Túlreagáljuk a serdülőkort? Nagyon úgy néz ki! Pedig néhol nem is létezik…

A serdülő-, kamasz- vagy tinédzserkor definíció szerint a pubertással kezdődő és a felnőtté válással végződő fejlődési szakasz, amely nagyjából tizenegy-tizenkét éves kortól tizennyolc-tizenkilenc éves korig tart. Legalábbis a fejlett országokban! A világ többi területén ugyanis sokkal rövidebb időt ölel fel, vagy egyáltalán nem is létezik. Vajon milyen hatással van mindez a gyerekekre? Elképzelhető, hogy felnőni sokkal nyugodtabb körülmények között is lehetne?

A különböző kultúrák nagyon eltérő módokon állnak hozzá a serdülőkor elejének és végének meghatározásához. Habár az ebben az időszakban bekövetkező biológiai változások mindenhol ugyanolyanok (például nemi hormonok kezdenek el termelődni a herékben/petefészkekben), a kamaszkor pszichés és szociális dimenziói igencsak képlékenyek. Ha például olyan társadalomban nő fel valaki, amely a tinédzserkorba való megérkezést rögtön a felnőttkorba való továbblépésként ünnepli, s így a felelősségteljes döntések jogával ruházza fel az egyént, az egészen másképp éli meg ezt az időszakot, mint azon társa, akit a környezete egy teljesen összezavarodott, folyamatosan háborgó és meglehetősen lobbanékony bajkeverőnek tart.

Vajon mindenképpen lázadnának, vagy csak a körülöttük élők hozzáállása miatt teszik azt?

El tudnád képzelni, hogy tizenhárom-tizennégy éves korodban már nem gyereknek, hanem felnőttnek számítasz? Valószínűleg nagyon nehezen, mivel a nyugati kultúrákban még a húszas éveik közepén járó személyek sem igazán képesek érett nőként/férfiként tekinteni magukra. A legtöbb fejlődő országban márpedig nem létezik serdülőkor abban az értelemben, ahogyan minálunk. Ezekben a kultúrákban ugyanis a fiatalok bizonyos rituálék kíséretében a gyermekkorból rögtön a felnőttkorba lépnek. Az efféle „beavatási szertatások” többnyire a pubertás (vagyis a nemi érés) idejére tehetőek, a céljuk pedig a felnőtté válás nyilvánossá tétele, mondhatni hitelesítése.

Gyermekből felnőtt néhány nap alatt

A beavatási ceremóniák nagyon változatosak lehetnek a különböző népek körében. Vannak köztük kimondottan nehezek, sőt egyenesen veszélyesek is. Részüket képezheti bizonyos szexuális gyakorlatok és/vagy szociokulturális normák átadása, de gyakori az úgynevezett elvonulás is, amely során a fiataloknak meghatározott ideig kell egyedül túlélniük a vadonban. Egyes törzsekben például az a szokás, hogy a magányos tizenéves meditatív utazásra indul, vagy szimbolikus jelképeket tetoválnak rá, esetleg rituális körülmetélésen esik át. Ha az ifjú sikeresen megfelel az eléje kitűzött feladat(ok)nak, a pozíciója egyértelművé válik a közösségben:

teljes jogú felnőtt lesz, gyermekkorának egyszer és mindenkorra vége!

S hogy hogyan érinti őket mindez? Nos, Margaret Mead és Ruth Benedict antropológiai megfigyelései szerint korántsem olyan sokkolóan, mint ahogyan gondolnánk. Az efféle kultúrákban a gyerekeket már kicsi koruktól fogva a felnőtt lét kihívásaihoz szoktatják, így számukra az idő előrehaladtával egyre kevésbé jelent problémát a szüleiktől való függetlenedés és önállósodás. Ezekben a társadalmakban már az egészen egyszerű játékok is a későbbi háztartási teendőket utánozzák, a nagyobb gyerekeknek sokszor valóságos szülőkként kell gondoskodniuk a kisebbekről, a szexualitás terén pedig gyakorlatilag nincsenek tabuk: megengedett a felfedezés és természetes a kíváncsiság. Így talán tényleg sokkal kevésbé stresszes az a bizonyos felnőtté válás…

Sok nép és törzs körében egyszerűen kimarad a fiatalok életéből a serdülőkor érzelmi vihara.

Na és nálunk mi a helyzet?

Természetesen a mi fejlett országainkban is léteznek az említettekhez hasonló beavatási szertartások – még ha nem is annyira feltűnőek és jól definiáltak. Az amerikai kamaszok körében ilyen rítusnak számít például a jogosítvány megszerzése vagy a tizenhatodik születésnap (az úgynevezett „Sweet Sixteen”) különleges bulival való megünneplése. A mexikói lányok körében ehhez hasonló ceremónia a különféle sorozatokból már jól ismert Quinceañeras megülése, míg a zsidó fiúk körében pedig a már szintén közismert bar mitzvah ünnepe. Az efféle kulturális szertatások a korábbiakhoz képest ugyan mind nagyobb szabadságjogokkal ruházzák fel a serdülőket, ám nem feltétlenül igazodnak azok kamaszkorba való be- vagy kilépéséhez.

Hivatalosan nem nyilvánítják sem tinédzsernek, sem felnőttnek őket!

Összességében tehát egy felettébb érdekes ellentét figyelhető meg a fejlettség különböző szintjein lévő társadalmak között. Amíg ugyanis a természeti népek pszichésen és szociálisan is igyekeznek előre felkészíteni a fiatalokat a rájuk váró pozitív és negatív változásokra, addig a modernebb civilizációk gyakorlatilag a húszas éveik közepéig gyereknek (vagy legalábbis „félkész felnőttnek”) minősítik őket. Aligha meglepő hát, hogy ez az egyre hosszabbra nyúló nevelés egyre inkább szemben áll a gyerekek egyre jobban felgyorsuló érésével. A mai tinédzserek számára minden bizonnyal nem a serdülőkor maga jelenti az elsődleges stresszforrást, hanem a biológiai és a pszichoszociális fejlődésük között kialakult, időbeli elcsúszás. Ezen a téren bőven lenne még mit tanulnunk a tőlünk szerényebb körülmények közt élő emberektől!

A te gyermekednek is problémái adódtak a kamaszodással? Károly Fruzsina pszichológusunk szívesen nyújt szakmai segítséget neki egy speciális csoportfoglalkozás keretei között az önismerete, az önkifejezése és az érzelemszabályozása terén. Ha kíváncsi vagy a szóban forgó csoport működésének részleteire, akkor itt minden fontos információt megtudhatsz róla, sőt akár még időpontot is könnyedén foglalhatsz nála!

 

Felhasznált szakirodalom:

Zimbardo, P. G., McCann, V., & Johnson, R. L. (2017). Pszichológia mindenkinek 1. – Agyműködés – Öröklés – Észlelés – Fejlődés. Libri Kiadó, Budapest.


Iratkozz fel hírlevelünkre!