Megoldásközpontú támogatás a valódi, másodfokú változásért

Ha valakinek rémálma van, mindent csinálhat álmában: futhat, harcolhat, sikoltozhat, de nem vet véget a rémálomnak. Az álomból egyetlen módon lehet csak kikerülni: ha felébredünk. Az ébredés nem része az álomnak – attól teljes mértékben eltérő állapot. A változásnak ezt a fajtáját nevezzük másodfokú változásnak. Hogyan érhetjük el a másodfokú változást? És hogyan támogathat bennünket mindebben a megoldásközpontú szemléletmód? Cikkünkből kiderül. Gerhát Réka pszichológus írása.

Watzlawick, Weakland és Fisch (1974) szerint mindenütt az elsőfokú változás elvén alapuló problémakezeléssel találkozunk, s ez sajnálatos módon azokra a reformtörekvésekre is igaz, amelyek hirdetői radikálisan szakítani szeretnének a múlt örökségeivel. Változás című művük szakmai körökben, napjainkban is elismert és hiteles olvasmánynak számít, ami vélhetően annak köszönhető, hogy a benne megfogalmazott problémamegoldás alapelvei a huszonegyedik században is megállják a helyüket.

Mi is pontosan az első-, illetve a másodfokú változás, és mi a kettő közti különbség?

A könnyebb megértés érdekében tekintsük meg újra a rémálmok példáját: ha tehát rémálmod van, mindent csinálhatsz: futhatsz, harcolhatsz, sikoltozhatsz, de bármelyikről bármelyikre váltasz is, ezzel nem vetsz véget neki. Az ilyen változást nevezzük elsőfokú változásnak. Egy álomból csak akkor kerülhetsz ki, ha felébredsz. Az ébredés természetesen nem része az álomnak, hanem egy attól teljes mértékben eltérő állapot.

A változásnak ez a fajtája a másodfokú változás, a változás változása.

Míg az elsőfokú változás látszólag mindig a józan észen alapul, a másodfokú változás általában furcsának, váratlannak és a józan ésszel ellenkezőnek tűnik. A változás folyamatában van valami rejtélyes, paradox elem.

A másodfokú változás általában furcsának, váratlannak és a józan ésszel ellenkezőnek tűnik.

A különbségeket azonban a hétköznapi szituációkban nem egyszerű megragadni, így gyakran teszünk nehéz élethelyzetekben olyan lépéseket, amelyek nem idézik elő a kívánt változást, ráadásul még a problémát is felfokozzák, amelyre az állítólagos „megoldást” alkalmaztuk.

Nézzünk egy valós élethelyzetet:

Péter egészségtelenül étkezik, ezért felszedett némi túlsúlyt. Fáradékonnyá vált, emelkedett a vércukorszintje, rosszul alszik, illetve alapvetően nem érzi jól magát a bőrében. Felkeres egy online egészséges életmód csoportot, ahol számos hihetetlen sikertörténetet olvashat, valamint intenzív diéta- és edzéstippeket kap. Rögtön összeállít egy heti tervet, bevásárol, majd belevág az életmódváltásba. Néhány hét múlva azonban egy munkahelyi konfliktus miatt úgy dönt, hogy itt az ideje egy csalónapnak, és rendel egy pizzát. Másnap racionalizálja, hogy „nem ez a megfelelő pillanat” gyökeresen megváltoztatni az életét, ezért nyugodtan megehet néhány csomag chipset is. Reggel szörnyű bűntudat kínozza, azonban úgy érzi, már mindegy… „hamarosan elseje, majd akkor újra megpróbálom”. Elsején reggel azzal kell szembesülnie, hogy sokkal többet mutat a mérleg, mint az első kísérlet előtt.

Péter a túlsúlya kapcsán csak a tünetek tartalmára (súlyfelesleg) összpontosított, ami elsőfokú változást (minimális testsúlycsökkenést), majd problémafokozódást eredményezett. Sokkal fontosabb azonban, hogy

mi a tünetek mögött meghúzódó valódi jelentés?

Másodfokú, a személyiség egészét érintő „rendszerváltozást” csak a tünetek kommunikatív jelentését (jelen esetben: Péter a munkahelyén passzív, saját szükségleteit gyakran háttérbe szorító, ezáltal alacsony önértékelésű és önbecsülésű személy) figyelembe vevő, érzelmi támaszt nyújtó szakemberrel, természetesen a szigorú diéta mellőzésével érhetett el. A másodfokú változási technikák tehát kiemelik a helyzetet abból a csapdából, melyet a megoldáskísérlet hoz létre, és más keretbe helyezik.

Megoldásfókuszú szemlélettel a másodfokú változásért

A „miért?” kérdése központi szerepet játszott a tudomány történetében, a megoldásfókuszú szemlélet azonban szakít ezzel a felfogással. A megoldásközpontú szemléletmódot képviselő szakemberek szerint az emberi problémákba való beavatkozás legcélszerűbb megközelítése nem a miért, hanem a mit kérdés, azaz mit tesznek itt és most, ami a probléma fennmaradását szolgálja, és mit lehet tenni itt és most, ami változást idéz elő?

Sokszor csak gyökeresen új megközelítés lendítheti ki a helyzetet a holtpontról.

Tekinthetjük tehát a helyzetet itt és most létezőnek anélkül, hogy megértenénk, miért épp így alakult ki, s kezdhetünk vele valamit annak ellenére, hogy tudatlanok vagyunk eredetét és fejlődését illetően.

„Hogyan lehet tartós hatása a jelenben egy olyan beavatkozásnak, amely érintetlenül hagyja a múltbeli okokat?”

A klinikai (pl.: George, Iveson és Ratner, 1990), valamint a mindennapi tapasztalat is azt mutatja, hogy történhet változás megértés nélkül, s hogy nagyon kevés viselkedésbeli vagy akár társadalmi változást kísér – s különösen előz meg – keletkezésük bonyodalmainak megértése. S ne feledjük: sokszor csak gyökeresen új megközelítés lendítheti ki a helyzetet a holtpontról.

•••

Megjegyzés a szerzőtől: A megoldásközpontú brief módszerek gyakorlati jelentősége abban áll, hogy könnyebbek, ezáltal nagyobb a hatósugaruk, azonban nem egyenértékű alternatívájuk a mélylélektani terápiás folyamatoknak. A megoldásközpontú brief folyamat során elért változás személyiségzavarok korrekciójára, súlyosabb kórképek kezelésére nem alkalmas. A rövid és hosszú módszereknek döntően más az indikációs spektrumuk, kiegészíthetik egymást.

Felhasznált szakirodalom:

George, E., Iveson, C., Ratner, H. (1990). Megoldásközpontú terápia – a de Shazer modell. Családterápiás sorozat 6. Budapest, Animula Kiadó.

Szabó P., Meier D., Hankovszky K. (2010). Rövid és tartós coaching. Megoldásközpontú beszélgetések. Budapest, Ad Librum Kiadó.

Watzlawick, P., Weakland, J. H., Fisch, R. (1974). Változás. A problémák keletkezésének és megoldásának elvei. Budapest, Gondolat Kiadó.

További felhasznált szakirodalom itt.