Kimondani a kimondhatatlant – a poszttraumás növekedés

Akármennyire igyekszünk, szinte elkerülhetetlen, hogy egy egész életet leéljünk kisebb-nagyobb lelki törések nélkül. Ezeket a negatív élményeket sokszor annyira rettenetesnek érezzük, hogy titokban tartjuk, nem osztjuk meg másokkal. Előfordulhat az is, hogy egyenesen szégyelljük a velünk történteket, azt, hogy áldozatként éljük meg önmagunkat. Pedig sok esetben felszabadítóan, sőt akár gyógyítóan hathat a trauma kibeszélése!

Bár nagyon sokféle élményt élhetünk meg traumaként, közös bennük, hogy ezeknél az eseményeknél pillanatok alatt szétesik minden, ami megszokott, valamint

megkérdőjeleződnek az önmagunkról és a világról alkotott elképzeléseink.

Tágan értelmezve traumának mondhatunk minden olyan kritikus vagy válságos szituációt, ami – törést okozva személyiségünkben – megmásíthatatlanul kihat az életünkre. Ilyen élethelyzet lehet például egy súlyos betegséggel való szembesülés, egy szeretett személy elvesztése, bántalmazás elszenvedése, de akár egy válás is. Ezekben a helyzetekben könnyen úgy érezhetjük, hogy minden kilátástalan, de az átélt krízis által akár erősebbekké is válhatunk!

Mindig hajnal előtt a legnagyobb a sötétség

Szinte valamennyi kultúrkör mítoszaiban és legendáiban találkozhatunk olyan főhősökkel, akik bár számos megpróbáltatáson esnek át, végül „nemesebbé” válnak és győztesen kerülnek ki a történetből. Ehhez hasonlóan a legtöbb filozófiai, illetve vallási irányzat is kiemeli a küzdelem pozitív személyiségformáló hatását. Ennek ellenére a pszichológia csak a huszadik század vége felé fordította figyelmét a kríziseket követő lelki gyarapodás irányába. Milyen pozitív hatásai lehetnek egy traumának?

A krízisben ott rejlik a fejlődés lehetősége is.

Poszttraumás növekedésnek nevezzük azokat a pozitív változásokat, amik egy nagyfokú kihívás, jelentős életválsággal való küzdelem eredményeként alakulnak ki. Olyanfajta személyiségfejlődésre kell gondolni, ami felülmúlja a trauma előtti fejlettségi állapotot. Egy trauma után sokan

többre értékelik az életüket és a fontossági sorrend is megváltozik.

Jobban megbecsülik a lehetőségeiket és meglátják az apró örömforrásokat. Többen arról számolnak be, hogy felértékelődnek az emberi kapcsolatok. Nő a mások iránt érzett empátia és részvét, ami mélyebb barátságokat eredményezhet. A sérülékenység megélése mellet paradox módon fokozódhat a személyes erő érzése. Tudatosul, hogy bár történhetnek rossz dolgok, de ha az eddigieket képesek voltunk megoldani, akkor bármivel megbirkózunk a jövőben. Összességében a személy felismeri, hogy mik azok a céljai, amikért érdemes küzdeni, mert valóban fontosak és miket jobb elengedni. Mi az ami segíthet egy trauma után, hogy a nehézségek ellenére többé váljunk?

A szavak ereje

A lelki traumák legmeghatározóbb élménye a kiszolgáltatottság és a másoktól való elszakadás. A Trauma és gyógyulás című könyv amerikai pszichiáter szerzője, Judith Herman szerint

a gyógyulás alapját a biztonságos környezetben történtő feltárás jelenti.

Akár baráti kapcsolatról van szó, akár terápiás keretek között, olyan személyre van szükség, akiben meg tudunk bízni. Bármilyen fájdalmas is, a hétköznapokhoz és önmagunkhoz való visszatalálás az emlékezés és a gyász folyamatán keresztül vezet. A történtek elmesélése óhatatlanul előhozza az elfojtott érzéseket. Ugyanakkor a fájdalmat újra átélve megszabadulhatunk a traumát övező szégyentől és titkoktól. Amit el tudunk mesélni, mások pedig meg tudnak hallgatni, az rögtön elviselhetőbbnek tűnik, s egyre kevésbé tölt be központi helyet gondolatainkban.

Ha narratívát adunk a fájdalmas élményeinknek, segíthet a feldolgozásukban.

Hasonló pozitív hatása lehet a történtek szavakba öntésének írott formában is. James Pennebaker amerikai szociálpszichológus kutatásában azt találta, hogy a traumatikus élményeikről írók a kontrollcsoporthoz hasonlítva nagyobb testi-lelki egészséggel bírnak, és teljesítményüket nézve sikeresebbek az írást követő hónapokban. Ahogy szavakba öntjük az élményt, önkéntelenül oksági viszonyokat állítunk fel.

Ha a történteknek rendszere és jelentése van, kezelhetőbbnek érezzük.

Az elmesélés vagy az írott formában történő lejegyzés – akár magunknak, akár olvasónak szánva – lehetővé teszi, hogy a traumát megfogalmazva szabadjára engedjük azokat a fájdalmas érzéseket és emlékeket, amik gátoltak minket. Leveszi a vállunkról a terhet és egyben megerősíti saját bátorság érzetünket, hiszen kimondtuk a kimondhatatlant.

 

Felhasznált szakirodalom

Herman, J. (2011) Trauma és gyógyulás – Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig. Budapest: Háttér Kiadó Kft.

Nagy, H. (2004) Poszttraumás növekedés és a traumafeldolgozás folyamatának néhány problémája. Alkalmazott pszichológia 4 (4), 120-133

Pennebaker, J. W., Evans, J. F. (2018) Gyógyító írás – Ha fáj a történeted. Budapest: Kulcslyuk Kiadó

Tanyi, Zs. (2015) A trauma pozitív hozadéka: A poszttraumás növekedés In Szabó, I., Tisljár-Szabó E. (szerk.) Úgy szerettem volna, ha nem bántottalak volna Budapest: Oriold és társai Kft.