Pszichológiai központtá fejlődünk – megújult a Mindset Pszichológia

Mától cikkeinken és rendezvényeinken túl pszichológiai tanácsadással, terápiával, kutatással, tréningekkel, szervezetfejlesztéssel és oktatással is segítjük a társadalom és a benne élő egyének fejlődését, azaz a te fejlődésedet. A Mindset Pszichológia megújult. Friss arculatba öltözött, új honlapot kapott és a budai Neuschloss Palotába költözött. Ősztől ott várunk titeket exkluzív előadások és személyiségfejlesztő szolgáltatások egész tárházával. Aggodalomra semmi ok, szaklapunk – új köntösben, egy sokkal nagyobb egység részeként – az eddig megszokott szakmai színvonalon működik tovább. Nézz be pszichológiai központunkba, ahol „elkísérünk a fejlődés útján”

Fenti bevezető soraink legvégén olvasható szlogenünk hűen tükrözi a megújult Mindset Pszichológia esszenciáját. A Mindset Pszichológia többé nem „csak” egy szaklap. Nem csak az ország legolvasottabb pszichológiai médiuma. Ennél mindig is több volt. A naponta frissülő magas színvonalú cikkeink mögött mindvégig egy több mint száz fős nemzetközi szakmai közösség, mozgalom állt, amely most úgy döntött: elérkezett az idő arra, hogy a pszichológia mélyebb, komplexebb területein is meghonosítsa azt a gondolkodásmódot, azaz mindsetet, ami platformunkat az elmúlt három évben sikerre vitte.

Magyarországon a pszichológia tudomány képviseletében felnőtt a jövő nemzedéke.

Megjelent a pszichológusok egy új generációja.

Elismert hazai és nemzetközi szakemberekkel karöltve, kiterjedt országos hálózatunkat felhasználva, nagy elérésünkre és komplex terápiás és tanácsadói szolgáltatásainkra támaszkodva javítani fogunk a pszichológia hazai megítélésén. Alázatos munkával, az évek alatt felhalmozott szaktudásunkat kamatoztatva, eljuttatjuk a pszichológiai segítséget a rászorulókhoz, valamint irányt mutatunk a fejlődni vágyóknak is.

Kedves Olvasónk!

Pszichológiai központot indítottunk, melynek köszönhetően a megszokott cikkeinken és rendezvényeinken túl pszichológiai tanácsadással, terápiával, tréningekkel, oktatással, szervezetfejlesztéssel és kutatással segítjük a társadalom és a benne élő egyének fejlődését, azaz a te fejlődésedet!

Mától a Mindset Pszichológia méltó otthona a budai Neuschloss Palota,

melynek barátságos hangulata és lenyűgöző dunai panorámája pillanatok alatt lebilincseli a falai között megforduló vendégeket. A hosszú felvezető után engedjétek meg, hogy tételesen bemutassuk nektek, milyen pillérekkel bővül az új arculattal és honlappal is megszépített Mindset Pszichológia:

  • Mindset Terápiás & Tanácsadó Központ

Pszichológusaink október 8-tól Budán, a történelmi Neuschloss Palotában várnak téged életvezetési tanácsadással, pár- és családterápiával, különleges csoportterápiákkal, formabontó tréningekkel és számos személyiségfejlesztő szolgáltatással. Ez egy olyan központ, ahol te vagy a középpont. Magasan képzett szakembereink összehangolt munkájával segítünk megtalálni a legjobb énedet!

Tanácsadó csapatunk szakmai vezetői Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta és Szabó Gabriella pszichoterapeuta. Nézz be hozzánk, időpontokat szeptember 17-től lehet foglalni.

  • Megújult rendezvényszervezés – exkluzív Pszicho-Kávéházak a Neuschloss Palotában

Budapesten októbertől szűkebb körben, minden eddiginél interaktívabb és exkluzívabb módon rendezzük meg a Kárpát-medence öt városában is működő, nagy múltú Pszicho-Kávéházainkat. Ősztől minden előadásunkra csupán harminc jegyet értékesítünk, hogy még közvetlenebb kapcsolat alakulhasson ki közted, a pszichológia és az előadó között. Gyere el közénk a Neuschloss Palotába és ismerd meg a pszichológia ezer arcát! Tanulj, kérdezz és vitatkozz egy élménydús este keretein belül.

  • MCC-Mindset Pszichológiai Kutatóközpont

A Mathias Corvinus Collegiummal közösen indított Pszichológiai Kutatóközpontunkban különböző inter- és intraperszonális jelenségeket vizsgálunk, a tudomány szolgálatában mindig alkalmazható tudás után kutatunk. Intenzív kutatómunkánknak köszönhetően Terápiás & Tanácsadó Központunkban is mindig hatékony gyakorlati módszerek birtokában állunk.

  • Mindset Diagnostics & Solutions – Szervezetfejlesztő Központ

A természet- és a társadalomtudományok területén felhalmozott ismereteinket ötvöztük a munka világában szerzett tapasztalatainkkal, s létrehoztuk Szervezetfejlesztő Központunkat, ez a Mindset Diagnostics & Solutions. Célunk, hogy innovatív megoldásainkkal életre keltsünk és mozgásba hozzunk szervezeteket, ezáltal még inkább támogassuk a társadalmi-gazdasági környezet érték- és normarendszerét hazánkban.

•••

Az elmúlt három évben több mint 2500 cikket írtunk nektek a pszichológia legkülönbözőbb árnyalatairól. Köszönjük, hogy velünk voltatok és vagytok a mai napig! Saját fejlődésutatok mellett tartsatok velünk a miénken is! Töltsük meg tartalommal, építsük fel közösen a mai nappal megújult Mindset Pszichológiát, amely értetek jött létre és értetek fejlődik tovább.