Élvezheti-e egy extrovertált az egyedül töltött perceket? Hogyne, sőt!

Az introvertált és extrovertált kifejezések ma már viszonylag közismertek. Az introvertáltakat otthon ülő, csendes embereknek képzeljük, míg az extrovertáltakról többnyire az a kép él a fejünkben, hogy lételemük a társaság. Egy friss kutatás szerint azonban könnyedén előállhat olyan forgatókönyv, amikor egy extrovertált ember sokkal jobban tudja élvezni az egyedül töltött időt, mint egy introvertált. 

Képzeljük el, hogy adott a következő, gyakori szituáció: egy fárasztó munkanap után arról kell döntenünk, hogyan szeretnénk feltöltődni. Ha az introvertált-extrovertált dimenziókban gondolkodunk, akkor valószínűleg lesznek olyanok, akik az otthonuk csendességébe vonulnak, lehetőleg elkerülve, hogy még több emberrel kelljen találkozniuk és további ingerek érjék őket, míg mások társaságba mennek, hogy a szociális kapcsolatokból töltekezzenek. Azt hihetnénk, hogy az intorvertáltak minden esetben a csendes pihenőt választják, azonban egy friss – eleddig nem lektorált – tanulmány szerint (mely több kutatást összegez), az igazság ennél jóval árnyaltabb – írja a Research Digest.

Az introvertált beállítódás nem egyenlő az egyedüllét szeretetével

Valójában nem alapvetés, hogy az introvertáltak jobban élveznék az egyedüllétet, mint az extrovertáltak. Azzal kapcsolatban, hogy mennyire tudjuk élvezni önmagunk tárasáságát, egy sokkal fontosabb vonás az úgynevezett „diszpozícionális autonómia”. A kifejezés a szelf-determinációs elmélet részét képezi, és arra utal, hogy az adott személy mennyire képes mások véleményétől függetlenül kiállni az általa képviselt értékek mellett, azok szerint szervezni a viselkedését, továbbá mekkora az igénye arra, hogy saját tapasztalataiból és élményeiből tanulni tudjon. Azoknak, akik magas értéket érnek el a diszpozícionális autonómia mentén, nagyobb igényük van a magányra is.

Egy kutatás, mely azt vizsgálta, hogy a napi tizenöt perc egyedüllét hogyan hat az emberekre, azt találta, hogy az introvertált emberek egyáltalán nem élvezték jobban a magányos perceket az extrovertáltaknál (habár kevesebb negatív gondolatuk támadt ezekben a percekben, mint az extrovertáltaknak), és ez önmagában nem elégítette ki a pszichológiai szükségleteiket. Ezzel szemben azoknak, akik magas pontszámot értek el a diszpozícionális autonómia mentén (amit többek között olyan állítások mentén mértek, mint például „A döntéseim hűen tükrözik az általam képviselt értékeket és a saját érzéseimet”) nagyobb igényük volt az egyedül töltött órákra, ami egy alapvető pszichológiai szükségletüket elégítette ki.

Egyáltalán nem biztos, hogy egy introvertált ember pozitívnak éli meg az egyedüllétet.

Ezek az eredmények összhangban állnak más, most idézett tanulmányokkal is, amik az emberek egyedüllétre vonatkozó igényét mérték fel. Ezek a kutatások vegyes információkkal szolgáltak az introvertált emberekre vonatkozóan: az egyik eredményei például azt mutatták (de csak az egyik), hogy önmagában az introvertált beállítódás csak azt valószínűsíti, hogy a személy hajlamosabb lesz az úgynevezett „reaktív magányba” burkolózni, ami azt jelenti, hogy azért választja a magányt, hogy elkerülje mások társaságát.

Ugyanakkor a diszpozícionális autonómia egy másfajta magánykereséssel korrelált: azzal a beállítódással, amikor valaki nem azért keresi a magányt, hogy megmeneküljön mások társaságától, hanem azért, mert egyszerűen örömét leli benne – ez utóbbit nevezték „konstruktív magánynak”. Egyik tanulmány sem talált együttjárást azonban az introvertált beállítódás és az említett konstruktív magány között.

Új nézőpontok

Úgy tűnik tehát, hogy ideje újraértékelnünk mindazt, amit az introvertáltak és az extrovertáltak egyedüllétre vonatkozó igényéről gondoltunk. Attól még, hogy valaki introvertált, ugyanúgy nem fogja tudni élvezni az egyedül töltött pillanatokat, ha azokat egy negatív viszonyulás motiválta (például az, hogy valami miatt elkerülje mások társaságát). Azok fogják tudni igazán értékelni, akik szabadnak és kontrollal rendelkezőnek érzik magukat az életükben és a döntéseikben, és az egyedüllétre úgy tekintenek, mint egyfajta kényelmi állapotra, melyben nyugodtan reflektálhatnak saját élményeikre, belső világukra. Ilyen emberek pedig introvertáltak és extrovertáltak között egyaránt előfordulnak.

Érdekesség, hogy a kutatók a kötődési stílussal összefüggésben is megvizsgálták az egyedüllétre vonatkozó igények alakulását. Azt találták, hogy az elkerülő kötődési stílussal rendelkező emberek (azok, akik hajlamosak másokat megbízhatatlannak értékelni) számára fontosabb volt az önmagukkal, mások társasága nélkül töltött idő, viszont amikor ténylegesen megtapasztalták ezeket a pillanatokat, nem igazán tudták élvezni, és sok negatív gondolat kísérte azokat.

Összességében azt mondhatjuk, hogy mint szinte minden a pszichológiában, az egyedüllétre vonatkozó igényünk sem teljesen egy fekete-fehér színskálán értelmezhető. Nem állíthatjuk, hogy egy introvertált ember biztosan jobban fogja magát érezni attól, hogy nincsenek mások a környezetében, mert azt, hogy hogyan éljük meg ezeket a perceket, sok más személyiségjellemző is befolyásolja.

Forrás itt.