Neuroscience a munkahelyen – avagy mégis mi köze az idegtudománynak az irodához?

Nem, nem arról van szó, hogy ultramodern sapkákkal szeretnénk feldobni a munkahelyi ruházatot annak érdekében, hogy lecseréljük az egeret és a billentyűzetet az asztalon. És nem is arról, hogy valamiféle kollektív tudaton keresztül szívhatnánk magunkba a céges intranetet. Na de akkor mi keresnivalója van az idegtudománynak a munkahelyen? Varga Márk Márió munka- és szervezetpszichológus írása.

Valószínűleg sokan gondoltuk azt, hogy nem fogunk a közeljövőben egy mondaton belül találkozni ezzel a két kifejezéssel: idegtudomány és munkahely. Egyesek számára talán felcsendültek a science fiction művek utópisztikus megoldásai, egy klasszikus regény vagy akár egy Black Mirror-epizód. Kinek édeskésebb, kinek valamivel keserűbb szájízt hagy maga mögött, ha kimondja magában a cikk címét. Ugyanakkor nem kellene teljes mértékben meglepődnünk, hogy

napjaink egyik legizgalmasabb tudományterülete már a munkahelyünkre is beférkőzött.

Kezdjük is talán az elején, végtére is minden út Rómába vezet. Agyunkba futnak be a testünk idegei, neki köszönhetjük azt az ízkavalkádot, amit egy marék Skittles egyszerre történő elfogyasztása okoz. Legalábbis abban az értelemben, hogy nélküle aligha tudnánk felfogni, mennyi íz árasztja el egyszerre a szánkat. Neki köszönhetjük azt a pillanatnyi örömérzetet, amit kivált, és azt a falatnyi bűntudatot is, amit a diétánk (ismételt) áthágása miatt érzünk ilyenkor. Minden, ami körülöttünk és bennünk zajlik – az információ, amit érzékszerveinken keresztül szerzünk, az érzelmeink, azok a mozdulatok, amikkel az utolsó fogunkba ragadt cukortól is meg szeretnénk szabadulni – mind-mind az agyunkban kerülnek feldolgozásra. És rendszerint minderről eszünkbe is jut valami, folytatva azt a folyamatos belső monológot, amitől néha olyan nehéz fókuszálni. (Próbáltál már anélkül gondolkodni, hogy ne legyen jelen valamiféle belső hang?)

Hatalmas kapacitás és szűkös korlátok

Agyunk rendkívül komplex és állandóan jár, a nap 24 órájában. (Igen, még aközben a vizsga közben is, amikor látszólag egy épkézláb gondolat sem jutott eszedbe!) Ahhoz, hogy ezt sikeresen véghez tudja vinni, bizony hatalmas számítási kapacitás zsúfolódott abba a több mint egy kiló masszába a koponyánkon belül. Ezt azonban nem, vagy csak igen nehezen lehetne gigabájtokkal vagy gigahertzekkel jellemezni. Dacára ugyanakkor ennek a teljesítménynek, néhol egészen zavarba ejtően szűk kapacitásokkal operál agyunk. Ehhez azonban

rengeteg trükköt, leleményes megoldást alkalmaz annak érdekében, hogy túléljük napjaink környezetének viszontagságait.

Próbáljunk csak meg megjegyezni úgy egy telefonszámot, hogy a számjegyeit egyesével memorizáljuk, és nem ismételgetjük a számokat fejben! Rövid távú memóriánk segítségével átlagosan 4+⁄– 1 objektumot vagyunk képesek fejben tartani. Miért van az mégis, hogy képesek vagyunk ennél hosszabb dolgokat is megjegyezni? A válasz egyszerű: elménk rengeteg ügyes kis trükkel segít nekünk ebben, az egyik ilyen a belső ismételgetés – vagy szakzsargonnal: fonológiai hurok. Mindemellett pedig ilyen helyzetekben automatikusan csoportosítjuk az egyes elemeket. Így lesz a 0 6 5 1 sorozatból „nullahat ötvenegy”. Persze elsőre nehéz elképzelni a rövid távú memória és az egyre inkább a figyelem középpontjába kerülő adatbiztonsági intézeteket. Mégis érdemes ezeket figyelembe venni, hogy meghatározhassuk, milyen hosszú és összetételű jelszót érdemes adni a kollégáknak, hogy azt fejben tudják tartani, és ne végezze egy biztonságtechnikailag aggályos post-it fecnin a monitor mellett.

Figyelem és fókuszáltság

„Jó,jó, de kinek van szüksége arra, hogy összefüggéstelen számokat jegyezzen meg”rázhatnánk le magunkról a kínos felismerést. „Akkor is tudok SMS-ezni egy megbeszélés közben, ez csak elismerésre méltó, nem?” Sajnos az a szomorú igazság, hogy

valójában egyszerre csak egy dologra vagyunk képesek figyelni,

legyen ez a saját belső monológunk, a kolléga prezentációja vagy az SMS a telefonban. Ennek nem feltétlenül érzékszervi korlátai vannak, hiszen látszólag más-más érzékszervek játszanak szerepet a feldolgozásban. A válasz inkább az, hogy agyunk egészen egyszerűen nem képes egyszerre kétfelé szakadni. A valóságban gyors egymásutánban váltakozik figyelmünk egyik vagy másik feladat között – hasonlóan, mint a számítógépes processzorok. Agyunknak ugyanis meglehetősen megterhelő egyszerre többfelé figyelni huzamosabb ideig, és ez kifejezetten rossz hatással van ránk hosszú távon.

Tudatos működés és autopilóta üzemmód

„Akkor hát emiatt volt a kínos csend a legutóbbi randin, miközben sétáltunk?” Nos ez nem teljesen igaz. Az emberek szoktak beszélgetni miközben sétálnak, bicikliznek, vagy akár vezetés közben is. Agyunk ugyanis képes párhuzamos munkavégzésre, ehhez azonban az egyik cselekvésnek olyan szinten begyakorlottnak kell lennie, hogy autopilóta üzemmódban is el tudjuk végezni. Ezen feladatok végrehajtását ugyanis egy másik agyi hálózat irányítja: az alapállapotú hálózat (Default-Mode Network vagy Task-Negative Network), ellentétben a tudatos cselekvésekkel, amiket a feladat-pozitív hálózat irányít (Task-positive Network). Ez természetesen amilyen praktikus, olyannyira megvannak a maga hátulütői:

az autopilóta üzemmódban végzett cselekvés során aligha fordítunk figyelmet arra, amit csinálunk.

Jusson eszünkbe, mennyire kényelmetlen is lenne járás közben azon gondolkodni, hogy melyik lábunk következik. Többek között ezért nem érdemes beszélgetni a sofőrrel a tömegközlekedési eszközökön, és ezért érdemesebb inkább a kolléga prezentációját hallgatni SMS-ezés helyett.

Még több automatizmus

Persze automatizmusaink nem feltétlenül szorítkoznak olyan jellegű cselekvésekre, mint a biciklizés. Azt már a huszadik század közepe óta tudjuk, hogy agyunk plasztikus, vagyis gyakorlatilag folyamatosan változik. Ezen változásoknak két alaptörvénye ismeretes: azok az idegsejtek, amik együtt aktiválódnak összekapcsolódnak, azok az idegsejtek pedig, amik külön aktiválódnak, szétválnak. Így kapcsolódik össze fejünkben a reggeli kávé illata az ébredéssel, és sokan emiatt vagyunk valahol mélyen belül szomorúak, ha megszólal reggel a vekker. De ugyanezen törvényszerűségek teszik lehetővé azt, hogy megtanuljuk egy új szervezeti rendszer használatát, vagy pont emiatt nehéz alkalmazkodni egy-egy mindennapjainkat érintő változáshoz. Agyunk változásának tekintetében érzelmeink ráadásul kiemelt szerepet kapnak: a pozitív érzelmek, amik jutalmazó rendszerünkön keresztül aktiválódnak, nagy szerepet töltenek be az új kapcsolatok megerősödésében.

Életre szóló tanulás

Ha most arra gondolsz, hogy sosem leszel már ugyanaz az ember, mint a cikk elolvasása előtt, akkor igazad van. De mit mond ez nekünk a munkahelyi kontextusra vetítve? Először is egy jó hírrel kell kezdenem: legyünk bármennyire is idősek, tanulni sosem késő.

Agyunk életünk végéig folyamatosan változik, alkalmazkodik és új kapcsolatokat növeszt.

Legyünk vezetők vagy mentorok, esetleg szeretnénk új képességeket megtanulni egy másik pozícióhoz vagy munkaterülethez, mindig előttünk áll a lehetőség. A változás persze lehetséges, hogy nehéz lesz, de korántsem lehetetlen. Ráadásul minél több időt és energiát fektetünk ebbe, annál könnyebbé és könnyebbé válik. Ennek ellenére azonban érdemes megjutalmaznunk magunkat, ha a céges tréningen vagy oktatáson elsajátítottakat sikerül a gyakorlatba is átültetni.

 

Felhasznált szakirodalom:

Cowan, N. (2001). “The magical number 4 in short-term memory: A reconsideration of mental storage capacity”. Behavioral and Brain Sciences. 24: 97–185. doi:10.1017/s0140525x01003922. PMID 11515286.

Doidge, N. (2011). “A változó agy”. Park könyvkiadó Kft.

Vatansever, D., Menon, D. K., & Stamatakis, E. A. (2017). “Default mode contributions to automated information processing.” Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America, 114(48), 12821–12826. http://doi.org/10.1073/pnas.1710521114