Amikor nem ereszt a múlt – Tegnap filmajánló

Mi történik, ha a múlt annyira erősen fogva tart, hogy képtelenek vagyunk a jelenben létezni? Hogyan szabaduljunk, ha az, ami elől menekülünk, bennünk van? A Tegnap ennek a pszichológiai drámáját járja körül. A Before Dawn című rövidfilmjével Európai Filmdíjat nyert Kenyeres Bálint első nagyjátékfilmjét a locarnói filmfesztiválon mutatták be augusztusban. A hamarosan a magyar mozikba érkező alkotás premier előtti vetítésén jártunk!

A nemzetközi szereplőgárdával, Marokkóban forgatott film alaphelyzete nem túl bonyolult. Adott egy gazdag, svájci üzletember, Victor Ganz, aki egy üzleti út kapcsán húsz év után visszatér az észak-afrikai országba. Hivatalos ügyei helyett azonban a férfit egyre inkább egykori szerelmének felkutatása foglalkoztatja. Az emlékek apró mozaikjaiból lassan áll össze számunkra egy marokkói nő képe, akivel annak idején minden másképp lehetett volna, de nyomtalanul eltűnt, és talán vele együtt valami Victorból is. Miközben a férfi utána kutat,

a múlt könyörtelenül beszivárog a jelenbe, s fokozatosan veszíti el a kapcsolatot a valósággal.

Fillenz Ádám operatőr képein hiába tűnnek végtelennek a hőséget árasztó sivatag buckái és a marokkói utcák, mégis nyomasztóan hatnak, szinte a bezártság érzetét keltik. Mert a történet szempontjából valójában az afrikai ország, a temérdek homok, de még az egykori szerelem is csak díszlet, a valódi dráma főszereplőnkben játszódik le, önmagáról szól.

Kívül esik az időn

A film már a címében is hangsúlyozza, hogy ebben a történetben nem a jelen a lényeg. Főhősünk számára

mintha megszűnt volna a ma, mintha már csak az lenne fontos, ami már nincs.

Különös paradoxon ez, hiszen az elmúlt események jelentősége éppen azáltal nő meg, hogy objektíven már nem léteznek, csak a szubjektív élményük marad utánuk. Hogy mi történt valójában húsz éve Marokkóban az talán nem is lényeges és nem is derül ki, hiszen a jelen feszültségét az adja, ahogy Victor megélte az akkori eseményeket.

(Forrás: Facebook @tegnapfilm)

Az emlékek nem kiragadott fényképek az elmúlt valóságról, sokkal inkább a saját szűrőnkön átengedett történések és érzések tökéletlen keverékei. Ennek köszönhetően

mi magunk formáljuk a múltunkat, ami így sohasem „kész”.

Az újabb és újabb tapasztalatok más színben tüntethetnek fel egészen régi élményeket is,  így az emlék is alakulhat. Hogy mit látott Victor a marokkói nőben akkor, illetve mi hiányzik neki most, korántsem biztos, hogy ugyanaz, mégis összemosódik. Azonban nem lehet büntetlenül lebontani a múlt és jelen határait. Ahogy Victor egyre jobban veszik el önmagában és a sivatagban, döntéseinek és tetteinek egyre kevesebb köze lesz a realitáshoz és egyre kevesebb esély látszik rá, hogy még visszafordulhat.

Elidegenít, de nem ereszt

Nehéz azonosulni a karakterrel, és ennek következtében

nem könnyű befogadni a filmet, mégsem lehet szabadulni a hatása alól.

Klasszikus értelemben véve nem kedvez a nézőnek a Tegnap. A főszereplő arrogáns, agresszíven magabiztos, olyan ember, akit inkább félve tisztelni lehetne a valóságban, amiatt, hogy mindenáron véghez viszi, amit akar, de nem igazán szeretetreméltó.

(Forrás: Facebook @tegnapfilm)

Annyira nehéz vele szimpatizálni, hogy amikor már láthatóan elvesztette hatalmi helyzetét és csúszik ki alóla a talaj, akkor sem egyszerű sajnálni. De a román újhullám emblematikus színésze, Vlad Ivanov végig nagyon erősen van jelen a filmvásznon Victor szerepében. Alakítása és a gyönyörű képekbe komponált tájak ellenére mégsem nem kellemes élmény a Tegnap. Vontatottan építkezik a történet, ahol ráadásul a cselekmény csak ürügy a főszereplő kibontására. A belső dráma pedig lassan kúszik be a bőrünk alá, ha pedig odaért, szinte kényelmetlenül érezzük magunkat a látottaktól. Nem az első pillanatától kezdve ránt magával minket a film, hanem apránként, de talán pont ennek köszönhető, hogy sokkal tovább marad velünk az élmény.