Melyik az Ember, melyik a disznó? – Könyvajánlónk

A sokszor bicskanyitogató és gondolatébresztő regényíró, George Orwell főként 1984 című disztópiájáról híresült el, azonban évekkel korábban is írt már fiktív, politikai kicsengésű művet: az Állatfarmot. Bár az 1943-44-ben íródott mű a Tündérmese alcímet viseli, valójában a sztálini korszak szatírája, de minden egyes totalitárius és elnyomó politikai rendszerre ráhúzható. Könyvajánlónk.

A mű egy angol farmon, Mr. Jones Majorjában játszódik, ahol egy bölcs disznó vezetésével az állatok megdöntik az Emberek uralmát, és átveszik az irányítást az immáron Állatfarmra átkeresztelt birtok felett. Az állatok – a disznók vezetésével – az elnyomó Embereket elűzik, és végre először igazán szabadnak érzik és gondolják magukat. Ám ez nem marad így sokáig. A sorsuk rövidesen még rosszabbra fordul, újra egy teljhatalomra törő diktatórikus vezetés elnyomottjaivá válnak.

Sztálini diktatúra egy farmon

Az Emberek elleni forradalom kirobbanásának idején az állatok egy hétpontos parancsolat mentén – a felkelés gondolatának magvát elültető Őrnagy tanításait követve – lefektetik az új rendszer alapköveit. Kezdetben mindenki számára ez jelenti az origót, azonban ahogy száműzik a farmról Napóleon (vetély)társát, Hógolyót, úgy változnak meg szépen lassan a szabályok. Napóleon karaktere egyébként nem titkoltan Sztálin megfelelője, aki erőszakkal és félelemmel szilárdítja meg a hatalmát, majd teljesen átalakítja az állati társadalom célját.

Egy zsarnokség megdöntése sokszor csak egy újabbnak ágyaz meg. (Pawel Kuczynski: Loop, forrás: pinterest.com)

Egy rendszer átalakítása ritkán megy végbe drasztikus és könnyen észrevehető változások mentén, mivel az súlyos ellenérzéséket keltene. A legtöbb esetben szisztematikusan és lassú folyamatok révén távolodnak el a politikai vezetők a korábban lefektetett és egyetemes szabályrendszertől. Ezt a folyamatot tovább súlyosbítja, ha egyrészt a meggyőzés eszközével, másrészt durva erőszak és elnyomás bevetésével élnek, így

semmilyen kontroll sem szab gátat az önérdekű irányításnak.

Így történik ez az Állatfarmon is, ahol egy idő után – ékesszóló politikai szóvivők és a puszta erőszak jelképeiként szolgáló kutyák (=hadsereg) segítségével – Napóleon számára semmi sem jelent akadályt ahhoz, hogy akaratát kénye-kedve szerint véghez vigye. Ehhez teljesen kizsigereli a benne kezdetben vakon bízó, később pedig a kételkedés szikráját mutató állatokat, akik mindebből alig vesznek észre valamit, mivel egyrészt nem rendelkeznek a tudás forrásával, másrészt tökéletesen fogékonyak az alternatív valóság átírására.

Átíródik a történelem és ezzel együtt a szabályok is

Az Állatfarmon a disznók hatalma abból fakad, hogy ők az egyetlenek, akik tudnak olvasni, így ők birtokolják a tudás egyetlen forrását is. Bár akad még egy kecske, aki megtanulja az olvasást és néhány ló is felismer egy-két betűt az ábécéből, rajtuk kívül senki más. Így hát a korábban krétával felvésett parancsolat szépen lassan, ahogyan a disznók uralma teljesen elfajul, úgy íródik át. Így lesz aztán a kezdeti „Minden állat egyenlő” mottóból:

„Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.”

Ez a szlogen jól példázza azt, amire Orwell szatírája megpróbálja rávilágítani. A műben kirajzolódik a történelem relativitása. Hiába élték át és saját bőrükön tapasztalták az állatok az Emberek uralta Major mindennapjainak jellemzőit, ezek az új irányítás fényében teljesen átíródnak.

Az elnyomott nép, mely nem győzhet zsarnokán

Orwell művében látszik, ami oly sokszor a történelem során is bekövetkezett. Egyik elnyomásból sodródik a nép – jelen esetben az állatok – egy másikba, s mindezt

a jobb és szebb jövő ideológiájának köntösébe bújtatva történik.

A reménykedő és naiv állatok hagyják magukat az orruknál fogva vezetni, mivel a jól megszervezett szisztematikus propaganda mélyen az elméjükbe vési, hogy még így is mennyivel jobb, mint korábban volt.

Legyen szó bármely diktatúráról, ahhoz, hogy hatékonyan le lehessen nyomni az emberek – vagy a műben az állatok – torkán, először is jókora kiábrándultságra és reményvesztettségre van szükség az aktuális, leváltandó rendszerrel szemben. Miközben azonban ez a legnagyobb mozgatórugója egy-egy hatalom leváltásának, ez okozza a nép kiszolgáltatottságát is. Ez az állatok úgynevezett kollektív Achilles-ína, amit aztán kihasználva eszkalálódhat egy újabb elnyomó politikai berendezkedés. Éppen ez játszódik le az Állatfarmon is, ahol a végén már azt sem lehet megmondani, hogy melyik az Ember és melyik a disznó.

(Kiemelt kép: contropiano.org)