„Bemutatom a felségem, akarom mondani a feleségem” – a freudi elszólások pszichológiája

„Minden elszólásnak megvan a maga oka. Sőt olykor az elszólás révén komoly önleleplezés történik” – írta Sigmund Freud A mindennapi élet pszichopatológiája című könyvében. De vajon tényleg a tudattalanunk űz velünk játékot ilyenkor? Mit gondolnak a nyelvbotlásokról a nyelvészek és mi a pszichológusok mai vélekedése a jelenségről?

Amit ma freudi elszólásnak nevezünk, Sigmund Freud parapraxisnak hívta. A neves osztrák pszichiáter úgy vélte, hogy ilyenkor elfojtott gondolataink, érzéseink és motívumaink törnek elő. Freud szerint a nyelvbotlás a tudattalan erők működésének bizonyítéka, és

soha nem tekinthető ártatlan elvétésnek.

Ilyenkor rejtett gondolataink, elfojtott tudattartalmaink törnek utat maguknak. A gátló funkciók szigorú ellenőrző működése egy pillanatra fellazul, a tudatküszöb alatt kóborló, kimondásra nem szánt szavak pedig a felszínre bukkannak. Mi pedig csak meghökkenve pislogunk a szánkat elhagyó szavak hallatán. Freud csoportosítva gyűjtötte, vizsgálta és elemezte a parapraxisokat. Innen ered a freudi elszólás elnevezés is.

Freud és az elszólások

Természetesen Freud sem tagadta, hogy a nyelvi hibázásoknak időnként egyszerűbb okai is lehetnek, mint a tudattalan késztetések megnyilvánulásai. Bevezetés a pszichoanalízisbe című könyvében a következőképpen gyűjtötte össze a nyelvbotlások lehetséges okait: „A hibátlanul beszélni tudó ember akkor szólja el magát, ha kissé gyengélkedik és fáradt, ha izgatott, vagy ha egyéb dolgok túlságosan igénybe veszik.” Ugyanakkor mégis úgy vélte, hogy a nyelvészeti és a fiziológiai magyarázatok csak az elszólások körülményeit írják le, azt nem tudják megindokolni, hogy miért éppen azt a bizonyos szót hibázzuk el. Freud tehát azt állította, hogy az elszólások nem véletlenek, mindig van valamilyen pontosan feltárható okuk. A háttérben húzódó tudattalan mechanizmusokat pedig az összegyűjtött elszólások elemzése útján kívánta feltárni. Ezek némelyike igen egyszerű, mások viszont egészen bonyolult asszociációk révén kapcsolódnak a nyelvbotláshoz.

Freud egyik eredeti lejegyzett példája a következőképpen hangzott. Egy fiatalember ezekkel a szavakkal szólított meg egy hölgyet az utcán: „Ha megengedi, kedves kisasszony, szeretném elkí-sérteni [möchte ich Sie begleit-digen]”. Nyílván azt szerette volna mondani a férfi, hogy szeretné elkísérni [begleiten], de félt, hogy ajánlatával meg fogja sérteni [beleidigen] a kisasszonyt. Freud szerint a két szó jelentésében érezhető ellentétesség azt jelezhette, hogy a fiatalember valódi szándékai nem voltak éppen a legtisztábbak, maga is érezte, hogy hátsó gondolatai sértőek lennének a hölgyre nézve. Miközben valódi szándékát igyekezte leplezni, tudattalanja megtréfálta és elárulta motivációit. Ezzel pedig meg is előzte egy korabeli erkölcsös hölgy várható válaszát: „Ugyan, mit gondol rólam, hogy merészel így megsérteni [beleidigen]!”

Az elszólásokról mai szemmel

Freud elszólásokkal kapcsolatos állításaival és elemzéseivel az alapvető probléma az, hogy a fentihez hasonló egyedi és anekdotikus példákon alapulnak. Ezek nem szisztematikus, kontrollált körülmények között kapott eredmények, amelyek lehetővé tennék a vizsgálatok megismétlését, ellenőrzését. Valószínűleg mindenki fel tud idézni egy-egy olyan korábbi elszólást, amely feltételezhetően valamilyen rejtett motivációját jelenítette meg, ez azonban még nem jelenti azt, hogy a beszédprodukció során létrejövő hibázások minden alkalommal a tudattalan szándékok felszínre törésére utalnának. A modern kutatók többsége már túllép Freud elméletén, inkább a kognitív tényezők között keresi a nyelvbotlások okait. Az egyik ilyen magyarázat szerint a szavak közötti választás automatikus folyamat, és a nyelvi elvétés akkor jöhet létre, amikor egynél több, lingvisztikailag elfogadható szó is rendelkezésünkre áll. Freudhoz hasonlóan a mai kutatók is azt tapasztalják, hogy feszült, izgatott, illetve fáradt állapotban jóval gyakrabban fordulnak elő nyelvbotlások, mivel a szokásosnál kevesebb figyelmet fordítunk a szavak közötti vetélkedés szabályozására.

Hová botlik a nyelvünk?

Michael Motley nyelvész, a retorika és a kommunikáció professzora kifejezetten a nyelvbotlások hátterét kutatja. Véleménye szerint a szavak közötti versengés jól magyarázható a tovaterjedő aktiváció elméletével. Ez a kognitív elmélet azt foglalja magába, hogy mentális szókészletünkben

mindegyik szó kapcsolatban áll jelentése, hangzása vagy nyelvtani hovatartozása okán más szavakkal.

Azaz a különböző kifejezések leképeződését az elménkben nem egy szólistaként kell elképzelnünk, mentális szótárunk inkább egy kiterjedt és szövevényes pókhálóra hasonlít. Beszéd közben elménk, a háló egyes szálain tovaterjedve, aktiválja a velük kapcsolatban álló szavakat is, és az lesz majd a kiejtett szó, amelyik a legerőteljesebb aktivációban részesült. Amennyiben két – valamilyen tekintetben – hasonló szó aktivációs szintje azonos lesz, megtörténhet a nyelvbotlás.

Lehet, hogy Freud mégsem tévedett?

A kutatókat továbbra is érdekelte, hogy a hasonló szavak között milyen háttérmechanizmusok alapján dőlhet el, hogy mely hangalak fog kiejtésre kerülni. Évekkel később újra leporolták Freud elméletét, és elkezdték szisztematikus kísérletekkel vizsgálni, hogy rejtett gondolataink miképpen befolyásolhatják szavainkat. Motley és munkatársainak kísérletében férfiakat kértek meg arra, hogy fejezzenek be bizonyos elkezdett mondatokat. A vizsgálati személyeket két csoportra osztották. Az egyik csoport vállalkozó szellemű férfijait egy kihívóan öltözött, feltűnően csinos, női kísérletvezetőhöz osztották be, a másik csoportot pedig egy férfi kollégájához. A csinos női vizsgálatvezető csoportjában a férfiak

kétszer olyan gyakran fejezték be a mondatokat szexuális tartalommal is bíró kifejezésekkel,

mint a kontrollcsoport tagjai. Amikor például azt a mondatot kellett kiegészíteniük, hogy: „A feszültség a szimfónia vége felé egyre fokozódott,…”, akkor gyakrabban fejezték be olyan kifejezésekkel mint „míg végül elérte a csúcspontot”, „beteljesülést”. A kontrollcsoport tagjai körében pedig teljesen semleges töltetű befejezések születtek. A kihívóan vonzó hölggyel együtt dolgozó férfiak mentális szótárában valószínűleg egy sor szexuális vonatkozású szó aktiválódott, így nagyobb eséllyel kerültek kiválasztásra ezek közül a mondattanilag releváns szavak, mint egy tematikájában teljesen eltérő asszociáció.

Tehát tudattalan gondolataink valóban képesek lehetnek verbális hálózatunk aktiválására. További kutatások során pedig az is többször bizonyítást nyert, hogy a rejtett gondolatok az egyes szavak tovaterjedő aktivációi közötti vetélkedés következtében nyelvbotlást is előidézhetnek. Freud sokak által bírált elmélete tehát a modern kognitív pszichológiai kutatásokban ismét igazolódni látszik.

Felhasznált szakirodalom:

Comer, R. J. (2005). A lélek betegségei – Pszichopatológia. Osiris Kiadó, Budapest

Csépe V., Győri M., Ragó A. (2008).Általános pszichológia 3. Nyelv, tudat, gondolkodás. Osiris Kiadó, Budapest

Freud, S. (1958). A mindennapi élet pszichopatológiája. Elfelejtésről, elszólásról, elvétésről, babonáról és tévedésről. Bibliotheca Kiadó, Budapest