Változni szeretnél? Szuper. Erre nagyon figyelj!

Változni és változtatni. Néha mi magunk szeretnénk, néha pedig mások miatt kell. Csakhogy nem mindig bizonyulunk túl sikeresnek benne. Eleinte még motiváltak és kitartóak vagyunk, a változási folyamat felénél azonban hirtelen összeomlunk és visszavonulunk. „Cseberből vederbe.” Vajon miért sülünk fel olyan könnyen a változással még akkor is, ha nagyon akarjuk? A válasz megtalálásához Rusznák Pétert, a Pro Bona Coaching & Training Center képzési vezetőjét is megkérdeztük.

Legyen szó edzésről, költözésről, nyelvtanulásról vagy ezeknél bonyolultabb problémákról: kezdetben mindet könnyű kihívásnak látjuk. Úgy érezzük, hogy ha egyszer sikerült végre rávennünk magunkat, akkor fejlődési görbénk onnantól egyenesen felfelé ível majd. Lesznek ugyan váratlan meglepetések, de azokat nyilván meg fogjuk tudni oldani egy kis plusz erőfeszítéssel. Csakhogy elfelejtünk számolni valamivel: saját elménk törvényszerűségeivel! Minden változásnak van ugyanis egy jellegzetes menete, amelyet természetesen az emberi viselkedés is követ. Mi pedig könnyen elbukhatunk, ha nem készülnünk fel erre.

Virginia Satir Amerika talán legismertebb családterapeutája figyelte meg a saját praxisában, hogy a változásnak (mint például a gyógyulásnak) öt nagy szakasza van. A „régi rend”, a „rezisztencia”, a „káosz”, az „integráció”, s végül az „új rend”. Ezek a fázisok tulajdonképpen az egyének, a házaspárok, a családok, a csapatok, sőt akár még a szervezetek és a társadalmak életében is megfigyelhetőek. A Satir-modell minden esetben arra figyelmeztet bennünket, hogy a változás folyamata sajnos nem olyan, mint egy lépcsősor, amin egyenesen felmehet az ember. Sokkal inkább egy szakadékhoz hasonló, ahová mindenképp le kell ereszkednünk ahhoz, hogy aztán a korábbiaknál magasabb csúcsokra juthassunk.

Aki változni szeretne, annak mindenképp fel kell készülnie egy jelentősebb hullámvölgyre!

A változás valósága

Eleinte természetesen még minden rendben van: elvagyunk, mint a befőtt. Ez a „régi rend” időszaka. Egyszer csak jön azonban egy úgynevezett „idegen elem”, ami fenekestül felborítja az életünket. Ehhez apránként elkezdünk ugyan alkalmazkodni, de többnyire azért még ellenállunk neki – mondhatni dacolunk vele. Ez a „rezisztencia” ideje. Hamarosan azonban mégiscsak győzedelmeskedik felettünk, mi pedig teljesen szétesünk miatta. Ez a „káosz” fázisa. A rendszertelenség eme kellemetlen állapota sajnos mindaddig fennmarad, amíg meg nem születik az úgynevezett „átalakító idea”. Ennek hatására ugyanis szép lassan elkezdjük összeszedni magunkat. Ez az „integráció” szakasza. Maga a változás azonban csak akkor érik be igazán, ha teljesen ismerős szokásokká szilárdulnak a korábban olyannyira idegen viselkedésformák.

Ekkor kezdjük el élni az „új rend” korát.

A különféle edzések elkezdése kiváló példa erre. Többnyire elégedettek vagyunk a testalkatunkkal, nem szeretnénk változtatni rajta („régi rend”). Valaki vagy valami hatására azonban egyszer csak szöget üt a fejünkben a sportolás gondolata: úgy döntünk, hogy egy kicsit formába hozzuk magunkat. Elmegyünk úszni, futni, biciklizni vagy csak úgy a kondiba („idegen elem”). Tetszik a változás, jól érezzük magunkat, igyekszünk beépíteni a mozgást a mindennapokba („rezisztencia”). Csakhogy felmerül egy-két probléma! Az edzések sokkal fárasztóbbak, mint hittük volna. Egyre kevesebb időt tudunk szakítani a sportolásra. Minden edzés előtt kimerülten esünk haza. Elromlott az idő. Meghúztuk a bokánkat. Közbejött egy másik program… Mintha az egész világ összeesküdött volna („káosz”). Mindezek miatt előbb-utóbb felhagyunk inkább az egésszel, s csalódottan térünk vissza a „régi rendhez”.

Mennyivel másképp alakulna minden, ha tudnánk, hogy ez voltaképp csak a „káosz” fázisa! Abban az esetben ugyanis, ha sikerül legyűrnünk a tanácstalanságunkat és a frusztrációnkat, rövid időn belül szó szerint megváltjuk magunkat. Csak egy kis rugalmasságra és kreativitásra van szükségünk („átalakító idea”). Például munka előtt megyünk el edzeni, egyik sportágról a másikra váltunk át, beiktatunk néhány pihenőnapot (anélkül persze, hogy feladnánk), s még sorolhatnánk. Az „integráció” szakasza mondhatni gyerekjáték lesz az addigi nehézségek után. Szép lassan teljesen megszokjuk a rendszeres testmozgást – és annak minden kellemetlen velejáróját. Így tehát, ha időben felkészülünk a várható hullámvölgyre,

sokkal nagyobb esélyünk lesz a későbbi fejlődésre!

Csak ennyi volna?

A változás sikere természetesen nemcsak azon múlik, hogy mit gondolunk magáról a változásról. Annak érdekében, hogy pontosabb képet kapjunk az esetleges buktatókról és azok gyakorlati megoldásáról, Rusznák Pétert, a Pro Bona Coaching & Training Center képzési vezetőjét is megkérdeztük a tapasztalatiról. Rendszerint milyen problémák adódnak az emberek életében egy tipikus coaching-folyamat során? Mi minden gátolhatja őket a haladásban? Hogyan tudják áthidalni ezeket az akadályokat? Mi a sikeres változás kulcsa? Ezeknek a kérdéseknek jártunk utána.

Érdekesség: az angol „coach” szó egyszerre jelent „edzőt”, „tanácsadót” és „autóbuszt”.

Az első és talán legnagyobb lépés a változtatásnak, valamint az ahhoz kellő külső segítség szükségességének az elfogadása és a kimondása – ám ezzel még egyáltalán nem nyertük meg a csatát! Falkányi személyes és társadalmi hiedelem, valamint negatív (automatikus) gondolat aktivizálódik ilyenkor bennünk, amelyek mind lebeszélni igyekeznek minket a cselekvésről. Ráadásul még a gyomrunk is összeszorul és a szívünk is kalapálni kezd, ahogyan érzelmeink védelmezni próbálnak bennünket a komfortzónánkon kívül eső, elképzelhető vagy épp elképzelhetetlen veszélyektől.

Mert igen, jó és fontos lenne a változás… na de mi van akkor, ha például nem jó a coach? Vagy mi történik, ha kiderül, hogy nem vagyunk tökéletesek? Sikerül majd változtatnunk, vagy végleg kudarcot vallunk? Ha sikerrel járunk, mit fognak szólni mások a megváltozott viselkedésünkhöz? Rengeteg kimondott és még több kimondatlan kérdés merül fel ilyenkor bennünk, amelyekre már van is néhány (nem túl pozitív) válaszunk. Ha egyedül vagyunk ezekkel a gátló tényezőkkel, ráadásul a motivációnk vagy az önbizalmunk sem épp a legerősebb, akkor

személyes kalandunk igen hamar véget érhet!

Egy coach azonban jóval több ennél: hatékonyan segít leküzdeni az előttünk álló akadályokat. Ráadásul úgy teszi mindezt, hogy a munka oroszlánrészét közben mi magunk végezzük el – felelősségteljesen, a saját ismereteink, kompetenciáink és tapasztalataink segítségével. Egy jó coach elsődlegesen abban nyújt támogatást az ügyfelének, hogy az illető mindig fókuszáltan, egyszerre ugyanakkor több perspektívából is vegye szemügyre a zavaró vagy épp kritikus élethelyzeteket. Eléri, hogy ügyfele világosan és pontosan fogalmazza meg, hogy mi az, amit a leginkább akar, illetve nem akar az életében, s hogy milyen konkrét célok állnak előtte. A folyamat további részében aztán az ügyfél a coach által feltett kérdések segítségével tervezi meg az általa kitűzött célokhoz vezető, lehetséges utakat, majd pedig összegyűjti az általa kiválasztott út megtételéhez és a lehetséges akadályok semlegesítéséhez szükséges eszközöket. Azokat is, amelyek már megvannak, és azokat is, amelyeket meg kellene még szereznie!

Ha együtt sikerül tisztázniuk mindezeket, következhet a tesztelés fázisa, vagyis annak próbálgatása (egyelőre még a coach közreműködésével), hogy hogyan működik a felállított terv a gyakorlatban: kell-e igazítani azon valamit, szükség van-e további eszközökre? A tesztelés szakasza során az ügyfél egy kifejezetten támogató közegben élheti meg egyéni kompetenciáit, s közben még élményeket és tapasztalatokat is szerezhet az általa választott megoldás eredményességéről. Mindez aztán a továbbiakban hatékonyan fogja erősíteni személyes motivációját és elkötelezettségét az általa kitűzött célok mielőbbi megvalósítása terén.

 

Felhasznált szakirodalom:

Satir, V., Banmen, J., Gerber, J., & Gomori, M. (1991). The Satir model: Family therapy and beyond. Palo Alto, CA: Science and Behavior Books.