Mérgezett önértékelés – hogyan szabaduljunk meg a stigmáktól?

Az, hogy miként definiáljuk önmagunkat, nagymértékben függ a körülöttünk élő emberektől. A velük való kapcsolataink mentén alakítjuk énképünket és önbizalmunkat. Ugyanakkor a társas élmény nem mindig pozitív. A mások által ránk aggatott címkék és stigmák alapvetően befolyásolhatják az önértékelésünket. Hogyan hatnak ránk az előítéletek és mit tehetünk ellenük? Egyáltalán miért léteznek a sztereotípiák?

A stigma görög eredetű szó, testi megbélyegzést jelent. A középkorban a becsület elvesztésének jeléül sütötték a bűnösök testére,

a szégyen letörölhetetlen nyoma

volt. A pszichológiába a hatvanas években vezette be Erving Goffman kanadai-amerikai szociológus a fogalmat. Olyan tulajdonságokat értett alatta, amiket a többség szégyenletesnek ítél és az ezekkel rendelkező személyt kirekesztik miatta. Hogyan lehet megkapni?

Megbélyegzek, tehát vagyok

Minden olyan jellemvonás a stigma alapjául szolgálhat , ami eltérő a többséghez képest. A kirekesztés okai lehetnek külső vagy belső tulajdonságok, mint például valamilyen testi hiba, bőrszín, személyiségbeli vagy szexuális extravagancia, de lehet a háttere akár mentális betegség, fogyatékosság, homoszexualitás vagy függőség is. Valójában elég, hogy a személy bármilyen szempontból „más”. Miért nehéz ezt elfogadni? Hiszen

senki sem lehet „tökéletesen átlagos”,

bárki kerülhet olyan társaságba, aminek nem illeszkedik maximálisan a normáihoz, így az előítéletek céltáblájává válhat. Tulajdonképpen minden a kategorizálással kezdődik. A stigmatizációhoz vezető alapfolyamatok hátterében általában az előítéletek állnak. A szociálpszichológia az előítéletet egy társadalmi csoportnak és tagjainak pozitív vagy negatív értékeléseként határozza meg. Az előítéletek mögött az a sztereotip gondolkodás húzódik, ami a különböző csoportokhoz jellemző tulajdonságokat és érzelmeket társít. Fontos azonban tisztázni, hogy

attól, hogy valaki sztereotipizál, nem feltétlenül rosszindulatú,

nem nélkülözi az empátiát. Az előítéleteink részben annak a melléktermékei, ahogyan a világot megérteni próbáljuk. Mivel rengeteg emberrel találkozunk nap mint nap, nincs időnk mindenkinek az alapos megismerésére. Úgy igazodunk el a társas világban, hogy egy csoportba soroljuk azokat az embereket, akik hasonlónak tűnnek. A csoport tagjait pedig nagyjából egyformának tekintjük.

Ha sztereotípiáinkk alapján rakjuk dobozokba az embereket, nem ismerjük meg őket igazán. (forrás: giphy.com by Daniela Sherer)

Ezzel azonban létrehozzuk a „mi és mások” kategóriákat, amik között önkéntelenül is magunk felé billen a mérleg. Sok esetben a saját csoport felértékelésével párhuzamosan zajlik a másik csoport leértékelése. A sztereotípiák másik hátulütője, hogy bár valóban megkönnyítik a világ észlelésének rendszerezését, korántsem pontosak. Az,

hogy egy adott csoport tagjai általában milyenek, nem jelzi előre egy konkrét személy jellemvonásait sem.

Nem minden hajléktalan alkoholista, nem minden mentális beteg veszélyes, nem minden elhízott ember akaratgyenge. És még folytathatnánk a sort a végtelenségig.

A stigmám én vagyok?

A stigmatizáció káros hatása kétféle úton is befolyásolhatja az önbecsülést. Egyrészről a személy megéli és felismeri a mások felől érkező negatív minősítéseket. Másrészről pedig saját gondolataiban is megjelennek ezek a leértékelő megjegyzések, amikkel tudattalanul is azonosul valamilyen szinten. Ezáltal

a stigmatizáció aktív szerepet játszik az identitás alakulásában.

Mindezek hatására a stigmatizált szerep a viselkedésében is megmutatkozni, önbeteljesítő jóslatként, a személy egyre inkább úgy fog viselkedni, ahogy azt elvárják tőle. Ha valaki elégszer kap meg egy címkét, lassan elkezdi magát annak mentén definiálni. Azonosul vele, majd a hozzá kapcsolódó elvárásokhoz igazítja saját énképét. A stigmatizációhoz kapcsolódó társas elutasítás még ennél is károsabb következményekkel járhat. Ha valaki a társas környezetétől folyamatosan elutasítást és fenyegetés kap, akkor egyre inkább kerülni kezdi a társas helyzeteket. Ugyanakkor a kirekesztés a fizikai fájdalomhoz hasonló idegrendszeri folyamatokat idéz elő. Ráadásul a magányt a kontrollvesztés és szorongás érzései kísérhetik. Mit tehetünk ellene?

Ha identitásunkba beépül a stigma, leértékeljük önmagunkat. (forrás: giphy.com by Daniela Sherer)

Mivel ilyen helyzetekben sokszor a valahova tartozás szükséglete aktiválódik a kirekesztett személyben, nagyban függ a környezetén, hogy sikerül-e újra beilleszkednie. Fontos, hogy azokra a tevékenységekre és jellemvonásaira koncentráljon, amiben eredményes, esetleg kiemelkedő. Ezzel átirányíthatja saját és környezete figyelmét is a stigmáról a személyiségét alkotó egyéb minőségekre. Ha az egyén képes megélni, hogy saját élete felett nála van a kontroll és stabil az önértékelése, akkor kevésbé lesz kiszolgáltatva mások véleményének. Társadalmi szinten pedig fontos az ismeretek bővítése a stigmatizált csoportokról és a sztereotípiák tudatos csökkentése.

(Kiemelt kép: Daniela Sherer)

Felhasznált szakirodalom

Goffman, E. (1986) Stigma: Notes ont he Management of Spoiled Identity. Simon and Schuster

Porkoláb-Minarik, A. (2016) Miért stigmatizálunk, és hogyan védekezzünk? HVG Extra Pszichológia, 3

Smith, E. R, Mackie, D. M. (2004) Szociálpszichológia. Budapest: Osiris Kiadó


Iratkozz fel hírlevelünkre!