„Az itthon maradt családtag is misszióban van” – a katonacsaládok nehézségei

A katonaélethez mindig is hozzátartozott, hogy olykor a családtól távol kell szolgálatot teljesíteni hosszabb-rövidebb időre. Eközben az élet nem áll meg. Egy család új helyzet előtt találja magát, amikor a katona fél vagy akár egy évre külszolgálatra vonul. Hogyan dolgozzák fel az otthon maradottak ezt a helyzetet? Milyen nehézségeken kell keresztülmenniük a feleknek és hogyan lehet a legjobban orvosolni a problémákat? Cikkünk ezekre a kérdésekre keresi a választ.

A Magyar Honvédség 1998 óta folyamatosan növekvő létszámban teljesít külszolgálatot a világ legkülönbözőbb részein, így például a Közel-Keleten, Afrikában vagy a Balkánon.

Üresen állok

A külszolgálat nemcsak a katona, de az itthon maradt családtagok számára is misszió. Szembe kell ugyanis nézniük és meg kell küzdeniük a rájuk háruló többletfeladatokkal, valamint a katona esetleges sérülése, halála miatti félelemmel.

Az elválást a felnőttek és gyerekek másként élik meg. A legnagyobb nehézség, amellyel szembesülniük kell, az a hosszan tartó távollét. Egy, az Egyesült Államokban végzett vizsgálat alapján a külszolgálatban lévő katonák gyermekeinél szignifikánsan gyakrabban lép fel alvászavar, szorongás, iskolai és kapcsolati nehézség, mint azoknál, akikkel a szüleik folyamatosan együtt élnek.

A külszolgálatot teljesítő számára a család olyan jelentős bázis, ami nagyban befolyásolhatja a katona pszichés jóllétét, ezen keresztül a műveleti területen történő feladatvégzését.

Abban is különbség van, hogy különböző életkorban a gyerekek hogyan viszonyulnak a szülő távollétéhez. Óvodáskorban a kezdeti, leggyakoribb reakció az elszakadástól, a szülőtől való eltávolodástól való úgynevezett szeparációs félelem. Számukra az apa vagy az anya kilépése a családból azt jelentheti, hogy az eddig biztonságot jelentő kapcsolat váratlanul megszűnhet. Jelentős szorongással élik át ezt az időt, amit aztán a későbbi találkozáskor agresszivitással reagálhatnak le. Ilyenkor még nem értik, miért is tűnt el az egyik gondviselő.

Fantáziájukban a halállal kapcsolhatják össze ezt az eltűnést, fogalmi zavar keletkezhet bennük.

Az iskoláskorú gyermekeket fejlettebb értelmi képességeik már segítik az események megértésében. Ebben a korban a szeparációs szorongás már kevésbé erős. Ugyanakkor az ebben a korban jelentkező új hatások (pl. az iskola megkezdése) különösen nagy változást jelentenek. Ilyenkor a egyik szülő időleges távozása a gyermek érzelmi életének túlterheléséhez vezethet, amely megnehezíti az amúgy is kritikus fejlődési szakasszal járó alkalmazkodást.

A nagyobb iskolás gyermekek többnyire már éretten és reálisan viszonyulnak a szülő távollétéhez,

de igénylik a tájékoztatást. Ugyanakkor a gyermek saját magáról kialakított képe ekkor még erősen kötődik a családhoz, ezért a biztonságot jelentő bázis felbomlása jelentősen megzavarhatja a formálódó identitását, személyiségét, amely magatartási-, viselkedési zavarokhoz vezethet.

További veszélyeket rejthet magában a gyermek parentifikálása, azaz ha az egyedül maradt szülő olyan szerepekkel és felelősséggel ruházza fel a gyermeket, amelyet a távol lévő látott el korábban.

Ilyenkor nehezen tudnak átváltani a saját korosztályuknak megfelelő életstílusra,

ami viselkedészavarokat eredményezhet. Ebben a helyzetben a gyermek egyenrangúnak tekintheti a szülőt, ami átmeneti vagy tartós tekintélyvesztéssel is járhat.

Nélküled az élet nem élet

A külszolgálat előtt, alatt és után jelentkező nehézségek a családok nagy részénél egy egységes mintázatot mutatnak. Az itthon maradónál és a katonánál egyaránt megfigyelhető az emocionális alkalmazkodás jellegzetességeinek ciklikus változása. Ez három fő szakaszra bontható.

  • Közvetlenül a misszió előtt: Ekkor szembesülnek a felek először a kiutazás későbbi tényével. Ezt a szakaszt kezdetben a szélsőséges érzelmek jellemzik, vitákkal tűzdelve, egészen a beletörődésig. A felkészítés hónapjai, a többhetes gyakorlatokon való részvétel előfutárai az elkövetkezendő szeparációnak, ami növelheti a családtagok frusztrációját, a misszióval szembeni ellenérzését és aggodalmát a katona testi épsége miatt, amely jelentősen hozzájárul a családon belüli konfliktusok eszkalálódásához.
  • Misszió alatt: A kiutazást követő első hetekben a családtagoknak új napi rutint kell kialakítaniuk, újra kell szervezniük a szerepeket. Az ilyenkor lehetséges érzelmi reakciók rendkívül változatosak lehetnek: levertség, érzelmi labilitás, a magányosság érzése és alvásproblémák. Az itthon maradtak és a külszolgálatot teljesítő részéről is jelen van a folytonos aggodalom, amely megnehezítheti az új feladatkörök elsajátítását. A társ hiánya a tétlenül töltött időszakban a legégetőbb. Egy idő után azonban a családtagok sikeresen alkalmazkodnak a megváltozott helyzethez. Gördülékenyebbé válik a feladatvégzés, valamint a kezdetinél nagyobb érzelmi stabilitás jellemző.
  • Misszió után: A műveleti területről való visszatérés a családtagok és a katona számára is stresszhelyzet. A misszióból való hazaérkezést az esetek nagy részében euforikus érzések jellemzik. A kezdeti, mézeshetek időszakát, egymás kölcsönös idealizálását követően azonban adódhatnak problémák.

Szerethetnékem volt, szaladhatnékom lett

A misszióból hazatérő katonák nagyrészt arról számolnak be, hogy ők is és családjuk is jól átvészelte a távollétet, ám azért ez koránt sincs mindig így. Az itthon maradt családtagok új módon osztják fel a munkát, új szokásokat alakítanak ki és kezdetben még sok dologból kihagyhatják a hazaérkezett családtagot. A szerepet, amit a misszió előtt töltött be, más családtagok vették át. Olyan helyzetekben is képesek már önállóan döntéseket hozni és cselekedni, amelyek korábban nem az ő hatáskörükbe tartoztak.

Változások ugyanakkor nemcsak a családban, de a hazatérőben is végbementek,

így a kölcsönös kapcsolatok is megváltozhatnak. Az itthoni világ idegennek tűnhet, ugyanakkor a hozzátartozóknak itthon nem mindig lehet beszélni mindarról, ami odakint történt. Mindezek hatására megjelenhet a misszióba való visszatérés erős vágya, hiszen ott kompetensnek érezte magát, otthonosan mozgott a megszokott napi rutin miatt és a közösség szerves részét képezte.

Van olyan család, ahol a misszióba készülő szülő előre elkészített ajándékcsomagokat hagy otthon, amiket a távollét ideje alatt bizonyos időközönként bonthat ki itthon a gyermek.

Sok család számára tehát a visszatérés bizonyul a legnehezebbnek. Az érzelmi egymásra találáshoz és az intimitás újrateremtéséhez sok esetben időre és türelemre van szükség. Fontos, hogy ne legyenek túlzott elvárások egyik oldalon sem, és kölcsönösen adjanak időt egymásnak a visszaszokásra. Nem szabad meglepődni, ha a gyermekek kezdetben kissé nehezebben nyitnak és idegenként kezeli a hazatérőt. Megoldás lehet a közös programok szervezése, és ezáltal a közös élmények újbóli megtapasztalása. Ennek segítségével könnyebben mehet a család és a katona egymásra hangolódása.

 

Felhasznált szakirodalom:

Katona, T. (2014). Család és misszió – a külszolgálat katonacsaládokra gyakorolt hatásai. Honvédorvos. 65(1-2)

Vajda, Zs. (1994). Nevelés, pszichológia, kultúra. Dinasztia Kiadó.

Zelimir, P. & Zoran, K. (2007). Katonapszichológia I. Zrínyi Kiadó.

A cikk alcímeiben szereplő idézetek a hiperkarma zenekar dalainak részletei.