Tudományosan a természetfelettiről!? – A para-jelenségek pszichológiája

Gondolatolvasás, jövőbelátás, tárgyak mozgatása az elme erejével… Olyan titokzatos képességek ezek, amelyekre nem igazán vannak empirikus bizonyítékaink, mégis sokan hiszünk bennük. Vajon jogosan? Lehet bármiféle alapjuk az efféle „misztériumoknak”? Képesek lehetünk steril, tudományos eszközökkel is megragadni az ilyen és ehhez hasonló jelenségeket? Mi az a pszi? Hogyan működik a parapszichológia? Cikkünkben ezeknek a kérdéseknek járunk utána!

A parapszichológia jelentése: a „pszichológia mögötti” vagy a „pszichológián túli”. Ez a tudományterület tudniillik a különféle „pszi-jelenségeket” vizsgálja, amelyek gyakorlatilag a jelenleg ismert fizikai és biológiai törvényszerűségek alapján értelmezhetetlen információ- és energiaátadási folyamatokra utalnak. A parapszichológia felségterületére mindezeknek megfelelően az alábbi képességek tartoznak:

  • egyrészt a pszichokinézis, vagyis a fizikai események mentális befolyásolása – mindennemű testi erő igénybevétele nélkül (például egy kockadobás eredményének a manipulálása),
  • másrészt pedig az extraszenzoros percepció, vagyis a már ismert „érzékszervi bemeneteket” igénybe nem vevő információfelvétel, amelynek ugyanakkor három alapvető formája is van: a prekogníció, a telepátia és a clairvoyance.

A prekogníció lényege az olyan jövőbeni események észlelése a jelenben, amelyek semmiféle következtetési módszer alapján nem jósolhatóak be előre (például egy kockadobás eredményének a pontos meghatározása). A telepátia alapja ehhez képest a gondolatok mindenféle kommunikációs csatorna felhasználása nélküli továbbítása egy adott személynek (például egy ismeretlen ember által kigondolt kártyalap kitalálása). A clairvoyance, vagyis a tisztánlátás lényege pedig az olyan dolgok és események észlelése, amelyek egyáltalán nem jelennek meg a hétköznapi érzékszervek számára (például egy lezárt borítékban elhelyezett kártyalap felismerése).

Forrás: https://www.realityfiles.com/tag/telekinesis/

A parapszichológusok többsége egyértelműen tudósnak vallja magát – mégpedig olyannak, aki a tudományos megismerés hivatalosan elfogadott módszereit egyszerűen a „természetfeletti jelenségekre” is alkalmazza. A pszi létezésével kapcsolatos megfigyelések ugyanakkor sok esetben annyira rendkívüliek, hogy a tudósok nagy része elvből tagadja az efféle képességeket, sőt a parapszichológia létjogosultságát is megkérdőjelezi. Valójában azonban ezek az elhamarkodott ítéletek is meglehetősen tudománytalanok, így az igazi kérdés inkább az, hogy a parapszichológusok által talált bizonyítékok

összességében vajon elfogadhatóak-e tudományos szempontból?

Természetesen olyan szakemberek is akadnak, akik nem tekintik ugyan eleve adottnak a pszi létezését, mégsem zárkóznak el annak lehetősége elől, hogy bármikor kiderülhetnek perdöntő tények és bizonyítékok. A legtöbb parapszichológus azon az állásponton van, hogy az újonnan kifejlesztett vizsgálati eszközök és laboratóriumi eljárások hamarosan evidenssé teszik a természetfeletti képességek létezését – legalábbis úgy hiszik, hogy nincsenek már túl messze a nagy áttöréstől. A továbbiakban az említett módszerek közül a legígéretesebbet, az úgynevezett Ganzfeld-eljárást mutatjuk csak be.

A gondolatátvitelről tudományosan

A Ganzfeld-technika a telepatikus kommunikáció működését teszteli két (egy „adóként” és egy „vevőként” funkcionáló) személy között. A vizsgálat során a vevőt egy teljesen elkülönített és hermetikusan lezárt szobában helyezik el: a szemeit félbevágott pingponglabdákkal takarják el, a füleibe fehér zajt sugároznak, a szobát pedig vörös fénnyel világítják meg. Ennek kapcsán azt érdemes tudni talán, hogy a fehér zaj a különféle hangfrekvenciák véletlenszerű keveréke, amely ahhoz hasonló, mint amikor egy rádiókészülék állomáskeresőjét két adó közé állítjuk. Ez az akusztikusan és vizuálisan is lefedett környezet az úgynevezett „Ganzfeld”, ami magyarul „teljes mezőt” jelent.

Az adó mindeközben egy másik, hasonlóan leszigetelt szobában foglal helyet, ahol egymáshoz nagyon hasonló dolgok sokaságából kiválasztanak számára egy olyan vizuális ingert (például egy rajzot vagy egy fényképet), amely aztán a próba tulajdonképpeni céltárgya lesz. Amíg az adó a kiválasztott objektumra koncentrál, addig a vevő megpróbál folyamatos szóbeli beszámolót adni a kutatóknak az elméjében megjelenő képzetekről. A próba végén aztán négy eltérő ingert mutatnak be a vevőnek, amelyeket abból a szempontból kell osztályoznia, hogy azok mennyire egyeznek meg az illető korábban látott tudattartalmaival. Csakis azt az opciót tekinthetjük ekkor találatnak, amikor a négy bemutatott objektum közül a céltárgy kapja a legmagasabb osztályzatot.

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=-loHQ0RfQqM

A Ganzfeld-eljárás 1974-es bevezetése óta kilencvennél is több kísérletet hajtottak végre. Egy efféle vizsgálat rendszerint harminc olyan próbát tartalmaz, amely során a vevő megpróbálja beazonosítani az adó által neki továbbított céltárgyat. Mindezek kapcsán egy tíz különböző laboratóriumban végzett és összesen 835 Ganzfeld-próbából álló kutatás áttekintő elemzése után Bem és Honorton arra jutottak, hogy a vizsgálati személyek az esetek harmincnyolc százalékában találták el helyesen az aktuális céltárgyat. Mivel a vevők minden esetben négy lehetőség közül választhattak csupán, így a véletlen alapján legfeljebb huszonöt százalékos találati arányt várhatnánk. Csakhogy azt a kapott számok jóval felülmúlták, éppen ezért a szerzőpáros által talált eredmény statisztikailag erősen szignifikáns! Annak valószínűsége tehát, hogy ez az adat a puszta véletlen műve volna, kevesebb mint egy a milliárdhoz.

Mit bizonyítanak a bizonyítékok?

A Journal of Parapsychology egy olyan vitán keresztül ismertette a Ganzfeld-kísérleteket az 1980-as években, amely Ray Hyman kognitív pszichológus (a parapszichológia egyik legnagyobb kritikusa) és Charles Honorton parapszichológus (a Ganzfeld-technika megalkotója) között zajlott. Mindketten elfogadták ugyan a számszerű tényeket, azok értelmezésében azonban már egyáltalán nem értettek egyet. A pszi-jelenségekkel kapcsolatos eredmények tudományos értékelésekor felmerülő kérdéseket és problémákat az ő vitájukon keresztül ismertetjük.

A parapszichológiát érő kritikák közül az talán a legsúlyosabb, hogy az említett tudományág egyetlen olyan pszi-jelenséget sem tud felmutatni, amelyet más kutatók is megbízhatóan megfigyelhettek volna. Még egyazon kutató ugyanazon személyre irányuló vizsgálatainál is gyakorta megesik, hogy az egyik alkalommal kapott eredmény statisztikailag elfogadható, míg a másik alkalommal kapott pedig nem… Mindezek alól természetesen a Ganzfeld-eljárás sem jelent kivételt! Az arra alapozó kísérleteknek ugyanis mindössze negyvenhárom százaléka hozott csak statisztikailag szignifikáns eredményeket. A tudomány márpedig csakis akkor tekinthet megalapozottnak egy bizonyos jelenséget,

ha annak tekintetében több kutató is rendre hasonló eredményre jut!

A másik komolyabb ellenérv a parapszichológia állításaival szemeben az, hogy a kutatók nem kontrollálják és ellenőrzik elég alaposan az efféle vizsgálatokat. Nincs mentség tehát azokra az esetekre, amikor a kísérleti személyeknek a szokványos érzékleti úton is módjukban áll megszerezni a kritikus információkat. Ez az úgynevezett szenzoros szivárgás jelensége. További problémák forrása lehet még az egyes céltárgyak randomizálásának, azaz véletlenszerű kiválasztásának elégtelensége is.

A harmadik fontos kritika megértéséhez képzeljük el, hogy húsz kutató egymástól függetlenül úgy dönt, hogy Ganzfeld-kísérletet fog végezni. Annak valószínűsége, hogy húszból egy szakember pusztán a véletlennek köszönhetően statisztikailag erős eredményre jut, még akkor is fennáll, ha valójában nincs is semmiféle Ganzfeld-hatás. Ez a szerencsés parapszichológus természetesen azonnal publikálni fogja az adatait, míg a többinek ettől az egésztől elmegy majd a kedve – elvégre nem jöttek ki a várva várt eredmények. Kutatásaikat éppen ezért a „fiókjukba teszik”, s más témák után néznek. Mindezek miatt a publikum végső soron egyetlen sikeres kísérletről fog csak értesülni – a fiókban maradó tizenkilenc sikertelenről egyáltalán nem!

Talán laikusként is érezzük, hogy hová vezethet mindez…

Akár elfogadjuk a pszi-jelenségekkel kapcsolatos eredményeket, akár nem, azt mindenképp érdemes fontolóra vennünk, hogy milyen megoldásra jutott a két nagy ellenfél: Honorton és Hyman. A kutatók a további viták elkerülése érdekében közös nyilatkozatot fogalmaztak meg, amelyben részletesen kifejtették egyéni észrevételeiket, ugyanakkor a Ganzfeld-eljárás továbbfejlesztésére is konstruktív javaslatokat tettek. Kollegiális hozzáállásuk és rugalmas kompromisszumkészségük azóta is példaértékű a szakmailag erősen vitatott jelenségek tudományos kutatása terén!

 

Felhasznált szakirodalom:

Smith, E. E., Nolen-Hoeksema, S., Fredrickson, B. L., & Loftus, G. R. (2005). Atkinson & Hilgard Pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.


Iratkozz fel hírlevelünkre!