszen az orvosok először értelmi fogyatékosságot állapítottak meg a fiúnál, és elmegyógyintézetbe szerették volna küldeni. Egy fiatal orvos, Jean-Marc Itard, azonban megkérdőjelezte a fogyatékosság diagnózisát. Úgy vélte, hogy a fiú csak amiatt tűnik visszamaradottnak, mert a társadalomtól elszigetelten eltöltött évek alatt nem állt rendelkezésére a fejlődéshez szükséges társas közeg.

Victor történetét dolgozza fel François Truffaut A vad gyerek című filmje is.

A korabeli Franciaországban szinte minden harmadik gyermeket eltaszítottak a szülei a nélkülöző körülmények miatt. Itard úgy vélte, a vad fiúval is ugyanez történhetett, mégis figyelemre méltó módon képes volt egyedül életben maradni az aveyroni erdőben. Itard személyesen vette gondjaiba a fiút, majd elnevezte Victornak. A fiatal orvos hitt abban, hogy ha tanítani kezdi, akkor kortársaihoz hasonló fiatal fiú válik majd belőle. Itard részletes tantervet alakított ki számára. Elkezdte megtanítani gondolkodni, beszélni, tárgyakat osztályozni. Victor példáján azt igyekezett alátámasztani, hogy az ember pszichológiai fejlődését nagyrészt a környezete határozza meg. A fiú kezdetben gyorsan fejlődött. Megtanulta alapvető szükségleteit közölni, képessé vált felismerni és leírni néhány szót.

Beszélni azonban sohasem volt képes megtanulni,

és a másokkal való kapcsolatteremtés is gondot okozott számára. Ötévi megfeszített munka után Itard felhagyott a kísérletével. Ezután Victort egy asszonynál helyezték el, akit megfizettek azért, hogy gondoskodjon róla. Victor esete rávilágított arra, hogy a fejlődésünk során létezik egy szenzitív periódus, tehát életünk kezdetén fogékonyabbak vagyunk bizonyos készségek elsajátítására. Ezek közé tartozik a nyelvhasználat is. Victor, mikor megtalálták, már túlhaladt ezen a perióduson, túl sok meghatározó évet tölthetett egyedül. Más kutatók feltételezése szerint elképzelhető, hogy Victor mégis értelmi fogyatékos vagy esetleg autista lehetett, a korban azonban ezt még nem tudták megbízhatóan ellenőrizni. Az eredményektől függetlenül mégis a Victor fejlesztésére tett kísérlet jelenti a tudományos fejlődéslélektan kezdetét, hiszen Itard már nemcsak elméleteket fogalmazott meg, hanem kíséreltet tett annak gyakorlati ellenőrzésére is.

Egy fiatal lány tragikus halála

Kitty Genovese csak huszonnyolc éves volt, amikor szörnyű körülmények között megtámadta és leszúrta egy férfi. Kitty munkából tartott haza, amikor lakásának kapuja előtt megtámadták. Kitty ekkor hangosan felkiáltott: „Ó, Istenem, megszúrt! Segítség! Kérem, segítsenek!” A közeli tízemeletes házban felkapcsolták a villanyt, és az egyik ablakból egy férfi hangja hallatszott: „Hagyja békén a nőt!”. A támadó felnézett, majd a közeli park felé menekült. A fények újra kialudtak, a lány pedig megpróbálta összeszedni maradék erejét és elindult otthona felé. A támadó azonban visszatért. A lány újra hangosan kiáltott, a lakásokban újra felkapcsolódtak a villanyok és a szomszédok kémlelő tekintetei jelentek meg az ablakokban.

Kitty Genovese portréja.

Ezután a támadó beült az autójába és elhajtott. Kitty megpróbálta a ház fel vonszolni magát, a támadó azonban visszatért és a vérnyomok alapján könnyen megtalálta, majd harmadszorra is megkéselte. Ez a támadás már végzetes volt. Fél órával később érkezett be a rendőrséghez az első telefonhívás, akik két percen belül a helyszínen voltak, megmenteni azonban már nem tudták a lányt. A szomszéd, aki kihívta a rendőrséget, később elmondta, hogy némi töprengés után először felhívta egy barátját, hogy megkérdezze, mitévő legyen, majd átment egy másik szomszédhoz telefonálni. Azzal magyarázta késlekedését, hogy nem szeretett volna semmibe belekeveredni. A többi szomszéd szintén ehhez hasonló kifogásokkal élt. Volt, aki még ki is lépett az utcára, mégsem tett semmit.

Harmincnyolcan látták a gyilkost, de senki sem értesítette azonnal a rendőrséget.

Kitty Genovese esetét sokáig vizsgálták a szociálpszichológusok, mára pedig alapvető példája lett a felelősség megoszlásából származó passzivitásnak. A tragikus eset jelentős tapasztalatokkal gazdagította a döntési helyzetekben való viselkedés megértését és a potenciális segítő felelősségvállalásának mechanizmusát. Ezen és a számos további rendkívüli helyzeteket bemutató esetleírásoknak köszönhetően is egyre közelebb kerülhetünk önmagunk és működésünk mélyebb megértéséhez is.

Felhasznált szakirodalom:

Bányai É., Varga K. (2013). Affektív pszichológia – az emberi késztetések és érzelmek világa. Medicina Kiadó, Budapest

Cole, M., Cole, S., R. (2006). Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest

Smith, E. R., Mackie, D. M. (2004). Szociálpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest