Hogyan neveljünk sikeres felnőttet? – A szociális kompetencia nyomában

Magyarországon a rendszerváltás előtt a nevelésben és az oktatásban inkább a közösség, a közösségi érdekek túlhangsúlyozása volt jellemző. Ma viszont az individualitás időszakát éljük, vagyis az egyén és az egyén érdekei váltak elsődlegessé. Ennek ellenére továbbra is rá vagyunk utalva a másokkal való együttműködésre, hiszen ez az emberi lét természetes velejárója, egész életünk során közösségekben élünk. Hogyan válhat egy gyermek egészséges keretek között érdekérvényesítővé, miközben egy közösség életében is jól tud együttműködni? Hogyan válhat belőle sikeres, empatikus és másokkal közösen gondolkodni képes felnőtt? Mi az őt körülvevő felnőttek feladata ebben a folyamatban? Cikkünkben ezekre a kérdésekre is keressük a válaszokat.

Az emberek társas közeg nélkül élet- és fejlődésképtelenek. Születésünktől fogva társas lények vagyunk, így alapvető motivációnk, hogy tartozzunk valahova, egy közösség tagjai lehessünk. Veleszületetten igényünk van a közösségekben való létezésre. Az egyre inkább globalizálódó világunkban viszont kezdenek egymással szembekerülni az egyéni és a közösségi érdekek. Fontos látnunk azonban, hogy egy közösség alapja mindig az azt alkotó egyének együttműködése. Így tehát gyermekeinknek is elengedhetetlenül lényeges ezt az értékrendszert átadni, ha azt szeretnénk, hogy az óvodában, az iskolában, a leendő munkahelyén, a jövendőbeli családjában vagy bármilyen társas kapcsolatában jól boldoguljon. Együttműködés hiányában egy közösség nem tud hatékonyan létezni, nem tud hosszú távon fennmaradni.

A közösségek hálójában

Az ember egyszerre társas lény és individuum, vagyis egy önálló személyiség. Természetes dolog, hogy a közösségtől független saját érdekei és céljai is léteznek. Fontos kiemelnünk, hogy sem a közösségi, sem pedig az egyéni érdekek egyoldalú érvényesítése soha nem célravezető. Egész életünkben szinte egy kötéltáncot járunk, és megpróbáljuk úgy megtartani az önálló személyiségünkből fakadó céljainkat, hogy közben a közösség érdekeit is képesek legyünk figyelembe venni. Az évek során rengeteg különböző közösség tagjaivá válhatunk, amelyekben több-kevesebb sikerrel igyekszünk helytállni. Ha röviden össze szeretnénk foglalni, akkor egy közösség célja tulajdonképpen az, hogy egyrészről kielégítse az egyének vágyát, hogy számítanak másoknak, vagyis kielégüljön avalahová tartozás szükséglete, másrészt pedig többnyire olyan csoportosulások létrehozása, amelyek a társadalom számára fontos feladatot teljesítenek. Így az iskola például mint minden gyermek életét nagy mértékben befolyásoló közösség, lényeges szerepet játszik a gyermekeink fejlődésében, valamint társadalmi szintű oktatás és nevelés feladatát is ellátja.

Közös érdeknek tekinthetünk többek között egy közös célt vagy feladatot, ami csoportosulásra készteti az egyéneket, hiszen egyedül nem lennének képesek sikert elérni. A célok eléréséért pedig a tagok közös döntéseket hoznak, közös lépéseket tesznek. Kiemelten fontos kérdés, hogy megjelenik-e

a közösségi érzés tudata,

hiszen csak ezáltal a tudat által válik valóban hatékonnyá a közösség működése: „Te fontos vagy nekünk, hiszen mi fontosak vagyunk neked!”. Ahhoz hogy egy közösség hatékonyan tudjon létezni, a tagoknak meg kell tanulniuk kooperálni egymással, mivel csak így lesznek képesek közös döntéseket hozni és tervezni egy bizonyos cél elérése érdekében.

Szociális kompetencia: út a sikeres együttéléshez

A minket körülvevő kisebb közösségek (például a családunk vagy gyermekeink iskolai osztálya) a személyiség fejlődésében hatalmas szerepet játszanak a szocializáció során. A nevelés, az egyén szocializációja csakis társas közegben lehetséges. Szükségünk van a közösségekre. Az intézményes nevelés megkezdése előtt egy gyermek személyiségfejlődésének elsődleges közege a család. Majd a későbbiekben a családban átélt tapasztalatokat és elsajátított készségeket fogja kiegészíteni új élményekkel és tudással egy iskolai közösség, egy osztályközösség. Egy kisgyermek elsősorban közvetlen környezetéből sajátít el mintákat és szabályokat az együttélésre vonatkozóan, majd szépen lassan személyisége fejlődésével ő maga is

aktív résztvevője és alakítója lesz az őt körülvevő közösségeknek.

Egyrészt megtanul alkalmazkodni és együttműködni a közösségek tagjaival, másrészt pedig megtanulja érvényre juttatni saját érdekeit és céljait, és ennek megfelelően döntéseket hozni és cselekedni a közösség keretein belül.

Mitől függ, hogy egy gyermek mennyire tud kompetens módon viselkedni a társas kapcsolataiban? A szociális kompetencia fejlődését egyfelől személyen belüli, vagyis intraperszonális tényezők, másfelől pedig külső, személyek közötti, vagyis interperszonális tényezők befolyásolják. Jellemző belső befolyásoló tényező lehet az idegrendszer fejlődése, a temperamentumbeli jellemzők, a nem, az értelmi fejlődés vagy a kommunikáció fejlődése. A külvilágból érkező szociális kompetenciát befolyásoló tényezők között említhetjük meg többek között a családunkat, az osztályunkat és a pedagógusainkat, a kortárs közösséget, valamint a minket körülvevő kultúrát. A család után az iskola hat leginkább a szociális kompetencia gyermekkori fejlődésére. Egy osztályközösségben sok társas kapcsolatot tud kialakítani egy gyermek. Remek gyakorlási lehetőség ez arra, hogy különböző csoportban betölthető szerepeket kipróbáljon, valamint megismerhet másokat, felfedezheti az egyének közötti különbségeket, mások toleráns elfogadását és megtanulhat együttműködni kortársaival.

Osztályközösség: a szociális kompetencia ABC-je

Fontos látnunk, hogy a tanulás mellett egy osztály lehetőséget biztosít a közös élményék átélésére és a közösségi lét, közösségi szerepek gyakorlására. Ha egy más aspektusból tekintünk az iskolára mint gyermekünk egy kulcsfontosságú életterületére a szociális kompetenciák elsajátításában, akkor ez tulajdonképpen az egyetlen olyan életfolyamatba ágyazott csoport, amely a keletkezésétől a megszűnéséig szakemberek befolyása alatt áll. Vagyis a gyermekünkkel foglalkozó pedagógusoknak kiemelt szerep jut abban, hogy megtanítsák a jövő generációjának, hogy hogyan lehet jól működni egy közösségben,

hogyan találhatják meg az egyensúlyt az egyéni és a közösségi érdekek között.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy mai oktatási rendszer készen áll-e egyáltalán ilyen jellegű készségek megtanítására, illetve a rengeteg elsajátítandó elméleti tudás és leterhelt pedagógusok mellett egyáltalán van-e lehetőség a szociális kompetencia fejlesztésére. Egy jól működő osztályközösségben a tanulók különböző feladatokat és szerepeket vállalhatnak el, valamint lehetőséget kapnak arra is, hogy konfliktusokat oldjanak meg, illetve szükség esetén megoldási mintákat, megküzdési stratégiákat sajátíthassanak el, melyekkel a jövőben hatékonyabb problémamegoldókká válhatnak.

A gyermekeket körülvevő pedagógusok közül kiemelt szerep jut az osztályfőnöknek. A tényleges oktatáson túl még számos részfeladattal kell megbirkóznia, melyek nagy része hatással van a fiatalok személyiségfejlődésére. Ideális esetben egy osztályfőnök a csoportkohézióért felelős vezetőként van jelen, aki a tanulókra bízza az egymással való kapcsolódások és barátságok kialakulását. Az ellenségeskedés, a piszkálódás és egymás kirekesztése, vagyis a bullying elkerülése érdekében is tehet óvintézkedéseket. A meglévő csoportosulások együttműködésére azonban fontos, hogy jótékonyan legyen képes hatni.

Egy jól működő osztályközösségben a tanulók képessé válnak konfliktusokat megoldani.

Ideális esetben egy osztályfőnöknek arra is van kapacitása, hogy támogassa tanulóit az egymással való együttműködésben és a közös döntések meghozatalában, akár az osztálykirándulásról vagy egy délutáni rendezvényről legyen szó. Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a pedagógusok fontos modellek, mintaadók a gyermekek számára. Ha a gyermekek azt tapasztalják az őket körülvevő felnőttektől, hogy kikérik a véleményüket, egyenrangú és kompetens félnek tekintik őket, kapnak olyan feladatokat és szerepeket, melyek biztosítják a fejlődésüket és közös megoldásokra sarkallnak, akkor kortársaikra is így fognak tekinteni.

Minden közösség természetes velejárói a konfliktusok, így egy osztályközösségben is elkerülhetetlen ezek megjelenése. Sőt, a serdülőkor a testi és pszichés változásokból kifolyólag kifejezetten intenzív életkornak számít a konfliktusok szempontjából. Nem lehet és nem is szabad megóvnunk gyermekeinket a konfliktusos helyzetektől. Fontos szerepe van az autonóm személyiséggé válás kialakulásában. Egy jó pedagógus azonban erényt is kovácsolhat egy konfliktusos helyzetből, hiszen ilyenkor a tanulók látják egymás viselkedését, és megtapasztalhatják, hogy mindannyian eltérő módon kezeljük a konfliktusainkat. Egy jó facilitátor segítségével pedig egymással ütköztetni is lehet a különböző kezelési módokat. Továbbá lehetőség nyílik arra is, hogy egy-egy ilyen eset után

a konstruktív konfliktuskezelés szóba kerüljön,

akár pontról pontra kielemezve az adott konfliktusos helyzetet. Egy-egy helyzet elemzésével a megoldáshoz szükséges alapfeltételekről is érdemes beszélgetni. Ilyen fontos készség a személyiség ismerete, vagyis az önismeret, az együttműködésre való hajlam, az átgondolt viselkedés, valamint az empátia. Egy osztályfőnök feladata soha nem az, hogy a tanulók helyett oldja meg a konfliktusokat. Azonban abban kulcsfontosságú szerepe van, hogy a konstruktív megoldáshoz hozzásegítse őket.

Az újonnan induló Mindset Terápiás & Tanácsadó Központban többek között olyan gyermekpszichológiai csoportot is indítunk, ahol lehetőség nyílik a szociális kompetencia ügyesítésére művészetterápiás eszközök segítségével. Részletes tájékoztató a honlapon érhető el. 

 

Felhasznált szakirodalom:

Atkinson, Rita L. – Atkinson, Richard C. (2001): Pszichológia, Osiris Kiadó, Budapest.

Bábosik István (1999): A nevelés elmélete és gyakorlata, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

Vekerdy Tamás (2001): Gyerekek, óvodák, iskolák. Saxum Kiadó, Budapest.

Zsolnai Anikó (2013). A szociális viselkedés alakulása kisiskolás és serdülőkorban. http://pedagogus.edia.hu/sites/default/files/public/2_1/Zsolnai_2013.pdf