Az ismeretlen elsők – a sportpszichológia története, II. rész

A cikksorozat első részében a sport témáját először megvizsgáló szakemberekről, a különböző mérőeszközöket és módszereket alkalmazó pszichotechnikusokról, valamint az amerikai sportpszichológia atyjáról, Coleman Roberts Griffithről volt szó. A második a sportpszichológia szervezettebb fejlődéséről lesz szó, ahol az egyének különböző szervezeteket létrehozva egységesen teremtik meg a fejlődéshez szükséges feltételeket.

A sportpszichológia akadémiai gyökerei kivétel nélkül a testnevelésből mint tudományterületből származnak. A kezdeti időkben a testnevelési tantervek a testnevelők és edzők felkészítését, valamint a pedagógiai módszerek elsajátítását hangsúlyozták. Mindez az ’50-es évek végén, a ’60-s évek elején változott meg, amikor számos prominens egyén kezdte el támogatni az oktatás specifikus területekre való felosztását. Ebbe beletartozott a sportpszichológia is. Közülük is kiemelkedett Franklin Henry, aki szerint a testnevelésnek mint tudományágnak elsősorban az embert mint egyént kellene tanulmányoznia, valamint az egyén motorikus képességeit. Vele párhuzamosan dolgozott a valószínűleg leghíresebb alkalmazott szakember Bruce C. Ogilvie, aki a Londoni Egyetemen 1953-ban doktorált, és többek között Hans Eysenck tanítványa volt. A több mint 40 éves pszichológusi karrierje során Észak-Amerikában kiérdemelte az

„alkalmazott sportpszichológia atyja”

címet. A San Jose Egyetem professzorával, Tom Tutkoval közösen publikálták az első, és valószínűleg legellentmondásosabb alkalmazott sportpszichológia könyvet 1966-ban, a Sportolók problémái és azok kezelése címmel. Az ellentmondást leginkább az általuk használt Athletic Motivation Inventory (AMI) személyiség kérdőív váltotta ki. Rainer Martens nyilvánosan kritizálta az AMI reliabilitását és validitását. Válaszul Ogilvie és Tutko beperelte Martens mintegy 6 millió dollárra, dezinformáció terjesztése miatt, azonban a pert végül Martenst nyerte meg.

A szerveződések évtizede

A ’60-as évekre már egyre többen foglalkoztak a sportpszichológiával világszerte. Azonban nem volt olyan szervezet, amely lehetőséget nyújtott volna a találkozásra és a tapasztalatcserére a világ minden táján dolgozó szakembereknek. Az erre való igényt ismerte fel Ferruccio Antonelli, aki az 1963-ban a Sport Gyógyszerészeti Kongresszuson találkozott Michel Bouettel, José-Maria Cagigallal és José Ferrara-Hombravellaval a sport pszichológiájáról szóló ülésen. Az ülés sikerén felbátorodva eldöntötték, hogy szerveznek egy olyan nemzetközi eseményt a sportpszichológia témájában, ahol a szakemberek találkozhatnak egymással. Végül 1965-ben az olasz Sport Gyógyszerészeti Szövetség kezdeményezésére megszervezték a sport pszichológiájával foglalkozó első kongresszust. Több mint 500 szakember, több mint 40 országból képviseltette magát a Rómában tartott eseményen. Itt alakult meg a Nemzetközi Sportpszichológiai Társaság (International Society of Sports Psychology, ISSP), amely a sportpszichológia nemzetközi elismerésének bizonyítékaként is szolgált.

Az ISSP első kongresszusának a sikerét mindenki méltatta. Két szemmel látható és adatokkal alátámasztható hatása is volt az eseménynek. Egyrészt a sportpszichológiai témájú publikációk száma ugrásszerűen emelkedett: míg 1889 és 1963 között 814 ilyet regisztráltak, de ezek közül 300-at csak 1958 és 1963 között publikáltak. Ezzel szemben a római kongresszus után a publikációk száma 2687-re emelkedett.

Másrészt az ISSP megalakulása ösztönözte a sportpszichológiai regionális szervezetet kialakulását.

1969-ben alakult meg a FEPSAC, azaz a Sportpszichológia Európai Szövetsége. Észak-Amerikában 1967-ben alakult meg a NASPSPA, míg Kanadában 1969-ben tartotta meg az első találkozóját CSPLSP, és végül 1977-ben alakult szervezetté.

Az ezt követő évtizedekben egyre gyorsabb, precízebb fejlődés jellemezte a sportpszichológiát, amely egyre gyakorlatiasabb és hatékonyabb szakembereket adott a sport világának. Szerencsére egyre több sportág ismeri fel a sportpszichológiában lévő lehetőséget, és egyre többen alkalmazzák is a szakembereket. Külföldön és itthon egyaránt egyetemi keretek között lehet képződni.

 

Felhasznált irodalom:

Cei, A. (2011). Ferruccio Antonelli: His work and legacy. International Journal of Sport and Exercise Psychology9(4), 356-361.

Gould, D. & Voelker, D. K. (2014). History of Sport Psychology. In. Eklund, R. C., & Tenenbaum, G. (Eds.). Encyclopaedia of sport and exercise 2 psychology. London: SAGE.

Merrill, C. A. (1997). The profession of sport psychology: a survey of past, present, and future developments (Doctoral dissertation).

Seiler, R., & Wylleman, P. (2009). FEPSAC’s role and position in the past and in the future of sport psychology in Europe. Psychology of sport and exercise10(4), 403-409.

Wrisberg, C. & Dzikus, L. (2016). The United States. In Schinke, R. J., McGannon, K. R., & Smith, B. (Eds.). The Routledge international handbook of sport psychology. Oxfordshire, UK: Routledge.