Az elutasítástól való félelem béklyójában

Ki nem mondott ötletek, kérések, meg nem pályázott álláslehetőségek, csak fejben megvalósult randik, meg nem szólított szimpatikus nők, férfiak… Valószínűleg már Veled is előfordult, hogy annyira féltél az elutasítástól, hogy végül meg sem próbáltad célodat megvalósítani.  

Miért olyan nehéz leküzdeni az elutasítástól való félelmünket?

Különböző kutatások azt találták, hogy az alacsony önbecsüléssel rendelkező emberek hajlamosak egy specifikus figyelmi torzításra: környezetükben nem az elfogadásként, hanem az elutasításként  értelmezhető jelzésekre figyelnek.

A társas helyzetekben sokféle verbális és non verbális reakció történhet egy időben, viszont az alacsony önbizalmú emberek negatív figyelmi torzításuk miatt inkább csak az elutasításra utaló jeleket veszik észre, majd legtöbbször leragadnak ennél a negatív élményüknél és az észlelt vagy vélt elutasítás miatt aggódni, rágódni kezdenek.

Ezáltal megerősítődhet az a késztetésük, hogy környezetükben az elutasítás jeleit figyelik, könnyen egy ördögi körben találhatják magukat. Ez a véget nem érő folyamat azt eredményezheti, hogy figyelmi energiájukat és élményvilágukat az elutasítás tölti ki, így a személy az elutasítás elkerülése miatt nem megy bele már olyan helyzetekbe sem, ahol amúgy nagy eséllyel pozitív, támogató élmények érnék.

A negatív múltbeli tapasztalatokon való rágódás beszűkíti gondolataink áramlását, így nagyobb eséllyel fogjuk ismételni azokat a viselkedéseinket, amik már a múltban is elutasításhoz vezettek, és kisebb valószínűséggel tudunk a fontos helyzetekben rugalmasan, kreatívan, akár újszerű viselkedéssel reagálni.

Ne hagyjuk, hogy negatív gondolataink önbeteljesítő jóslatként befolyásolják viselkedésünket.

Ha gondolatainkban túlnyomórészt csak azzal a lehetőséggel foglalkozunk, hogy “úgyis el fog utasítani”, akkor saját magunkat negatívan szuggeráljuk, így a számunkra fontos helyzetben valószínűleg esetlenebbül is fogunk viselkedni. „A nyuszika esete a medve fűnyírójával” című vicc szemléletesen mutatja be az önbeteljesítő jóslat egy szélsőségesebb példáját. Nyuszika szeretné kölcsönkérni medve fűnyíróját, de fél, hogy a medve nem fogja odaadni. Nyuszika annyira belehergeli magát medvével kapcsolatos negatív tapasztalataiba, hogy mire a medvéhez ér, teljesen “elönti az ideg”, elküldi a medvét „tudjukhova” és persze fűnyíró nélkül távozik.

Az önbeteljesítő jóslat mechanizmusa nemcsak negatív, hanem pozitív gondolatok esetén is működik.

Egy kutatásban a résztvevők megküzdésének hatékonysága annak függvényében változott, hogy előtte törődő, elfogadó, szerető vagy elutasító, kritikus, távolságtartó kapcsolati élmények által voltak befolyásolva. Jó hír, hogy figyelmünk tudatos írányítása begyakorolható, így nem vagyunk teljesen kiszolgáltatva mások elfogadásának vagy kritikájának. Egy laboratóriumi kutatásban az elutasításra érzékeny résztvevők képesek voltak megtanulni, hogy az elutasítás helyett az elfogadásra utaló jelekre koncentráljanak, így a tréning feladatok segítségével az elutasításra vonatkozó negatív figyelmi torzításuk nagymértékben javult.

Természetesen a pozitív jelekre irányuló figyelmen túl célszerű felkészülni arra, hogy mit tehetünk abban az esetben, ha megtörténik az elutasítás.

Csökkentheti a szorongást, ha alternatív lehetőségeinknek tudatában vagyunk.

Ha úgy gondolunk egy helyzetre, hogy „ez életem egyetlen esélye”, sokkal több nyomást helyezünk magunkra, mintha figyelembe vennénk más opciókat is. Például álláskeresés esetén célszerű minél több helyre benyújtani a jelentkezést, de legalább egy listát írni 10, 20 vagy akár 100 egyéb álláslehetőségről.

Sajnos néha a pozitív hozzáállás és a megfelelő felkészülés ellenére is megtörténik velünk az elutasítás. Ilyenkor nem mindegy, hogyan reagálunk.

Érzelmi állapotunkat nagyban befolyásolhatja, hogy mit tartunk az elutasítás okának. Rajtunk kívül álló tényezőket, adott ötletünket, kérésünk módját vagy saját személyünket?

Sokkal negatívabb érzelmi reakciót fog átélni az az illető, aki a visszautasítást az egész személyére vonatkoztatja, mint például az, aki a visszautasítást csak egy helyzethez, viselkedéshez köti.

Tulajdonságainkat, személyiségünket többnyire állandóként észleljük, ezért önértékelésünkben sokkal nagyobb kárt tehet egy személyünkre vonatkozó negatív attribúció, mint egy viselkedésünkre vonatkozó, mivel egy konkrét viselkedést vagy egy helyzetet sokkal könnyebb átmenetinek, megváltoztathatónak tekinteni.

Például Tamás szeretne két kollégájával sörözni, akik viszont tudtára adják, hogy kettesben szeretnének menni. Ebből a visszautasításból Tamás különféle következtetésekre is juthat.

  • Gondolhatja, hogy  “lehet, hogy valami komoly dologról szeretnének beszélni, ami csak kettejükre tartozik” Tehát önmagán kívül álló oknak tulajdonította az elutasítást.
  • Vagy úgy is vélekedhet, hogy “lehet túl későn vetettem fel az ötletet, következőnek megpróbálok előbb szervezkedni”. Ebben az esetben saját pillanatnyi viselkedésére fókuszált.
  • De akár azt is gondolhatja, hogy “ilyen béna is csak én lehetek, hogy még egy sörözéshez se tudok csatlakozni, biztos pocsék társaság vagyok. Legjobb lesz, ha többet nem próbálkozom, inkább otthon elfoglalom magam.” Mivel a legutóbbi gondolatok esetén Tamás saját személyiségét tartja az elutasítás okának, ezért valószínű, hogy hangulata és önértékelése is sokkal negatívabb lesz, mint a másik két oktulajdonítás esetén.

Mivel érzelmi valóságunkat mi magunk teremtjük, ezért nagy hatással lehetsz Te Magad is saját hangulatodra és önértékelésedre.

Mivel érzelmi valóságunkat mi magunk teremtjük, ezért nagy hatással lehetsz Te Magad is saját hangulatodra és önértékelésedre.

Figyelmed tudatos irányításával pozitívan előhangolhatod magad egy fontos helyzetre vagy épp érzelmileg elviselhetőbbé tehetsz egy kellemetlen tapasztalatot azáltal, hogy az elutasítás alternatív okait számba veszed.

Ha észreveszed, hogy épp belecsúsztál a negatív figyelmi torzítás hibájába, tudatosan gondoskodj figyelmi fókuszod megváltoztatásáról.

Ne utasítsd el saját magadat, csak azért, hogy elkerüld az elutasítást!

Ha hagyjuk, hogy az elutasítástól való félelmünk irányítsa döntéseinket, életmegváltoztató lehetőségektől is eleshetünk. A tétlenség gyakran kevésbé ijesztő, mint megkockáztatni, hogy esetleg nem sikerül vagy megszégyenülünk. Viszont azáltal, hogy nem próbálkozunk, még a siker esélyétől is megfosztjuk önmagunkat, így végső soron mi magunk utasítjuk el saját magunkat.