Nagyító alatt az öngyilkosság: tények és érdekességek

Mivel a szuicid viselkedés több pszichés rendellenesség diagnosztikus kategóriájával is együttjárást mutat, számos szakemberben felmerült már az öngyilkosság önálló kórképként való értelmezése. Ez egyelőre nem történt még meg, az úgynevezett „öngyilkossági viselkedészavar” azonban egy „tovább tanulmányozandó állapotként” van már jelen a pszichopatológiák legfrissebb kézikönyvében. Tanulmányozzuk hát kicsit mi is tovább ezt az alakulófélben lévő kórképet, hátha megtudhatunk róla egy-két (szomorú) érdekességet!

Az öngyilkosságot elkövetők vagy épp csak megkísérlők közül korántsem mindenki számít depressziósnak, az említett hangulatavartól mentes emberek körében ugyanis szintén meglepően sokan forgatnak a fejükben szuicid gondolatokat, illetve tesznek az öngyilkosság irányába mutató lépéseket. Az Egyesült Államokban a tizenévesek közel felének van olyan ismerőse, aki legalább egyszer megpróbálta már kioltani a saját életét. Amerikában ennek megfelelően az öngyilkosság az össznépességen belül a kilencediknek, a 15-24 éves korosztályon belül pedig a harmadik vezető haláloknak számít. Meglepő tény, hogy napjainkban

több ember hal meg öngyilkosság, mint gyilkosság következtében.

Nemi különbségek

Annak ellenére, hogy a nők a férfiaknál háromszor gyakrabban próbálják meg saját kezűleg kioltani az életüket, a befejezett öngyilkosságok száma sokkal nagyobb a férfiak körében. A nők öngyilkossági kísérleteinek figyelemreméltó aránya minden bizonnyal a depresszió és az ahhoz hasonló hangulatzavarok megemelkedett arányával van összefüggésben. A férfiak „sikeressége” pedig feltehetően az általuk alkalmazott módszerek jellegéből fakad. Amíg ugyanis a nők kevésbé drasztikus eszközök (például az érfelvágás vagy a gyógyszer-túladagolás) mellett döntenek, addig a férfiak már biztosabb „megoldásokat” (például szén-monoxidot, lőfegyvert vagy kötelet) választanak. A lőfegyverrel elkövetett öngyilkosságok „eredményessége” márpedig nyolcvan százalékos, míg a gyógyszerrel elkövetetteké pedig „csak” tíz százalék körül mozog. Ne tartsunk hát otthon efféle fegyvereket, ha lehet!

A gyógyszeres túladagolás módszerével elsősorban a nők élnek. Nekik éppen ezért jóval nagyobb túlélési esélyeik vannak.

Kulturális különbségek

Az USA-ban jelentős különbségek figyelhetőek meg az egyes rasszok és etnikumok között az öngyilkossági ráták tekintetében. Az őslakos amerikaiak (vagyis az indiánok) után a fehérbőrűek körében a legmagasabb az öngyilkosok aránya – kétszer akkora, mint az országos átlag. Aki azt hiszi, hogy ez a szám kiugróan magas, az sajnos téved. Japán, Dánia, Ausztria, Németország és Magyarország adatai ugyanis jóval meghaladják az Egyiptomban, Mexikóban, Görögországban és Spanyolországban mért értékeket. Anglia, Kanada és az Egyesült Államok átlagai valahol e két szélsőség között helyezkednek csak el!

Miért akarhat véget vetni valaki a saját életének?

Az öngyilkosságot megkísérlők általában hat dologgal indokolják kétségbeesett lépésüket. A szuicidalitás hat legfőbb forrása: a magány, a depresszió, a rossz egészségügyi állapot, az anyagi gondok, a házastársi problémák és a munkahelyi nehézségek. Megfigyelhetjük, hogy egy kivételével gyakorlatilag az összes ok orvosolható lenne szakképzett pszichológusok közreműködésével. A tanácsadó, a klinikai, az egészség- és a munkapszichológusok idővel remélhetőleg egyre nagyobb szerepet fognak majd játszani az efféle problémák súlyosbodásának megelőzésében. Az öngyilkosság leggyakoribb okának tekintett depresszió mellé gyakran társul sajnos valamilyen pszichoaktív szer fogyasztása is. A depresszió alkoholizmussal való összekapcsolódása márpedig

drámaian képes megnövelni az öngyilkosságok kockázatát!

Az öngyilkosság genetikai és agyi háttere

Elképzelhető volna, hogy szüleinktől akár még az öngyilkosságra való hajlamukat is megörökölhetjük? Nos, igen, valamelyest ez is lehetséges. Az öngyilkosságok előfordulási gyakorisága ugyanis sok esetben családi halmozódást mutat. Az egypetéjű ikrek például sokkal jobban hasonlítanak egymásra az öngyilkossági kísérleteik tekintetében, mint a kétpetéjű ikrek. Mindez arra utal, hogy az öngyilkos magatartásnak genetikai alapjai is vannak. Az okok persze nem valamiféle „szuicid génben”, hanem bizonyos biológiai és pszichológiai rendellenességekre való fogékonyságban keresendőek. Mit is jelent ez pontosan? Valami olyasmit, hogy öngyilkossági viselkedészavar fennállása esetén minden bizonnyal hibásan működik valahol az idegrendszer.

Vajon merre keresendők az öngyilkosságért felelős, biológiai tényezők?

Mann, Brent és Arango 2001-es tanulmánya szerint több kutatás is kapcsolatot fedezett már fel az öngyilkosságok és egy szerotoninnak nevezett ingerületátvivő anyag alacsony szintje között. A saját életüket kioltó személyek agyában ugyanis rendre kevesebb szerotonint találtak, mint a más okból elhalálozott emberek idegrendszerében. Az alacsony szerotoninszint ráadásul még az egyébként nem depressziós személyek esetén is az öngyilkosság veszélyével fenyeget. Mindebből az a következtetés vonható le, hogy a szerotonin és a szuicidalitás közötti kapcsolat nem a depresszióra vezethető vissza. Sokkal valószínűbb, hogy mindkét patológiát a szerotonin mennyiségének jelentős megfogyatkozása okozza. Az említett vegyület rendellenes működése következtében ugyanis nemcsak hangulat-, hanem kényszeres, szorongásos és impulzuskontroll-zavarok is kialakulhatnak. A szerotonin alapesetben hatékonyan képes legátolni a mindezek hátterében álló, ösztönös (gyakran agresszív) késztetéseket.

Mégis mi köze a koleszterinnek az öngyilkossághoz?

Különös, de egyes vizsgálatok még vérünk koleszterinszintjével is összefüggésbe hozták a szuicidalitást. Jamison, Ellison és Morrison, valamint Kaplan és Kaufmann is azt találták, hogy szignifikánsan nagyobb az öngyilkosságok aránya azon személyek körében, akik rendszeres testmozgás, koleszterinszegény étrend, örökletes tényezők vagy épp koleszterincsökkentő gyógyszerek következtében az átlagnál alacsonyabb koleszterinszinttel rendelkeznek. De mégis hogyan befolyásolhatja a koleszterin az öngyilkosságra való hajlamot? Remek kérdés!

A gyanú mostanra a koleszterin és a szerotonin közötti összefüggésre terelődött. Egy majmokkal végzett kísérletben például azt találták, hogy a zsírszegény étrenden tartott állatok jóval erőszakosabbak lettek normálisan táplálkozó társaiknál. Lehetséges volna, hogy a koleszterinszint csökkenése a szerotoninszint csökkenését vonja maga után? Annak megfogyatkozása pedig szabad utat enged az olyan impulzív és agresszív viselkedésformáknak, mint amilyen az öngyilkosság is? Nos, elképzelhető… Annyi bizonyos, hogy az öngyilkossági viselkedészavar rengeteg érdekességet tartogat még a számunkra.

 

Felhasznált szakirodalom:

Smith, E. E., Nolen-Hoeksema, S., Fredrickson, B. L., & Loftus, G. R. (2005). Atkinson & Hilgard Pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.