Hazugságaink nyomában – miért hisszük, hogy fáj az igazság?

Kutatások alapján, naponta közel kétszáz alkalommal hazudnak nekünk. Ebben persze benne vannak az apró füllentések is. A legtöbben elítéljük az igazság elferdítését, ha az elkövetőnek személyes előnye származik belőle. Ugyanakkor a kommunikáció hétköznapi velejárójának tekintjük azokat a hazugságokat, amiket mások megbántásának elkerülése érekében mondunk. Mi a különbség a hazugság két formája között? Lehet-e negatív következménye ártatlannak tűnő füllentéseinknek?

Bár kultúránkban az igazság egyetemes értéknek tekinthető, hétköznapjainkat mégis átverések hálója szövi át. Hiába szeretnénk feltétel nélkül bízni egymásban, úgy tűnik

az emberi létnek mindig is szerves része volt a csalás.

A legősibb mondáink és történelmi emlékeink – amikre a vallás és egész civilizációnk épül – hemzsegnek olyan hazugságoktól és csalásoktól, amikkel a főszereplő ételt, nőt vagy hatalmat akart szerezni magának. A Pireneusok egyik barlangjában egy 17 000 éves falfestmény egy vadászt ábrázol, aki állatbőrbe bújva, fejére agancsot ragasztva álcázza magát, hogy könnyebben a rénszarvasnyáj közelébe férkőzhessen. Zeusz úgy igyekezett Hérához közel kerülni, hogy kakukkmadárrá változva, a saját maga keltette szélvihar elől az istennő karjaiba repült azt a látszatot keltve, hogy menedéket keres nála. A Teremtés könyvében, miután Káin megölte Ábelt és Isten fivére holléte után érdeklődött, azt hazudta neki: „Nem tudom! Talán őrzője vagyok én a testvéremnek?”

Bár szeretjük hangsúlyozni az igazság értékét, hazugságokkal teli világban élünk.

A mentalizáció az egyik olyan humánspecifikus jelenség, ami kiemel minket az állatvilágból. Azt jelenti, hogy nemcsak saját, de mások érzéseiről és gondolatairól is vannak elképzeléseink, meg tudjuk érteni egymás viselkedését, és egyben képessé tesz minket a hazugságra. Ugyanakkor bizalom nélkül nem működhet a társadalom. Paradox módon, evolúciósan az életben maradáshoz kénytelenek voltunk olykor csalni és félrevezetni, de a bizalom iránti szükséglet is elengedhetetlen maradt. Beszélhetünk a hazugságok esetében jó és rossz típusról?

A hazugságokról feketén fehéren

A hazugságkutatók „fekete” és „fehér” hazugságokra osztják megtévesztéseinket. Közös bennük, hogy az elkövető félrevezető információkat kommunikál a befogadó személynek vagy csoportnak. A különbség a szándékban keresendő. A fekete hazugságok esetében a csaló egyfajta kizsákmányolást követ el,

hasznot próbál húzni a másik kárára

a megtévesztés segítségével. Klasszikus példa erre mondjuk a használtautó-kereskedő, aki a magasabb ár érdekében hamis képet fest a kocsi állapotáról. Ezzel szemben a fehér hazugságok a másik személlyel való jó viszony fenntartása érdekében születnek. Ide tartoznak az olyan helyzeteket, mint amikor megdicsérjük valakinek az új frizuráját, miközben valójában nem tetszik. Ezekben az esetekben a kapcsolat mélyítése miatt tartjuk vissza az igazságot. Ennek érdekében

igyekszünk azt mondani, amit a másik hallani szeretne.

A fenti példákból is könnyen kivehető, hogy a két fajta hazugság mögött eltérő motivációk húzódnak. Míg a fekete hazugságok esetében könnyen felismerhető, milyen károkat okozhatnak, a fehér hazugságok ártalmatlannak, sőt bizonyos esetben még kívánatosnak is tűnhetnek. Milyen hátrányai lehetnek a látszólag a másik érdekében elkövetett ferdítéseinknek?

A cél szentesíti az eszközt?

A fehér hazugságok esetében szeretnénk kedveskedni a becsapott félnek. Saját véleményünk helyett azt próbáljuk mondani, amit feltételezünk, hogy hallani szeretne. Ez a legtöbb esetben valóban jól is működik, de egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy rosszul tippeljük meg, mi esne jól a másiknak. Egy másik probléma, hogy sokszor önkéntelenül próbálunk a másik kedvében járni, amikor az igazság kiderülése fontos lenne. Megfigyelték, hogy piackutatási és az egészséges életmóddal kapcsolatos kérdőívekre is igyekszünk olyan válaszokat adni, amit a – gyakran jelen sem levő – kérdező fél jó néven vehet. Hasonló eredményeket találtak szemtanúknál, akik

vallomásukban önkéntelenül is a kérdező feltételezett igényeihez igazodtak.

Tovább árnyalhatja a képet, ha a fehér hazugságok hatásainak vizsgálatát kitágítjuk közösségi szintre. Például ha a főnökünk érdeklődésére, kedvességből dicsérjük egy kevésbé jól teljesítő kollégánk munkáját, az hosszú távon rosszat tesz a csapatnak.

Mivel a fekete hazugságok negatív következményei sokkal nyilvánvalóbbak, több erőfeszítést teszünk ezek leleplezésére. De bármilyen jó szándék is vezérli az ártatlannak tűnő fehér hazugságokat, ezek sem kizárólag pozitív kimenettel bírnak. Bár teljesen kiiktatni életünkből szinte lehetetlen, érdemes odafigyelnünk rájuk!

Felhasznált szakirodalom

Echterhoff, G. (2010). Shared reality: Antecedents, processes, and consequences. Social Cognition, 28, 273–276.

Gneezy, U. (2005). Deception: The role of consequences. The American Economic Review, 95, 384-394.

Meyer, P. (2015) Verj át, ha tudsz! Budapest, XXI. Század Kiadó.

Schwarz, N. (1999). Self-reports: how the questions shape the answers. American Psychologist, 54, 93-105.

Singelis, T. M. (1994). The measurement of independent and interdependent self-construals. Personality and Social Psychology Bulletin, 20, 580-591.

Van Herk, H., Poortinga, Y. H., & Verhallen, T. M. (2004). Response styles in rating scales evidence of method bias in data from six EU countries. Journal of Cross-Cultural Psychology, 35, 346-360.