Munka nélkül mit érek én? – A munkanélküliség sötét napjai

Az ember munkahelyének elvesztése – legyen az akár tudatos döntés eredménye, akár egy nem várt esemény következménye – egy olyan élethelyzet, amely az anyagi jellegű negatívumokon túl hatással van a személy érzelmi állapotára, gondolkodásmódjára, magatartására és életmódjára is. Cikkünkből megtudhatjátok, milyen nehézségekkel szembesülhettek akkor, ha éppen nincs munkátok. 

Reggel 7:15. Csörög a vekker, de reflexből kinyomod – egy szundi még simán belefér. Gyors zuhany, pár falat reggelire, öltözés, fogmosás, majd válladra csapod a táskádat és megindulsz az ajtó felé. Már a kilincsen van a kezed, amikor hirtelen bevillan: hiszen neked nincs is éppen munkád. Ráérősen visszaballagsz a szobádba, ledőlsz az ágyadra és elkezdesz azon merengeni:

mivel is töltsd ki megint az egész napot?

Az anyagi biztonságban történő megingás mellett a munkanélküliség egyik leglátványosabb megnyilvánulási formája az érintett személy mindennapjaiban beálló drasztikus változás. Az állásukat elvesztettek számára sokszor problémát okoz, mivel is töltsék ki a hirtelen nyakukba szakadt rengeteg időt. Az elején még akár örömteli is lehet, hogy végre van időnk elolvasni azt a remek könyvet, amit karácsonyra kaptunk, és végre valóban elkezdhetünk tanulni egy új nyelvet – de ez az állapot a legtöbbeknél nem tart sokáig. Ennek oka abba rejlik, hogy a munkanélküliséggel elveszítik az emberek azt a megszokott, biztonságos rutint, amiben hónapok, évek, de akár évtizedek óta éltek. Már nem kell pontban 8:30-kor ott lenni a buszmegállóban, hogy elérjük a vállalati buszt, nem kell előző este elkészíteni a másnapi ebédet, és a kollégákkal való rendszeres délutáni tízperces kávé-süti szünetre se kerül már sor. Ha a munkahelyen eltöltött idő alatt baráti kapcsolatokat is sikerült kialakítanunk, az ő hiányukkal is meg kell küzdenünk. És ami a legproblémásabb, hogy

az idő elveszíti relevanciáját, hiszen nincs semmi olyan feladat, amit aznap feltétlenül el kellene végezni

– hiszen bőven ráér az holnap is, nem igaz? A téma egyik legismertebb kutatója, Marie Jahoda is ezt emeli ki elméletében. Jahoda megközelítésében az egyén mentális egészségének fenntartásához megfelelő szociális környezetre van szükség. Ennek egyik vetülete a munkavégzés, melynek legkézzelfoghatóbb eredménye, hogy megélhetést és jövedelmet biztosít a dolgozó számára. Ugyanakkor ezen funkciója mellett legalább ennyire fontos az a látens szerep, amit a munka betölt az egyén életében: megszabja az adott nap időstruktúráját, rendszeres társas kontaktusokat biztosít, meghatározza az egyéni státust és az identitást és aktivitásra késztet.

Ahogy telik az idő, a munka nélkül lévők egyre jobban megtapasztalják az életterük beszűkülését. Ezt az időszakot jellemzően megsínylik az ember társas kapcsolatai: gyakoribbak a családon belüli konfliktusok, a pénzhiány, a munkanélküliség okozta szégyen és frusztráció miatt a baráti közegtől való eltávolodás figyelhető meg. Emellett az álláskeresés során tapasztalt elutasításból eredő sorozatos kudarcélménnyel is meg kell küzdenie az személynek. Hiszen ha valakinek nem pusztán az a célja, hogy „csak” dolgozzon valahol, hanem szeretne egy, a képességeinek és vágyainak megfelelő pozíciót megcsípni, ahol még korrekt fizetést is kap, bizony nincs könnyű dolga. Sok esetben egy junior pozíciónál is már elvárás, hogy a jelölt rendelkezzen legalább négy év tapasztalattal, beszéljen három nyelven folyékonyan, tudjon programozni, fotót szerkeszteni, legyenek kiválóak a kommunikációs képességei, értsen a rakétaszereléshez, mindemellett legyen social media guru, excel mágus, barista ügyességgel főzzön kávét, és a főnök asszisztense is legyen még kicsit. Talán a fenti felsorolás egy kicsit túlzás, de a magas elvárásoknak való

meg nem felelés miatt könnyen megkérdőjeleződik az egyén saját képességeibe vetett hite,

amely önbizalomhiányhoz, hosszabb távon depresszióhoz is vezethet. Ami pedig egyáltalán nem könnyíti meg az álommunkahely megtalálását. Sőt, igazán súlyos esetben a munkanélküliség a testi egészségre is káros hatással lehet, valamint komoly lélektani változások facilitátorává is válhat.

A fentiekből levonhatjuk azt a nem túl meglepő következtetést, hogy a munkanélküliség bizony nem egy kellemes állapot. De feltétlenül ilyen sötét napokra kell számítania annak, aki kikerül a munka világából? Egyes kutatások szerint akadnak azért kivételek, bizonyos esetekben beszámoltak első hallásra abszurdnak tűnő „sikeres munkanélküliekről”. Ők azok, akik számára állásuk elvesztése nem negatívumként jelenik meg, hanem úgy tekintenek rá, mint

egy lehetőségre, hogy valamilyen új tevékenységekbe kezdjenek

– ezt jellemzően sokkal kielégítőbbnek találják, mint korábbi munkájukat. Ez természetesen inkább a magasan képzett, korábban vezetői pozícióban lévő személyek esetében valósulhat meg a legkönnyebben, de talán minden jelenlegi és jövőbeli munkanélkülinek érdemes lehet elvinnie ezt a gondolatot magával.

 

Felhasznált szakirodalom:

Jahoda, M. (1984). Social institutions and human needs: A comment on fryer and payne. Leisure Studies3(3), 297-299. doi:10.1080/02614368400390241

Matthew, C. (2007). Re-Thinking Unemployment: A Challenge to the Legacy of Jahoda et al. Sociology, (6), 1133.

Mortimer, J., Vuolo, M., & Staff, J. (2016). How Unemployment Affects Twentysomethings’ Self-Worth. Harvard Business Review Digital Articles, 2-5.