Játék határokkal – 5 tipp a videojátékozás szabályainak kialakítására

Javában tombol a nyári szünet. Odakint nagyszerű idő várja az iskolai kötöttségek alól felszabadult gyereksereget. Mégis iskolások százai otthon, a lesötétített, légkondicionált szobában ütik el a szabadidő java részét, különböző videojátékokban való elmélyüléssel. Mit tehet a szülő, hogy a lehető legkevesebb konfliktussal tudja menedzselni a gyermek videojátékkal töltött idejét, és miért fontos ez?

Ahogyan korábbi cikkünkben is írtunk róla, a WHO a mentális zavarok közé sorolta a játékfüggőséget. A nemzetközi kutatások azonban azt bizonyítják, az addikció kritériumrendszerének megfelelő személyek aránya a populációban kevesebb mint 10%. Viszonylag kevés esetben beszélhetünk valódi függésről, a különböző platformokon, online vagy offline játékot játszó egyének számához képest. A kutatások legnagyobb része női vizsgálati személyekkel nem is dolgozik, mivel nemi megoszlás terén a férfiak irányába billen a mérleg. Az is megfigyelhető, hogy a különböző korcsoportú személyek más-más típusú játékokat kedvelnek. Vajon mi lehet ezeknek az eltéréseknek az oka? Leginkább a játékosok eltérő motivációiban találhatunk magyarázatra.

A játék segítséget ad a kortársakhoz való kapcsolódásban.

Témát biztosít, valamint az erőviszonyok azonnali összemérésére is használható a negatív következmények megélése nélkül. Ezeket az előnyöket leginkább a fiúk élvezik, mivel a lányok másféle kommunikációs eszközökkel tudnak jól kapcsolódni egymáshoz. A játék egy olyan világot teremt, ahova a játékos elmenekülhet problémái, a valóság elől. A játékosok a virtuális térben megtanultakat jellemzően hasznosítani tudják a való életben, azonban sajnos nem egyedi eset, hogy a valóság észlelése úgy torzul, hogy a játékos a játék világát próbálja meg a valóságban rekonstruálni, aminek katasztrofális következményei lehetnek.

A mértéktelen játék súlyos problémákhoz vezethet.

A függőséghez vezető spirál

A játékra szánt idő azért esszenciális kérdés, mivel a több játék mélyebb bevonódást biztosít. A bevonódás által a játékos hanyagolhatja feladatait, kötelezettségeit. Gondolkodását, fantáziáját a játék tölti ki. Ily módon a játék megvonása hiányérzetet és belső feszültséget, agressziót generál. Ezt a feszültséget csökkentendő, a játékos egyre több időt tölt el játékkal, ami a családon belül egyre több súrlódáshoz vezethet. A viták elkerülése érdekében a játékos egyre inkább megszokhatja, hogy játékkal töltött idejéről nem mond igazat. Súlyos esetekben megjelenhet a játék abszolút prioritásként kezelése, ami miatt a játékos hanyagolja az interperszonális kapcsolatokat, valamint szomatikus tünetek is kialakulhatnak. A játékkal töltött idő mennyisége azonban nem egyértelmű előrejelzője a problémás használatnak. Sokkal inkább jelzi a probléma súlyosságát a játékos életvitelében végbemenő változás, a fontossági sorrend megváltozása. Ahogyan a téma egyik jeles szakértője Griffith fogalmaz:

„az egészséges rajongás hozzáad az élethez, a függőség viszont elvesz belőle”.

Mit tehet a szülő?

A szülők dolga tehát igen nehéz, ha gyermekük játéktevékenységét kontrollálni szeretnék. Egyfelől a gyermek virtuális „élete” az a terület, amire legkevésbé van rálátásuk, másrészt a generációs szakadék megléte miatt nem is igen értik a gyermek motivációit.

1. Nyitott kommunikáció: A legtöbb intenzíven játszó fiatal szívesen mesél a játékban megélt élményeiről, tapasztalatairól. A témáról való sok beszélgetéssel biztosítani lehet, hogy a gyermek érzi, a szülőt érdekli életének minden szegmense, így az esetlegesen felmerülő problémáival is tud hozzá fordulni.

a legfontosabb szülői feladat a gyermek játéktevékenysége iránti érdeklődés.

2. Ellenőrzés: Csakúgy, mint bármely más médium használatakor, fontos, hogy a szülő tudja, milyen játékokkal játszik a gyermek, milyen tartalmak jutnak el hozzá.

3. Közösségiség előtérbe helyezése: A szülő bátorítsa a gyermeket, hogy inkább közösségben, más társakkal együtt játsszon, és ne az agresszív játékokat preferálja.

4. Játékidő kontrollja: Főleg a nyári időszakban fontos, hogy a strukturálatlan szabadidőben is legyenek rugalmas határok a játékidővel kapcsolatban, melyeket a szülő és a gyermek együtt alakíthat ki napi vagy heti bontásban.

5. Egyéb tevékenységek: Az is fontos, hogy a gyermek a személyes interperszonális kapcsolatokat is ápolja, egyéb tevékenységeket és kötelezettségeket se hanyagoljon el.

Az addikció konkrét tüneteinek hiánya tehát nem jelenti azt, hogy a játékos viselkedése családon belül nem jelent problémát, mivel gyakran számít a konfliktusok forrásának. Épp ezért leginkább családterápiás eszközökkel érhető el változás, egymás kölcsönös megértése által közös kompromisszumok kialakítása, mely a fiatal és a szülő számára is elfogadható.

 

Felhasznált szakirodalom:

Bányai, F., Zsila, Á., Demetrovics, Z., & Király, O. (2017). A problémás videojáték-használat újabb elméleti és gyakorlati megközelítései. INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM: TÁRSADALOMTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT18(1), 93-106.

Eglesz D., Kiss O. E., Dr. Izsó L. és Dr. Fekete I. (2005). Computer Games are Fun? Are They Not? On Professional Games and Players Motivation. Educational Media International. 42, 117-124.

Griffiths, M. (2010). Online video gaming: What should educational psychologists know? Educational Psychology in Practice, 26, 35–40.

Nagygyörgy, K., Pápay, O., Urbán, R., Farkas, J., Kun, B., Griffiths, M. D., & Demetrovics, Z. (2013). Problémás onlinejáték-használat. PSYCHIATRIA HUNGARICA, 122-144.

Olson, C. K. (2010). Children’s motivations for video game play in the context of normal development. Review of General Psychology, 14, 180–187.