Tények és tévhitek – a konfliktusmentes szobatisztaság

A szobatisztaságra szoktatás módja és időpontja kulturálisan igen nagy különbségeket mutat. Ennek ellenére a kisgyermekes közösségekben nem ritkák az egymásra licitáló édesanyák vagy édesapák diadalittas megjegyzései: „Az én fiam már egyévesen szobatiszta volt!”, vagy „Az én lányom már kilenc hónaposan jelezte, hogy a bilibe szeretne pisilni!”. Máskor pedig hiába lenne alapvetően türelmes egy szülő és nem erőltetné gyermekére az önszabályozó funkciók állandó gyakorlását, egy aggódó nagyszülő mégis bogarat ültet a fülébe. A szobatisztaság mint óvodai felvétel előfeltétele pedig még több nyomást helyezhet az egész családra. Kétrészes cikksorozatunkban megpróbáljuk tisztába tenni a szobatisztaság körüli tévhiteket!

Csupán csak az elmúlt másfél évszázadban vált kiemelt szülői feladattá a gyermek szobatisztaságra szoktatása. Ugyanis ekkortájt fedezték fel a természettudományok az összefüggést a tisztaság hiánya és a betegségek között. A XX. század első felében azonban elődeink sikeresen átestek a ló túlsó oldalára. A fejlett országokban szigorú szobatisztasági tréning vált népszerűvé a szülők körében. Amint  a gyermek egy kicsi megtanult ülni, máris a bilin találta magát. Mivel azonban egy-másfél éves korban még sok gyermek

sem testileg, sem pszichésen nem állt készen

erre a hatalmas kihívásra, az esetek többségében ellenállás, konfliktus és kudarcba fulladt tréning lett a korai szoktatás eredménye. Természetesen ma már az ellenkező véglettel is találkozhatunk. Létezik pár közkedvelt nevelési irányzat, amely a „gyermekre bízza” a szobatisztaság kialakítását. Valóban fontos, hogy csak olyat és csak annyit várjunk el gyermekünktől, amire mind testileg, mind pedig pszichésen érett, de a szobatisztaság nagyrészt egy tanulási folyamat eredménye. Ebben pedig nekünk, szülőknek mint „rutinos szobatisztáknak”, fontos tanítói szerepünk van.

Valódi szobatisztaság: mikor várható el?

Az élet korai szakaszában az ürítés még automatikus. Az akaratlagos kontroll elsajátítása az ürítést vezérlő izmok felett a fejlődés során alakul ki. Az akaratlagos vezérlés első lépése, hogy a kisgyermek testileg elég érett legyen ahhoz, hogy a hólyagjából és a végbeléből eredő érzékelőpályák az agykéregbe jeleket tudjanak továbbítani. Ezután válnak csak képessé a jeleket összekapcsolni az ürítés szükségletével. Valódi szobatisztaságról akkor beszélünk, ha egy kisgyermek képes észlelni, hogy pisilnie vagy kakilnia kell, valamint képes vissza is tartani a vizeletét és a székletét, amíg eljut a bilihez vagy a mellékhelységbe. Továbbá, ha megfelelően van öltöztetve, akkor képes a vécéhasználathoz szükséges önálló vetkőzésre is. Fontos azonban látnunk, hogy

hatalmas egyéni különbségek

vannak a szobatisztaság kialakulásának idejében. Ahhoz, hogy egy gyermek egy ilyen komplex tevékenység elvégzésére képes legyen, elengedhetetlenül fontos a megfelelő idegrendszeri és pszichés érettség. Így tehát nem szerencsés a szobatisztaságot minél hamarabb ráerőltetni gyermekünkre.

A gyermekek nagy többségénél 2,5-4 éves kor között alakul ki a szobatisztaság. Az ágytisztaság, amikor már a gyermek álmában sem történnek „balesetek”, ennél még később várható el, körülbelül 3,5-4 éves korban. Annak ellenére, hogy semmilyen jogi keret nem ad erre lehetőséget, az óvodák többsége a szoba- és ágytisztaságot a felvétel feltételéül szabja. Ez azonban élettanilag nem elvárható a kisgyermekektől, és még a szüleiket is jelentős nyomás alá helyezi és kapkodásra kényszeríti.

A szobatisztaság kapujában

Ha a szülők figyelnek gyermekük érési folyamataira, akkor nem kell hogy a szobatisztaság egy konfliktusokkal teli küzdelemmé váljon. A tudomány jelenlegi állása szerint azok a szoktatási módszerek a leghatékonyabbak, amelyek hozzásegítik a gyermeket ahhoz, hogy

képes legyen megfigyelni és értelmezni saját testi folyamatait.

Egy két év körüli gyermek esetében érdemes elkezdeni beszélgetni a szobatisztaságról. Ez lehet a tréning első lépése. Több játékos történet és könyv is elérhető már a témában, ami segíthet a szülőknek az első időszakban. Szülőként fontos feladatunk, hogy motiválttá tegyük gyermekünket. Legyen az ő számára egy elérendő cél a szobatisztaság, ne pedig anya vagy apa kedvéért akarjon a bilibe pisilni!

A szobatisztaságra szoktatás első lépéseként beszélgessünk a témáról gyermekünkkel!

Út a konfliktusmentes szobatisztasághoz

Sok gyermek esetében jó motivációs eszköz lehet, ha mesélünk neki arról, hogy az idősebb gyermekek és a felnőttek is a vécébe ürítenek, már ők sem használnak pelenkát. Hiszen a legtöbb gyerek szeretne úgy viselkedni, mint az idősebbek, mint apa vagy anya. Szülőként rengeteg kitartásra és türelemre lehet szükségünk ebben a folyamatban. Nagyon fontos, hogy a megszégyenítést, az erőszakoskodást vagy a büntetést minden esetben próbáljuk meg elkerülni, mert minden bizonnyal hátrányosan hathat gyermekünk szobatisztaságának kialakulására.

Fontos szempont továbbá, hogy próbáljunk meg bízni gyermekünkben. Ha már látjuk, hogy a pelenka többször is száraz maradt, minden esetben elismerő szavakkal illessük a kicsit, és szép fokozatosan szüntessük meg a pelenka használatát. Apró „balesetekre” természetesen készüljünk fel, de ezek elkerülhetetlen velejárói a tanulási folyamatnak. Gondoljunk csak bele, hogy mit üzenünk gyermekünknek azzal, hogy csak a biztonság kedvéért bepelenkázzuk! Ha azt tapasztalja, hogy anya vagy apa nem bízik bennem, mert túlbiztosítás gyanánt bepelenkáz, akkor én miért bízzak magamban, miért igyekezzek szabályozni a saját szükségleteimet?

Az igyekezete és a belső motivációja így mindenképpen csökkenni fog.

Továbbá az sem szerencsés, ha állandóan kérdezgetjük gyermekünket, hogy kell-e vécére mennie. Hiszen a gyermeknek nemcsak azt kell megtanulnia, hogy az ürítési ingert hogyan tudja felismerni, hanem azt is meg kell tanulnia, hogy az egész szobatisztasági folyamat végrehajtása az ő feladata. Ha anya vagy apa folyamatosan külső kontrollként emlékeztet a vécéhasználatra, akkor miért fektessek abba energiát, hogy még erre is odafigyeljek. Az ürítési problémák egy része, például a székrekedés vagy az éjszakai bepisilés néha összefügghet azzal, hogy a szülő minden rossz szándék nélkül túlságosan beavatkozik gyermeke életébe, így a külső szabályozás nem alakul belsővé.

A cikksorozatunk következő részében a már nem normál fejlődési tartományba tartozó ürítési zavarokkal fogunk foglalkozni. Valamint Dr. Sándor György gyermekgyógyász és gyermeknephrológus szakorvos segítségével a lehetséges kezelési technikákat is sorra veszünk.

Károly Fruzsinának és Poós-Nagy Fruzsinának hamarosan workshop-sorozata indul a témában Szülővé válás lépésről lépésre címmel. Ha mélyebben érdekel a téma, várunk téged is ezekre az alkalmakra!

 

Felhasznált szakirodalom:

Biztos Kezdet Kötetek II. (2011). A koragyermekkori fejlődés természete – fejlődési lépések és kihívások. Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, Budapest.

Cole, M. & Cole, S. (2006). Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest. 

ŐRZŐK (2014). Egészségügyi alapellátók gyakorlatközpontú kézikönyve. Országos Tisztifőorvosi Hivatal, Budapest.

 


Iratkozz fel hírlevelünkre!