A belső ellenség − csapaton belüli konfliktusok

A konfliktusok az élet elkerülhetetlen velejárói, így természetesen a sportolók mindennapjaiból sem hiányozhatnak. Összetűzésbe kerülhetnek a játékvezetőkkel, az ellenfeleikkel, az edzőikkel, a szakosztályvezetőkkel és akár saját játékostársaikkal is. Cikkünkben a csapaton belüli konfliktusokra fókuszálunk: megvizsgáljuk, milyen típusú konfliktusok fordulhatnak elő a csapattársak közt, emellett felvázolunk néhány, a nézeteltérések megelőzését és megoldását célzó stratégiát.

Számos sportpszichológiai kutatás bizonyította a kohézió szerepét a csapatok sikerességében (Carron, Colman, Wheeler & Stevens, 2002). Ha a játékosok jó kapcsolatban vannak egymással, összetartanak és egymást támogatva igyekeznek elérni a kitűzött célokat, sokkal jobb esélyük van a győzelemre, mint ha megoldatlan konfliktusok terhelik a csapattársak közti kapcsolatokat. Mivel a kohéziót megbontó összetűzések – ha tartósan fennállnak – jelentősen alááshatják egy csapat hatékonyságát, létfontosságú, hogy a játékosok mihamarabb rendezzék nézeteltéréseiket, ha kell, sportpszichológus segítségével. Különösen fontosnak tűnik mindez a női sportcsapatok esetében, ahol úgy tűnik, gyakoribbak a konfliktusok, mint a férfiaknál (Weiss, Smith & Theeboom, 1996).

Hogy minél pontosabb képet kapjanak a csapaton belüli konfliktusok természetéről, a kanadai Alberta Egyetem kutatói magukat a sportolókat kérdezték meg az e téren szerzett tapasztalataikról (Holt, Knight & Zukiwski, 2012).

Az általuk használt definíció szerint konfliktusról akkor beszélhetünk, mikor vita, veszekedés, nézetkülönbség alakul ki két vagy több ember között, s e folyamat során legalább az egyik fél úgy érzi, hogy a másik érdekei ellentétesek az övével, illetve gátolja őt a szükségletei kielégítésében.

A kohéziót megbontó összetűzések jelentősen alááshatják egy csapat hatékonyságát.

Teljesítmény- és kapcsolati konfliktusok

A sportolókkal készített interjúk alapján a játékostársak közti konfliktusoknak két típusa különíthető el: teljesítménykonfliktusról van szó, ha valamilyen feladat végrehajtásával kapcsolatosan adódik nézeteltérés, míg kapcsolati konfliktusnak nevezzük a sportolók közt létrejövő érzelmi, személyes problémákat. Habár mindkettő egyértelműen negatív következményekkel jár a csapat sikerességére nézve, a kapcsolati konfliktusok még kártékonyabbak lehetnek. A játékostársak közti feszültség és ellenségeskedés

eltereli a figyelmet a győzelemhez szükséges feladatok végrehajtásáról,

így szinte mindig teljesítményromláshoz vezet. Szélsőséges esetben az is előfordulhat, hogy a pályán kívüli ellenérzések olyannyira beszivárognak a játékszituációba, hogy az egymással haragban lévő sportolók akár a csapat érdekeit is figyelmen kívül hagyva nem passzolnak egymásnak a pályán.

Sajnálatos módon, ahogyan a pszichológiában általában, a csapattagok közti konfliktuskezelést illetően sincsen olyan „recept”, ami minden helyzetben megoldást jelent. A gyakorló sportpszichológusok, edzők és játékosok tapasztalatai alapján azonban kirajzolódik néhány olyan irányvonal, amit érdemes követni.

Hatékony konfliktuskezelés – sikeres csapat

A fentebb idézett kanadai kutatás során megkérdezett játékosok közel háromnegyede kiemelte a szezon eleji csapatépítés jelentőségét, ami ugyan nem feltétlen előzi meg a konfliktusok kialakulását, de erősíti a sportolók közti bizalmat és olyan kommunikációs csatornákat nyit meg, melyek elősegíthetik a hatékony konfliktusmegoldást. A közös célállítás, az elvárások, normák, értékek és felelősségek megfogalmazása ad egy szilárd igazodási pontot, ami a későbbiekben felmerülő nézeteltérések, viták során hivatkozási alapul szolgálhat. Érdemes tehát az edzőtáborok során időt szánni erre!

A sportolói interjúkból az is kiderült, hogy a játékosok szerint a csapat érdekében mihamarabb rendezni kellene a konfliktusokat. Ha ugyanis az ellentétek nem kerülnek napvilágra, előfordulhat, hogy a csapattársak csak magukban forronganak és a fokozatosan felgyülemlő feszültség a helyzet elmérgesedéséhez vezet. Ilyenkor könnyen lehet, hogy épp a legfontosabb és legnagyobb nyomással járó téthelyzetekben, például a rájátszás során „borul a bili”.

Ezt elkerülendő, megfontolásra érdemes az a módszer, amit egy edző alkalmazott a játékosainál: a „24-48 szabály” értelmében ha a sportolók közt valamilyen vita támad, 24 órát kell várniuk, mielőtt cselekednének, hogy legyen idejük átgondolni a történteket, és ne indulatból reagáljanak. A következő 24 órában a játékosoknak igyekezniük kell megoldást találni a problémára. 48 óra elteltével az edző elvárja, hogy az ügyet lezárják és ezt követően lehetőleg ne is bolygassák többé.

A szezon eleji csapatépítés erősíti a sportolók közti bizalmat.

A konfliktusok megoldásában gyakran felbecsülhetetlen segítséget jelent egy harmadik fél bevonása. A mediátor szerepét felvállalhatja a csapatkapitány vagy egy idősebb játékos, de a sportpszichológus is tevékenykedhet közvetítőként. A megkérdezett sportolók saját elmondásuk szerint általában először a csapatkapitányhoz vagy egy tapasztaltabb játékostársukhoz fordultak segítségért, ha vitás helyzet adódott. Ilyen esetekben kulcsfontosságú, hogy a mediátor képes legyen pártatlanul szemlélni a történéseket, és mindkét fél nézőpontját megismerve igyekezzen támogatni a játékosokat abban, hogy megtalálják a közös nevezőt.

A sportolók többnyire igyekeztek elkerülni, hogy edzőjüket bevonják a kapcsolati konfliktusaik rendezésébe, sőt, általában azon voltak, hogy az ne is jusson a tudomására. Teljesítménykonfliktusok esetén viszont, tehát ha a vita valamilyen konkrét sportszakmai kérdést illetően alakult ki, már sokkal inkább hajlottak rá, hogy az edzőhöz forduljanak megoldásért.

A konfliktuskezelés hatékony módja lehet egy csapatmegbeszélés összehívása is, amelyen lehetőség szerint nemcsak a konfliktusban álló felek és a közvetítő, hanem az összes csapattag részt vesz. Ilyenkor is érdemes azonban kijelölni egy mediátort, aki

meghatározza a kereteket és kézben tartja a megbeszélést,

a kötetlen forma ugyanis esetenként inkább a konfliktus eszkalálódásához, egymás sértegetéséhez, megbántásához vezet, ahelyett, hogy közelebb vinne a megbékéléshez.

Egy sportpszichológus például olyan csapatmegbeszéléseket szervezett, ahol a játékosok leírhatták egy papírra, ha valamilyen problémájuk adódott, majd a pszichológus egyenként felolvasta ezeket. Ha bárkinek bármilyen hozzáfűznivalója vagy javaslata támadt, megoszthatta őket. Aki azonban ezek között a keretek között nem szólt hozzá a témához, az később már nem tehette meg, az ügyet lezárták. Ez a módszer arra ösztönözte a sportolókat, hogy konfliktusaikat nyíltan és egy direkt erre a célra létrehozott, biztonságos környezetben kezeljék.

Az edzők részvétele az ilyen megbeszéléseken vita tárgyát képezi: egyfelől jó, ha az edző a jelenlétével is demonstrálja, hogy támogatja a konfliktuskezelésre irányuló törekvéseket, másfelől viszont elképzelhető, hogy a játékosok nehezebben nyílnak meg, ha ő is ott van. A kutatások alapján szerencsésebb megoldásnak tűnik az edző nélkül lebonyolítani az ilyen jellegű csapatmegbeszéléseket.

Hiányzó készségek

Holt és munkatársai kutatásából az is kiderült, hogy a megkérdezett sportolók nagy többsége inkább igyekezett elkerülni a konfliktust és a legritkább esetben vállalta fel a nyílt konfrontálódást. A kutatók ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a játékosok gyakran nem rendelkeznek megfelelő konfliktuskezelési technikákkal, amiket ilyen helyzetekben alkalmazhatnának. A csapattagok sikeres együttműködése érdekében tehát mindenképpen ajánlatos ezen a területen is tréningezni a sportolókat. Hiszen a sportolói múlttal rendelkező amerikai írót, Dan Millmant idézve: „A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége.”

 

Felhasznált irodalom:

Carron, A. V., Colman, M. M., Wheeler, J., & Stevens, D. (2002). Cohesion and performance in sport: A meta analysis. Journal of Sport and Exercise Psychology, 24(2), 168-188.

Holt, N. L., Knight, C. J., & Zukiwski, P. (2012). Female athletes’ perceptions of teammate conflict in sport: Implications for sport psychology consultants. The Sport Psychologist, 26(1), 135-154.

Weiss, M. R., Smith, A. L., & Theeboom, M. (1996). “That’s what friends are for”: Children’s and teenagers’ perceptions of peer relationships in the sport domain. Journal of sport and exercise psychology, 18(4), 347-379.