Gyászfeldolgozás gyermekkorban, I. rész – értsük meg, mi rejlik a lelkükben

„A halál az örök ember örök problémája.” A halállal való szembesülés az élet elkerülhetetlen velejárója. A kérdés az, hogy mikor kerülünk vele szembe. Vannak, akik már gyermekkorban kénytelenek megtapasztalni ezt a veszteségélményt. A gyermekek viselkedése megváltozik a gyászfolyamat során, melyek aggodalmat válthatnak ki szüleikben. Cikkünkben választ kaphatnak arra a kérdésre, hogyan élik meg a gyermekek a veszteséget életkoruknak megfelelően, valamint, min mennek keresztül a gyász idején.

Három- és ötéves kor között a gyermek halálképére az úgynevezett animizmus jellemző, vagyis a gyermek élettel és öntudattal ruházza fel a halottat. Ebben az életkorban az alvás és a halál párhuzamba állítása jellemző. A halállal azonosítják a csukott szemeket, a fekvő helyzetet és a mozdulatlanságot. Ugyanakkor a halottnak szándékot, akaratot, érzelmeket és gondolatokat tulajdonítanak. Szerintük a halál valamilyen átmeneti állapot, nem tart örökké, nem okoz nagy változást, szerintük a halott a sírban él tovább.

A HALÁL „OLYAN, MINT AZ ÁLOM”.

Az öt- és kilencéves kor közti gyerekek az élőt és a halottat már képesek különválasztani, viszont gondolkodásukra jellemző, hogy a halált megszemélyesítik. A halált ekkor egy külön személyként vagy magával a halottal azonosítják. A halál lehet például csontvázember, kaszás ember, de a gyermek képzeletében számos alakot ölthet. A gyermek tehát személyes jelleggel ruházza fel a halált.

Nyolc-kilencéves kortól a gyerekek halálképe reálissá válik. Ekkor már a halál a testi élet végleges megszűnését jelenti a gyermek számára. Halálképük már a felnőttekéhez hasonló. A halál törvényszerű, természeti szempontból a halál az életből következik. A gyermek kettős szempontból kezdi vizsgálni a halált, a test és a lélek szempontjából. Biológiai folyamatot ismernek fel benne.

Életkor szerint az animista, a perszonifikáló, valamint a reális típusú gyermekeket különböztethetjük meg.

A gyermekek gondolkodását meghatározó elvek természetesen nem különülnek el teljesen, illetve egyénenként változhat az is, hogy ki hány éves korára jut el az egyikből a másikba. A halálkép fejlődésével fennmaradhat az animista és perszonifikáló képzetekből néhány törekvés.

Min megy keresztül egy gyászoló gyermek?

  1. Anticipációs gyász

Ez a szakasz abban az esetben jelentkezik, ha a haláleset előre látható, például gyógyíthatatlan daganatos betegség esetén. A gyermeket már a halál bekövetkezte előtt foglalkoztatja a halál lehetősége. Elgondolkodik azon, hogy milyen hatást fog rá gyakorolni a hozzátartozó elvesztése. Sok esetben megkönnyítheti a halál tényleges bekövetkezésének elviselését.

  1. Sokk

A halál bekövetkeztére a gyermekek, ahogy a felnőttek is, kezdetben tagadással reagálnak. A gyermek ekkor igyekszik nem megérteni a történteket,

A HALÁL TÉNYÉT KIREKESZTI A TUDATÁBÓL.

Érzelmi bénultság jelentkezhet, melyet a környezet tévesen akár érzéketlenségként is azonosíthat. A másik – szintén természetes reakció – a kontrollálhatatlannak tűnő érzelmi vihar.

  1. Kontrollált szakasz

A napi rutinok, például óvoda, iskola részben elterelik a figyelmet. Ugyanakkor nagy megpróbáltatást jelent a gyermek számára az, hogy fájdalmával kell megfelelnie a mindennapok elvárásainak. A gyászoló gyermeket ebben a szakaszban gyakran passzivitás, visszahúzódás, önbizalmának csökkenése jellemzi. Ekkor szembesül azzal, hogy az eddig közös tevékenységeket már az elhunyt nélkül kell végeznie. Az úgynevezett derealizáció megnyilvánulásaként valótlannak, álomszerűnek tűnhet számára a világ az elhunyt nélkül. A kontrollált szakasz általában a temetésig tart.

  1. Tudatosulás

A gyász legnehezebb periódusaként azonosítható, hiszen a gyászoló gyermek folyamatosan konfrontálódik a veszteséggel. Az eleinte kontrollálatlannak tűnő érzések hirtelen elárasztják a gyermeket. A kezdeti szomorúság, tehetetlenség, magány érzése ekkor bűntudattal, önváddal társul. A gyermekek haragja sokkal nyíltabban és agresszívabb formában jelenhet meg, mint a felnőtteké. Előfordulhat például, hogy hirtelen és a környezetük számára megmagyarázhatatlanul a szülők vagy testvérek ellen fordulnak. Dühük az elhunytra is irányulhat, amiért „itt hagyta” őket. Ideiglenesen csökken az örömkészség. Gyakran az örömteli élmények is fájdalmat, dühöt keltenek. Például ha az elhunytra emlékezteti a gyermeket az adott tevékenység vagy tudatosul benne, hogy az elhunyt ezt már nem láthatja, nem élheti át vele. Félelem és szorongás jellemzi a gyermeket, mely az elhagyatottság, csökkent biztonságérzetből, új élethelyzethez való alkalmazkodás nehézségeiből, halálfélelemből fakadhat. Az utóbbit azért fontos említenünk, mert a gyermekek világa én-központú, így akarva-akaratlanul megjelenik bennük a kérdés, hogy „Én is meghalhatok?”.

Az elhunyttal kapcsolatos emlékek felszínre kerülése eleinte teljesen lefoglalja a gyermeket. A mágikus gondolkodás kiemelt szerepet kap ebben a szakaszban. A gyermekek

GYAKRAN MAGUKAT OKOLJÁK A TÖRTÉNTEKÉRT:

„Biztosan azért történt így, mert rosszul viselkedtem”. A gyászoló gyermekek gyakran számolnak be az elhunyt jelenlétének érzékeléséről. Például éjszakánként hallja maga mellett a légzését, úgy érzékeli, mintha besüppedne mellette az ágy, vagy napközben hallja a hangját a tömegben. A gyász kezdeti szakaszában ezek az átmeneti vizuális vagy akusztikus hallucinációk természetesek.

Ebben az időszakban a gyermekre visszahúzódottság jellemző, társas interakciókban megjelenhet agresszió, ingerlékenység. Gyakori a passzivitás, ebből adódóan pedig az iskolai teljesítmény romlása. A gyermekek magatartásában ambivalencia figyelhető meg, egyszerre jelenik meg a kereső és elkerülő viselkedés. A kereső magatartás megnyilvánulhat például abban, hogy a gyermek belső párbeszédet folytat az elhunyttal, az álmaiban gyakran jelen van. Elkerülő magatartásként jelentkezhet például az elhunytra emlékeztető helyek (például a játszótér, ahova mindig jártak vagy a temető) kerülése.

A gyermekre visszahúzódottság és passzivitás jellemző, társas interakciókban agresszió, ingerlékenység jelentkezhet.

Nem ritka, hogy testi tünetek is jelentkeznek a gyász idején, ez az úgynevezett szomatikus distressz állapota. A tüneteket általában az elhunytra emlékeztető helyek és helyzetek váltják ki. Amennyiben az elhunyt betegségben halt meg, gyakori az utolsó időszakára jellemző tünetek átvétele. Szívbetegségnél például mellkasi szorítás, agyi infarktusnál fejfájás, gyomor és bélrendszeri betegségek esetében gyomor fájdalmak, emésztési problémák jelentkezhetnek. Természetesen a tünetek megjelenése attól is függ, hogy a gyermek mennyit tud a betegségről. Jellemző a kifejezőkészség lelassulása, mimika csökkenése, mozgás lelassulása.

  1. Átdolgozás

A kontrollálatlanul felszínre törő emlékképek helyett már egyre inkább a tudatos emlékezés jellemző. Előtérbe kerülnek a szép emlékek. A gyászoló gyermek mosollyal emlékszik vissza a szeretett személyre, ezáltal az elkerülő magatartás csökken. Már szívesebben látogat el a játszótérre, ahova korábban az elhunyttal járt. A tünetek intenzitása folyamatosan csökken, a racionális elfogadás nő. A gyermek ekkor már erősebbnek érzi magát, jobban képes úrrá lenni a gondolatain.

  1. Adaptáció

A gyász feldolgozása arra utal, hogy a gyászoló gyermek érzéseiben és emlékeiben az elhunyttal kapcsolatos múlt úgy él tovább, hogy emellett képes a megfelelő életvitelre. A gyermek ekkor már úgy gondol a szeretett személyre, mint aki benne él tovább, belsővé válik.

BŰNTUDAT NÉLKÜL KÉPES LESZ ÖRÜLNI,

boldognak lenni, anélkül, hogy ezt az elhunyt elárulásaként értelmezné. Magatartásával már nyitni kezd a világ felé. A kortárskapcsolatok megújulnak, újra képes megélni az örömteli pillanatokat a szociális környezetben. A gyászmunkát követően a gyermekek gyengébbnek, sebezhetőbbnek érezhetik magukat, a „mindenható” felnőttekbe vetett hitük meginghat. Míg mások a gyászfolyamat során olyan, máshoz nem hasonlítható tapasztalatokat szereznek, mely megerősíti őket, a későbbi megpróbáltatásokra pedig hatékony megküzdési stratégiákkal reagálhatnak.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a gyermeki gyász kevésbé egyértelmű, mint a felnőttek gyásza. Számos fejlődési sajátosságot is figyelembe kell vennünk ahhoz, hogy megértsük őket. Előfordulhat, hogy a gyermek nem beszél a fájdalmáról, látszólag nem is érinti meg a haláleset. Amikor szóba kerül, megpróbál másról beszélni, játszani kezd, idegesen nevetgél vagy egyáltalán nem reagál. Az egyik percben még szomorkodik, a másikban már önfeledten játszik és nevet. Közvetlen környezete számára érzéketlennek tűnhet. Ilyenkor fontos tudnunk, hogy ugyanúgy, sokszor még nagyobb intenzitással is éli meg a veszteséget, mint a felnőttek, csupán nem tudja, hogyan reagáljon a helyzetre. A gyermeki gyászra jellemző az is, hogy a későbbi fejlődési szakaszokban újra átélhetik a korábban már lezárt gyászfolyamatot.

 

Felhasznált irodalom:

Nagy Mária I. (2015). A gyermek és a halál. Pont Kiadó, Budapest.

Dr. Pilling J. (2010). A halál, a haldoklás és a gyász kultúrantropológiája és pszichológiája. Semmelweis Kiadó, Budapest.

Singer, M. (2015). Ki vigasztalja meg a gyerekeket? HVG Kiadó Zrt., Budapest.


Iratkozz fel hírlevelünkre!