Önértékelésünk forrásai: ti vagy mi?

A pozitív csoporttagság érzése növeli az önértékelést, tudtuk meg már a ’70-es évek végén klasszikusnak számító szociálpszichológiai vizsgálatokból. Azonban mi történik akkor, amikor csak mások sikereit vetítjük magunkra? Ugyanolyan boldogság és elégedettség támad bennünk? Mitől vagy inkább kiktől függ az önértékelésünk? Az önértékelés és a felmerülő nehézségek rövid áttekintése következik.

Robert Cialdini és munkatársai (1976) nevéhez fűződik a klasszikus szociálpszichológiai fogalom, a BIRG (basking in the reflected glory) jelenség leírása, ami a saját csoport dicsőségében, nyereségében való sütkérezést jelenti. Mivel mindenkinek az a célja, hogy mások pozitívan ítéljék meg, azokat a helyzeteket is kihasználjuk, amikor a társas indentitásunkkal azonos csoport teljesítményét éri elismerés. Kutatással igazolták, hogy a pozitív csoporttagság növeli az önértékelést. A BIRG-effektusra mint egy eszközre tekinthetünk tehát, ami segít az önbecsülésünk helyreállításában, különösen akkor, ha pozitív énképünk, illetve önértékelésünk megkérdőjeleződik.

Melyek az önértékelésünk további forrásai?

Az önértékelésünk alapvető építőkövei az aktuális sikereinkből és kudarcainkból, a környezetünkben élőkkel való összehasonlításból, valamint saját belső normáinknak való megfelelésből tevődik össze. Láthatjuk, hogy számos összetevője van az önértékelésünk kialakulásának és megszilárdulásának. Ezek közül kiemelt szerepe van az énvédő torzításainknak, érdemes tehát átgondolni például a személyes tapasztalatainkkal kapcsolatos torzításainkat:

  1. Igyekszünk olyan helyzeteket kialakítani, amikben egyediek lehetünk.
    Megfigyelhetjük magunkon, hogy hajlamosak vagyunk leépíteni a számunkra terhes kapcsolatokat, elhagyjuk azokat a tevékenységeket – akár munkahelyet is –, amelyek rossz érzéseket keltenek bennünk. Tehát döntéseink mentén olyan vízre evezzük hajónkat, ahol kibontakoztathatjuk képességeinket, és teljesítményünket pozitívan értékeli a külvilág – és mi magunk is.
  2. A körülöttünk lévő eseményeket tetszésünk szerint értelmezzük.
    Ennek a torzításnak tipikus példája a „nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos” sokak által ismert mondás. Mindez azt mutatja, hogy utólag nagy eséllyel keresünk a történtekre olyan magyarázatot, ami az aktuális helyzetünket legitimálja.
  3. Túlértékeljük a közös erőfeszítésekbe fektetett hozzájárulásunkat.
    Könnyű beleesnünk abba a hibába, hogy egy közös feladat vagy munka elvégzése után a saját tevékenységünk mennyiségét vagy minőségét felértékeljük a többi résztvevőéhez képest. Azonban ez megváltozik akkor, amikor a közös munka kudarccal végződik. Ilyenkor Ross és Sicoly (1979) szintén klasszikussá vált megállapítása mentén az történik, hogy a személy sokkal kisebb mértékben hangsúlyozza a feladatban való részvételét, mint siker vagy nyereség esetén.

A felsorolt példákból kirajzolódni látszik, hogy az ember alapvetően igyekszik élményeit pozitívan megítélni, és mindezt az emlékezetében is ilyen módon dolgozza fel, majd tárolja el.

A társas összehasonlítás nehézségei  

Abraham Tesser önértékelés-fenntartási modelljében (1988) fogalmazza meg, hogyan hat ránk, ha a minket körülvevőkhöz hasonlítjuk magunkat. Fontos szempont azt mérlegelni, hogy az adott személy milyen közel áll hozzánk, valamint az adott tulajdonság – ami az összehasonlítás alapját képezi – mennyire fontos az ember számára. Ezek alapján értelemszerű, hogy a közelebbi, akár rokoni kapcsolatban lévőkhöz hasonlítva magunkat egy számunkra nagy jelentőséggel bíró tulajdonság mentén, elkeseredettebbek lehetünk, mint akkor, ha egy távoli ismerőshöz vagy idegenekhez mérjük magunkat. Ugyanakkor visszacsatolva a BIRG-effektushoz, előfordulhat az is, hogy sütkérezni tudunk a saját csoportunkba tartozók sikereiben, ha egy kevésbé fontos tulajdonság vagy teljesítmény hátterében viszonylag kisebb energiabefektetéssel érezzük úgy, hogy a csoport sikere a miénk is. Sokszor fordul elő azonban az is, hogy nem választhatjuk meg, kivel hasonlítsuk össze magunkat, vagy épp mások kivel hasonlítanak össze bennünket. Az ilyen elkerülhetetlen helyzetek irigységet, illetve a csökkent önbecsülés érzését válthatják ki belőlünk.

Azonosulás a csoporttal még akkor is, ha negatív?

Az embernek alapszükséglete a valahová tartozás. Így könnyen előfordulhat, hogy még akkor is hozzájárul a csoporttagság tudata a személy jóllétéhez, ha az adott csoport nem teljesen pozitív. Ennek oka, hogy a csoporthoz való tartozás érzése egyszerre elégíti ki a másoktól való különbözőség, egyediség érzését, ugyanakkor egyszerre megjelenik benne a hozzánk hasonlókhoz való kapcsolódás lehetősége is. Fontos azonban megtalálni az azonosulás és a különbözőség optimumát. Brewer (1991) azt javasolja, hogy érdemes több kisebb csoport tagjaiként értelmezni magunkat, így elkerülhetjük, hogy vagy túlzottan különlegesnek vagy teljesen asszimilálódott, egyéniségtelen masszának érezzük magunkat.   

 

Felhasznált irodalom

Brewer, M. B. (1991). The social self: On being the same and different at the same time. Personality and social psychology bulletin, 17(5), 475-482.

Cialdini, R. B., Borden, R. J., Thorne, A., Walker, M. R., Freeman, S., & Sloan, L. R. (1976). Basking in reflected glory: Three (football) field studies. Journal of personality and social psychology, 34(3), 366.

Smith, E. R., Mackie, D. M., & Claypool, H. M. (2014). Social psychology. Psychology Press.
Tesser, A., & Collins, J. E. (1988). Emotion in social reflection and comparison situations: Intuitive, systematic, and exploratory approaches. Journal of personality and social psychology, 55(5), 695.

Iratkozz fel hírlevelünkre!