Zsák a foltját: miért a hasonló emberekhez vonzódunk?

Amikor megismerünk valakit és elkezdünk vele beszélgetni, akaratlanul is a hasonlóságok és különbözőségek mentén igyekszünk feltérképezni a másikat. Kiderül, hogy ő is imádja a macskákat és ki nem állhatja a kelbimbót. Vagy épp ellenkezőleg, mi imádunk sportolni, a másik pedig egy igazi otthonülős, lustálkodós típus. Bár elképzelhető, hogy mindkét személy közel azonos személyiségvonásokkal jellemezhető, mégis azt fogjuk szimpatikusabbnak gondolni, akivel van közös metszet. A hasonlóság pedig erősíti a vonzalmat. De mégis hogyan?

Sokszor halljuk, hogy az ellentétek vonzzák egymást, akárcsak a mágnes két ellentétes töltésű pólusa, azonban a kutatások azt igazolják, hogy az emberi kapcsolatokra mindez nem igaz. Többéve fennálló házasságok válással végződésében is nagy szerepe van annak, hogy kiderül, abban a két emberben, aki hajdanán összekötötte az életét, igazából semmi közös sincs. Eltérő az érdeklődési körük, a preferenciáik, az értékrendjük. Lehet, hogy a különbözőség egy ideig izgalmas, hiszen valami tőlünk egészen idegen és új dolgot tapasztalunk meg, azonban a hosszú távú kapcsolatoknak nem ez a titka.

Hogyan vezet a hasonlóság vonzalomhoz?

Az első és legegyszerűbb indok az, hogy alapvetően a hozzánk hasonló emberekkel kerülünk interakcióba. A gimnáziumi legjobb barátok vagy az egyetemi párok számos jellemzőben hasonlítanak egymásra, például az érdeklődési kör, etnikum vagy társadalmi osztály tekintetében.

Hasonló a hasonlónak örül

– tartja a mondás. Mivel főleg hozzánk hasonló emberek társaságát élvezzük a legjobban, nem csoda, hogy közülük választunk. Persze mindezt egyáltalán nem tudatosan tesszük. Az azonos érdeklődési kör lehetőséget teremt az interakcióra. A könyvmolyok a könyvtárban bukkanhatnak egymásra, a szenvedélyes sportolókat a sportpálya köti össze, az önjelölt filmszerészek pedig a mozik széksorai között találkozhatnak. A hasonlóság következtében pedig nagyobb eséllyel végződik jól a találkozó, hiszen az sem okozhat nagy gondot, hogy kapcsolódási pontokat, közös beszédtémát találjunk. Úgy, ahogyan a közelség, a hasonlóság is növeli a pozitív interakció esélyeit, ami pedig ahhoz vezet, hogy megkedveljük a másikat.

Ezen túl, hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy a hozzánk hasonlók kedvelni fognak minket.

Ha pedig valaki kedvel minket, akkor az az egyik legerősebb ok arra, hogy mi is megkedveljük őt.

Végül pedig leginkább az járul hozzá ahhoz, hogy hasonló a hasonlónak örül, hogy ezáltal igazolást nyernek a nézeteink és a viselkedésünk. És ehhez még személyes találkozóra sincs szükség! A vonzalom kérdését körbejáró egyik legkorábbi kutatás igazolta, hogy az emberek még akkor is kedvelik a hozzájuk hasonlóakat, ha még nem is találkoztak velük. A kísérletben a résztvevőknek olyan kérdőíveket adtak, amikről azt gondolták, hogy egy másik hallgató töltötte ki. A kérdéssor a társadalmi és politikai attitűdöket vizsgálta. Minél közelebb álltak az „ismeretlen hallgatók” vélekedései a kísérleti személyekéhez, annál szimpatikusabbnak gondolták őket.

A hasonlóság a legerősebb barátságok alapjául szolgálhat.

Általában azért kedveljük a hasonló attitűdű és felfogású embereket, mert alapvetően a saját vélekedéseinket tartjuk kívánatosnak. Az, hogy saját jellemvonásainkat tekintjük az origónak, vagyis a követendő példának, akihez mindenki mást viszonyítunk, az ént szolgáló elfogult mechanizmusok közé sorolható. Ebből következve, ha azt gondoljuk, hogy valaki hasonlít ránk, akkor ő is biztosan a szemünkben helyesnek vélt attitűdökkel rendelkezik. Például ha valaki kedvezően vélekedik a kisebbségi csoportokról, az valószínűleg olyan embereket fog megkedvelni, akik osztják a nézeteit. Mindezt nem pusztán azért, mert egyetértenek, hanem, mert attitűdjeik azt sugallják, hogy támogatni kell a társadalom hátrányosabb helyzetű csoportjait. Ha pedig saját vélekedéseink beigazolódnak, és mások is osztják a véleményünket, az jutalomértékű számunkra, mivel megerősíti a saját értékeinket.

Tehát ha két ember hasonlónak gondolja magát, akkor nagyobb valószínűséggel végződik pozitívan a találkozásuk, mert feltételezik, hogy mindketten szimpatikusak egymásnak, valamint megerősítik egymás nézeteit és véleményét. Ily módon a hasonlóság végül vonzalmat szül.

 

Felhasznált szakirodalom:

Condon, J. W. & Crano, W. D. (1988). Inferred evaluation and the relation between attitude similarity and interpersonal attraction. Journal of Personality and Social Psychology54(5), 789-797.

Kandel, D. B. (1978). Similarity in real-life adolescent friendship pairs. Journal of personality and social psychology36(3), 306-312.

LaPrelle, J., Hoyle, R. H., Insko, C. A. & Bernthal, P. (1990). Interpersonal attraction and descriptions of the traits of others: Ideal similarity, self similarity, and liking. Journal of Research in Personality24(2), 216-240.