„Le sem mertem hunyni a szemem a démonok miatt” – vallomások skizofrénektől

A skizofrénia talán a leginkább félreértett rendellenesség ma a „lélek betegségei” között. Olyan pszichopatológiáról van ugyanis szó, ami az esetek többségében meglehetősen feltűnő, ám a hétköznapi gondolkodás számára sajnos nem igazán értelmezhető. Az márpedig, ami ennyire furcsa és idegen, rendszerint felettébb kellemetlen és félelmetes is egyben. De biztos, hogy jogosak az efféle érzelmek? Tudod, mi zajlik pontosan egy zavart személy elméjében? Lásd a világot most az egyszer a skizofrének szemével!

„Hogy mit jelent nekem a skizofrénia? Ólmos fáradtságot és zűrzavart, azt, hogy minden egyes dologról ki kell derítenem, hogy a valóságos dolgok közé tartozik-e, vagy a nem valóságos dolgok közé, márpedig a kettő igen gyakran összeér. Azt jelenti, hogy a látottak és a hallottak zavaros kuszaságából kétségbeesetten próbálok egyenes és tiszta gondolatokkal kilábalni, és azt, hogy valakik a gondolatokat kiszívják a fejemből, én meg ott ülök egy értekezlet kellős közepén, és nem tudok mit mondani. Azt jelenti, hogy látom magam néha a saját agyamban sétálni, vagy látom azt a lányt az én ruháimban, aki mindazt végrehajtja, amire én gondolok. Azt jelenti, hogy tudom, hogy állandóan >>figyelnek<<, és hogy úgyse sikerülhet soha semmi az életemben, mert minden törvény ellenem van, és hogy teljes megsemmisülésem egyébként sincs már túl messze.” (Rollin, 1980,162.)

Aligha lehetne érzékletesebben összefoglalni az említett betegségben szenvedők általános megpróbáltatásait. A skizofrénia lényege ugyanis a különféle mentális működések fokozatos leépülése, végső soron pedig az érzelmek, a gondolatok és a viselkedésformák közötti összhang teljes szétesése. A szóban forgó rendellenesség tünetei éppen ezért rendkívül változatosak lehetnek. A továbbiakban mégis megpróbáljuk röviden összegezni a legalapvetőbbeket. Ahhoz azonban, hogy jobban megérthessük ezeket és az ettől szenvedőket, lássunk egy-két beszámolót is a tünettan mellett olyan emberek tollából, akiknek

első kézből van tapasztalatuk a skizofrénia valóságáról.

A figyelem zavarai

Legtöbben képesek vagyunk figyelmünk szelektív irányítására, vagyis a fontos és a zavaró információk megkülönböztetésére és szétválasztására. A skizofrén személyek ezzel szemben képtelenek az irreleváns ingerek hatékony kiszűrésére. Mivel az agyuk ily módon túlságosan is sokféle érzékletet enged be egyszerre, az elméjük gyakorlatilag mit sem tud kezdeni a ráömlő információtengerrel. Jól érzékelteti ezt az alábbi részlet:

„Képtelen vagyok koncentrálni. Az a baj, hogy szétszalad a figyelmem. Több beszélgetést is követek egyszerre. Mintha valami adó-vevő állomás lennék, átmennek rajtam a hangok. Az agyam viszont képtelen velük megbirkózni. Nem megy, nem tudok egyetlen hangra koncentrálni.” (McGhie és Chapman, 1961, 104.)

A gondolkodás zavarai

Skizofrénia esetén a logikus gondolkodásnak a folyamata és a tartalma is igen komoly károkat szenvedhet. A betegek szavai többnyire ugyan még értelmesek, ám az általuk használt kifejezések között sokszor semmiféle kapcsolat nem figyelhető meg. A racionális asszociációk rendszere gyakran teljesen szétesik a fejükben, az írásuk és a beszédük éppen ezért egyformán összefüggéstelen lehet. A következő idézet hatásosan szemlélteti, hogy kívülállóként milyen nehéz lehet ezt a fajta gondolkodást megérteni:

„Ha a dolgok a vetésforgó szerint alakulnak, akkor minden mindennel összefügg, és mindenhez igazodik. Arra a korábbi dokumentumra hivatkozom, amelyhez külön hozzáfűztem, és ezek ellenőrzött tények voltak, és itt van még az is, ami a kislányomra vonatkozik, hogy a jobb füle alul nagyon cimpás, és ő a Mary Lou-nak. A következtetéseket általában nem mondják ki, és nem viszik bele a sűrített tejbe, meg sehová se, talán gazdasági, differenciálszámítási, állami támogatási, csődügyi, szerszámok, épületek, kötvények, nemzeti tőzsdék, alapítványi játékok miatt, időjárási és kereskedelmi okokból kifolyólag, mert a kormány minden ízében recseg-ropog, és összeolvad az elektronikával, úgyhogy egyáltalán nem lehet tudni, hogy mi volt előtte.” (Maher, 1966, 395.)

A skizofrének gondolatai számunkra több mint irreálisak, számukra ellenben nagyon is valóságosak.

Az észlelés zavarai

Akut pszichotikus epizódok során a betegeknek gyakran vannak olyan élményeik, hogy a világ teljesen megváltozott körülöttük, s hogy már-már a saját testük sem a régi. Az észlelés efféle „rövidzárlatai” a mindenki által jól ismert hallucinációk. Ezek definíció szerint olyan belső, pszichikai észleletek, amelyek még külső, fizikai ingerek hiányában is megjelennek. Igaz, hogy enyhébb auditív és a vizuális hallucinációk még az egészséges emberek körében is megfigyelhetőek, a skizofrének efféle „illúziói” azonban azoknál sokkal intenzívebbek és rémisztőbbek. Nézzünk egy hátborzongató esetet:

„Volt egy olyan időszak, hogy amikor a munkatársaimra ránéztem, csupa eltorzult arc meredt vissza rám. Fogaik fullánkokként álltak ki szájukból, és fel akartak nyársalni velük. Nem mertem ránézni senkire, mert attól féltem, hogy bekapnak. A betegség egy pillanatra sem hagyott békén. Nem tudtam aludni, le se mertem hunyni a szemem a démonok miatt. Időnként fel-alá rohangáltam a házban, hogy megkeressem őket. Mindenhol kikezdtek már, álmomban is, ébren is. Úgy éreztem, hogy előbb-utóbb teljesen felemésztenek.” (Long, 1966)

Az érzelemkifejezés zavarai

Gyakori tapasztalat, hogy a skizofrén személyek érzelmi megnyilvánulásai egyáltalán nem illeszkednek az aktuális helyzetekhez. Ilyen például az az eset, amikor valaki boldogan nevetve ad elő egy felettébb tragikus történetet. Az sem ritka persze, hogy a betegek mindenféle emocionalitástól elzárkóznak, s hogy inkább a saját világukba vonulnak vissza. Egy skizofrén apa például teljesen közömbösen fogadhatja annak hírét, hogy rákot diagnosztizáltak egyik gyermekénél. Az alábbi idézet arról tanúskodik, hogy az efféle tünetek nemcsak a kívülállókat, hanem a betegeket is meglehetősen rosszul érintik:

„Amikor beszélek valamiről, az eseteknek legalább a felében egy csomó más dolog is zakatol a fejemben. Bizonyára megütköznek az emberek rajtam, amikor olyasvalamin nevetek, ami egyáltalán nincs kapcsolatban azzal, amit mondok, de nem tudják, hogy mi történik bennem, hogy milyen gondolatok kergetik egymást a fejemben. Attól függetlenül, hogy éppen valami nagyon komoly dologról beszélek, olyan vicces dolgok is eszembe jutnak, amiken nevetnem kell. Ha képes lennék egyszerre egy dologra koncentrálni, talán nem tűnnék mások szemében olyan idétlennek.” (McGhie és Chapman, 1961, 104.)

Az érintettek számára idővel minden ember kiismerhetetlen lénnyé változik. Mindez persze fordítva is igaz…

Veszélyesek a skizofrének?

Saját magukra igen, más emberekre azonban csak nagyon ritka esetekben. Akárhogy is nézzük, a skizofrének nem tehetőek felelőssé azért a „tébolyért”, amelybe akaratuk ellenére kerülnek bele, s amitől ők maguk is rendkívül szenvednek. Amint az a fent leírtakból szépen kitűnhet: a skizofrének nem akarnak „őrült különcök” módjára viselkedni. Nem szeretnének ettől a kifejezetten súlyos és ijesztő zavartól szenvedni. Nem kívánnak feltűnősködni. Nem akarnak másokat megfélemlíteni. Ők is hétköznapi és egészséges emberek szeretnének lenni. Orvosi segítség híján és pszichológusi támogatás nélkül azonban aligha tudják ezt megvalósítani. Ők is ugyanolyan tanácstalanul állnak tehát ezelőtt a patológia előtt, akárcsak mi. Csakhogy amíg mi sokan vagyunk, ők többnyire egyedül.

 

Felhasznált szakirodalom:

Smith, E. E., Nolen-Hoeksema, S., Fredrickson, B. L., & Loftus, G. R. (2005). Atkinson & Hilgard Pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.