A szükséglet-piramis újraélesztése: Maslow mégsem tévedett?

Bizonyára elég sokan és elég jól ismerjük már Abraham Maslow híres szükséglet-hierarchiáját. Köztudott, hogy rengeteg kritika érte már a modellt az idők folyamán, s hogy az ma éppen ezért nem több puszta „relikviánál”. Egy olyan érdekes teóriánál, ami valaha forradalminak számított ugyan, de aztán sikeresen megcáfolták és a polcra állították. Manapság mégis rengeteg területen oktatják, és a gyakorlatban is több-kevesebb sikerrel alkalmazzák. Biztos, hogy jó ötlet volt kiselejtezni hát?

Mi történik akkor, amikor választani kényszerülünk egy biológiai szükséglet (például a szomjúság) és egy pszichológiai motiváció (például az elismerésigény) kielégítése között? Melyik lesz az erősebb? Melyik javára fogunk dönteni? Abraham Maslow humanista pszichológus mindig is úgy vélekedett, hogy az emberi szükségletek nem teljesen egyenlőek: vannak köztük létfontosságúak és kevésbé sürgetőek. Különféle motivációink éppen ezért szerinte egyfajta erősségi vagy fontossági hierarchiába rendezhetőek, amelyen belül a biológiai késztetések a pszichológiaiakkal szemben rendre előnyt élveznek.

Alvásigényünk például győzedelmeskedni fog tanulásigényünk felett.

Maslow mindezek alapján egészen odáig merészkedett, hogy a közismert táplálékpiramishoz hasonlóan összeállította a maga szükségletpiramisát. Ebben a rendszerben az alsóbb szintű késztetéseket minimális mértékben ugyan, de mindenképp ki kell elégítenünk előbb ahhoz, hogy aztán a felsőbb szintűekkel is foglalkozni tudjunk. A taxonómia nyolc nagy szintje közül az alsó négy „hiányszükségletnek” nevezhető, mert ha azok nem elégülnek ki megfelelően, akkor a hiányuk feszültséget, szorongást, fájdalmat vagy akár halált is eredményezhet. Ezek sorban:

  • az élettani szükségletek (mint például az éhség),
  • a biztonsági szükségletek (mint például a kiszámíthatóság),
  • a valahova tartozás szükséglete (mint például a kötődés)
  • és végül az elismerés szükséglete (mint például az önértékelés).

A hierarchia felső szintjein ehhez képest négy olyan „növekedési szükséglet” helyezkedik el, amelyek közül soha egyik sem elégíthető ki teljesen. Ezek egymás után haladva:

  • a kognitív szükségletek (mint például a tudásvágy),
  • az esztétikai szükségletek (mint például a rendszeretet),
  • az önmegvalósítás szükséglete (vagyis megélni a bennünk rejlő lehetőségeket)
  • és végül az önmeghaladás szükséglete (vagyis tenni másokért, sőt akár az egész világért).
A rendszer felsőbb szintjein lévő szükségletek már nem a túlélésünket, hanem a kibontakozásunkat szolgálják.

Na de hol itt a probléma?

Maslow imént bemutatott modellje felettébb vonzónak és logikusnak tűnik ugyan első ránézésre, azt mégis számos kritika érte. Az elmélet egyrészt nem teljesen magyarázza meg az éhségsztrájkolók vagy az extrémsportolók viselkedését – ők elvégre képesek alárendelni a biológiai szükségleteiket a pszichológiai késztetéseiknek. Másrészt ugyanakkor a kulturális pszichológusok megfigyelései szerint az individualista („nyugati”) és a kollektivista („keleti”) társadalmak motivációs hierarchiája eleve különbözik (az önmegvalósítás és az önmeghaladás sorrendje ugyanis az utóbbiaknál fordított). Csakhogy ez még nem minden!

Sokan megkérdőjelezték ugyanis a szex élettani szükségletek közé sorolását, hiszen így olyan, mintha nem vennénk figyelembe a szexualitás érzelmi töltetét és intimitását. Egyes kutatások szerint ráadásul Maslow hierarchiája módosul a korral: a gyerekeknek ugyanis még az élettani szükségleteik, míg az idősebbeknek pedig már a biztonsági igényeik a dominánsabbak. Végül, de nem utolsó sorban azt is felvetették, hogy az emberek körében gyakorlatilag egyetlen szükséglet sem elégíthető ki kommunikáció és kooperáció nélkül, holott a valahova tartozás igénye a rendszernek csak a harmadik szintjén helyezkedik el!

A szükségletek piramisa tehát meglehetősen ingatag lábakon áll.

Tegyük rendbe a teóriát!

Douglas Kenrick és munkatársai 2010-ben arra jutottak, hogy a különféle motivációk hierarchikus rendszerezése végső soron pompás ötlete volt Maslownak – csak az a baj vele, hogy nagyon merev a szerkezete. Kenrickék éppen ezért azt a megoldást találták ki erre, hogy három szempontból is rugalmasabbá teszik az egészet. Ily módon a szükséglet-piramis sokkal hatékonyabban tud alkalmazkodni az esetleges változásokhoz és külső eseményekhez. Az elméletalkotók mindezek fényében azt ajánlják, hogy funkcionális, proximális és fejlődési szemszögből is értelmezzük újra Maslow taxonómiáját. „Azt mégis hogyan?” – tehetjük fel a kérdést.

Kenrickék fejlesztésének titka: egynél több értelmezési útvonal alkalmazása!

A funkcionális megközelítés az egyes szükségletek azon funkcióit igyekszik megtalálni, amelyek hatékonyan képesek hozzájárulni az emberek túléléséhez és/vagy szaporodásához. Ebből a szempontból nézve Maslow eredeti hierarchiája alapvetően még elfogadható és helyes, hiszen evolúciós tekintetben a biológiai szükségletek kielégítése valóban elsődleges a pszichológiai igények teljesüléséhez képest. Őseinknek előbb mindenképp vízről, élelemről, menedékről, társaságról és legalább egy szexuális partnerről kellett gondoskodniuk ahhoz, hogy életben maradhassanak és a génjeiket is továbbadhassák. (Ez elvégre az evolúciós siker kulcsa.) Mindezek után volt csak értelme olyan dolgokkal is foglalkozniuk, mint például a tudás, a szépség vagy a kibontakozás.

Funkcionálisan értelmezve tehát a motivációk eredeti piramisa egyfajta alapértelmezésnek tekinthető csupán, amelynek követése inkább ajánlás, mintsem szabály. Azon ugyanis megengedett, sőt természetes a változtatás. Erre világít rá a proximális megközelítés is, amely a motivációs rendszerünket akár azonnal felborító helyzetekre és eseményekre koncentrál. Egy érdekfeszítő könyv olvasása például bármikor legyőzheti azon késztetésünket, hogy a nap végén álomra hajtsuk a fejünket. Ebben az értelemben azt mondhatjuk, hogy az egyes proximális ingerek lényegében bármikor átrendezhetik az evolúciósan alapértelmezett szükségleteket – de persze mindig csak átmenetileg.

Ilyen tényező lehet akár a minket körülvevő kultúra/társadalom is!

A fejlődési megközelítés mindezekhez képest a szóban forgó szükségletek egész életen át tartó módosulásaira fókuszál. Annak a megfigyelésnek ad tehát hangot, amely szerint az emberi fejlődés különböző szakaszaiban eltérő szintű szükségletek válhatnak a többinél hangsúlyosabbá. Ez az értelmezés Erik Erikson azon elméletével is összecseng, amely szerint pszichoszociális fejlődésünk egyes fázisai mindig nagyobb krízisek (egyfajta motivációs konfliktusok) köré szerveződnek. Serdülőkorunk például az identitáskrízisről szól, amely során teljesen természetes, hogy mindennél fontosabbá válnak számunkra a valahová tartozási és/vagy az elismerési szükségletek. Felnőttkorban aztán mindezek helyét lassacskán az önmegvalósítás igénye veszi át. Legtöbbünk életében ugyanis az válik  ekkor központi kérdéssé, sürgető feladattá.

Sikeres volt hát az újrahasznosítás?

Nos, ezt a kérdést inkább mindenki maga döntse el. Kenrick és munkatársai igen sokat tettek annak érdekében, hogy rámutassanak: Maslow eszmefuttatása nem feltétlenül bizonyul hibásnak! Némi engedmény árán elvégre a híres piramis akár még ma is működőképes lehet. Mindez nemcsak arra hívja fel a figyelmet, hogy érdemes olykor-olykor „renoválni” az efféle elképzeléseket, hanem arra is, hogy nem kell minden egyes jelenségre egy teljesen új elmélet. A tudomány lényege elvégre nem csak a különféle tézisek és hipotézisek állandó kiselejtezése! Néha nyugodtan újraéleszthetjük szellemi elődeinket.

 

Felhasznált szakirodalom:

Maslow, A. H., Frager, R., Fadiman, J., McReynolds, C., & Cox, R. (1970). Motivation and personality (Vol. 2).

Kenrick, D. T., Griskevicius, V., Neuberg, S. L., & Schaller, M. (2010). Renovating the pyramid of needs: Contemporary extensions built upon ancient foundations. Perspectives on psychological science5(3), 292-314.

Zimbardo, P. G., McCann, V., & Johnson, R. L. (2018). Pszichológia mindenkinek 3. – Motiváció – Érzelmek – Személyiség – Közösség. Libri Kiadó, Budapest.