„Vágyom mások közelségére, mégis visszatart valami” – az elkerülő személyiségről

Néha mind érezhetjük úgy, hogy szívesen lennénk mások társaságában, valami mégis visszatart minket. Ez lehet a megszégyenüléstől való félelem vagy az, hogy nem érezzük magunkat eléggé szerethetőnek. Néha mindannyiunknak nehéz másokat közel engednünk magunkhoz. Vannak, akiket azonban olyan mértékben érint ez a probléma, hogy teljes személyiségükre rányomja bélyegét az elkerülő működésmód. Változtatni viszont még ezen az állapoton is lehet, ha elég elszántak vagyunk.

Az elkerülő személyiségzavar egy meglehetősen ellentmondásos problémát takar. Olyan személyeket nevezhetünk érintetteknek, akik vágynak a közeli kapcsolatokra, mégis visszahúzódnak a társasági élettől. Leginkább amiatt teszik ezt, mert félelemmel töltik el őket a társas helyzetek. Félnek, hogy megszégyenülnének mások előtt vagy elutasítás érné őket.

Félnek a kudarctól és az elutasítással járó fájdalomtól, emiatt inkább elkerülik a társas helyzeteket.

Viselkedésükben az lehet a megtévesztő, hogy hajlamosak szégyenlősen, visszahúzódóan, önmagukat háttérbe szorítva megnyilvánulni, így a környezetük számára sokszor nem nyilvánvaló, hogy valójában nagyon is sóvárognak az emberi kapcsolatok után. Az elkerülő személyeknek nagy szükségük lenne arra, hogy mások elfogadják, kedveljék őket és kifejezzék szeretetüket irányukba, de olyannyira tartanak a nyilvános megszégyenüléstől, hogy képesek inkább elviselni a kínzó magányt, mint hogy megkockáztassák a kudarc lehetőségét.

Miben áll a probléma?

A társas gátoltság számos különböző helyzetben megnyilvánulhat. Előfordulhat, hogy olyannyira tartanak a kritikától és a helytelenítéstől, hogy emiatt elkerülik a jelentősebb társas érintkezéssel járó foglalkozásokat is. Inkább magányos hivatást választanak. Bármilyen új tevékenységbe vonakodva fognak, inkább kerülik az ismeretlen helyzeteket és minden olyan szituációt, amelyben zavarba jöhetnek. Meglévő kapcsolataikban visszafogottan és zárkózottan viselkednek, mert semmiképp sem szeretnének nevetségessé válni mások előtt, így viszont nehezen mélyülnek el családi és más kapcsolataik. Sokat vizsgálták, hogy miben állhat az alapvető különbség az elkerülő személyiségzavar és a generalizált szociális fóbia között. Igazából mindkét probléma hasonló tünetekkel jár, leginkább a súlyosság tekintetében térnek el. A személyiségzavar szintű súlyosság általában kiterjedtebb és komolyabb nehézségeket okoz az érintettek számára.

Mi húzódhat a háttérben?

A társaságkerülő, szégyenlős és visszahúzódó viselkedés hátterében változatos okok állhatnak. Kapcsolatban állhat a veleszületett temperamentummal, tehát vannak, akik alkatilag nehezebben nyilvánulnak meg a feszültségkeltő helyzetekben, így aztán személyiségük részévé válik, hogy ha tehetik, elkerülik az ilyen szituációkat. Emellett a környezeti hatások, a személyes tapasztalatok is kiemelt jelentőséggel bírnak a probléma elhatalmasodásában. Az elkerülő személyiségzavarral diagnosztizált személyek gyakran számolnak be olyan gyerekkori élményekről, amelyek során elutasították vagy megszégyenítették őket vagy mások ellenségesen viszonyultak hozzájuk. A hasonló támadások elleni védekezés érdekében pedig inkább a társas helyzetek elkerülését választották. Az elkerülő viselkedést mutató személyek problémakörében központi helyen áll a szégyen érzése. A szégyen és a szoros emberi kapcsolatokban oly fontos önfeltárulkozás nagyban összefüggnek egymással. Az elkerülő személyek

azoktól a helyzetektől tartanak a leginkább, amelyekben személyes oldalukat kellene feltárniuk,

emiatt sebezhetővé válhatnak. Értéktelenebbnek és kevésbé kompetensnek érzik magukat másoknál. Attól félnek, hogy ha közel engednek valakit magukhoz, akkor ez a kisebbrendűség a másik fél számára is nyilvánvalóvá fog válni. Ez pedig a megsemmisülés érzésével járna. A kisebbrendűség- és szégyenérzés több okból is származhat. Például érezhetik magukat gyengének vagy versengésre képtelennek, testileg vagy lelkileg hibásnak. Félhetnek attól, hogy nem tudják majd megnyilvánulásaikat kontrollálni, de attól is, hogy mások magamutogatónak tartanák őket, ha nyíltabban viselkednének.

Mi az, ami segíthet?

Az elkerülő viselkedésmód pszichoterápiás kezelésének nehézsége abban áll, hogy a személyek központi problémája éppen az önfeltárással és a kapcsolatteremtéssel van összefüggésben. Ezek pedig fontos elemei a sikeres terápiának is. Ha azonban a kezdeti kommunikációs és bizalmi nehézségeket sikerül áthidalni, akkor eredményesen kezelhető a probléma. A szakemberrel való közös munka fókuszában állhat a szégyenérzés eredetének feltárása, illetve szorongáskeltő helyzetekkel való szembenézés empatikus támogatása és kísérése. A vizsgálatok azt mutatják, hogy az elkerülő személyiségzavar leghatékonyabb kezelési módja a kognitív viselkedésterápia, de a rövid dinamikus terápia is alkalmas technikának bizonyul.

 

Felhasznált szakirodalom:

BNO-10 zsebkönyv (2004), Animula Kiadó, Budapest

Comer, R. J. (2005). A lélek betegségei – pszichopatológia, Osiris Kiadó, Budapest

DSM-5 referencia-kézikönyv a DSM-5 diagnosztikai kritériumaihoz (2013), Oriold és Társai Kiadó és Szolgáltató Kft., Budapest

Gabbard, G. O. A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve. Oriold és társai, Budapest, 2016.

MacKinnon, R. A., Michels, R., Buckley, P. J. Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban. Oriold és társai, Budapest, 2010.