Pszichoszociális genomika – hogyan befolyásolják élményeink a génkifejeződést?

Nyilvánvaló tény, hogy a környezeti hatások jelentősen befolyásolják egészségünket és személyiségünket. Azonban nemcsak a fizikai környezeti hatások, hanem a szociális, társadalmi események és azok pszichés reprezentációja is jelentős hatást gyakorolnak testünkre, sokkal mélyebb szinten képesek minket befolyásolni, mint ahogy korábban gondoltuk. Befolyásolhatják korai emlékeink génjeinket? Örökölhetjük génszinten szüleink traumáit? Cikkünkben a pszichoszociális genomika területét mutatjuk be.

Az emberről és az ember betegségeiről való gondolkozás hatalmas változáson ment át a 19. század végétől kezdve napjainkig. A betegségekről való gondolkodást sokáig a biomedikális megközelítés dominálta, amely minden betegséget a testi folyamatok zavaraiból eredeztetett. (Cikkünkben alapvetően a nyugati kultúrkörrel foglalkozunk: a holisztikus orvoslás gondolata keleten már jóval előbb megjelent.) Habár már Freud is felismerte, hogy léteznek pszichoszomatikus betegségek, vagyis a testi betegségeket okozhatják lelki zavarok, ezek elsődleges okaként szigorúan a korai vagy elfojtott emlékekre fókuszált. A Freud után egy ideig meghatározó erejű behaviorista iskola pedig figyelmen kívül hagyta a lelki zavarokat, helyettük a tanult viselkedésformákra koncentrált. Ezen irányzatokat 1977-ben George Engel egyesítette az általa megalkotott bio-pszicho-szociális modellben, amely jelentősen megváltoztatta a modern gyógyítás emberképét és a betegségekről való gondolkodást. A bio-pszicho-szociális modell szerint az ember biológiai, pszichológiai és társadalmi szintekből áll (egyesek még a spirituális szintet is elkülönítik), és ezek a szintek kölcsönösen és dinamikusan hatnak egymásra, valamint a különféle betegségekre. A bio-pszicho-szociális modell interakciói az egészségpszichológia fontos alkalmazási és kutatási területei. A pszichoszociális genomika az egészségpszichológia egy fiatal területe, egy interdiszciplináris tudományág, ami a pszichológia, az orvostudomány, a genetika, neurológia és társadalomtudományok eredményeit is felhasználja. A pszichoszociális genomika jelentős részben az epigenetikai jelenségeket vizsgálja. Epigenetikai jelenségnek azokat a folyamatokat nevezzük, amelyek befolyásolják a génkifejeződést, anélkül, hogy mutációt okoznának, vagyis megváltoztatnák a DNS szerkezetét. Jellemző epigenetikai folyamat a metilálódás, amikor a molekulák egy metilgyököt kapnak. (Urbán, 2017)

A pszichoszociális genomika működési elve négy állomásos körforgásként írható le. (Rossi, 2016)

1. Az első szint az elme, vagyis a kognitív folyamatok szintje. Az elme folyamatosan monitorozza a környezetet és meglátja a lehetőségeket vagy stresszeseményeket. Az, hogy egy eseményt lehetőségként vagy krízisként látunk, korábbi tapasztalataink befolyásolják.

2. A második szint a tükörneuronok szintje. Ernest L. Rossi, a pszichoszociális genomika vezéralakja, ezt a szintet nevezte az intuíció színterének: a tükörneuronok fordítják le saját testünk és elménk nyelvére, vagyis idegi impulzusokra az elme által begyűjtött tapasztalatokat. A tükörneuronok ezen tapasztalatait az mRNS szállítja a génekhez. Az, hogy pontosan hogyan lesz az idegi impulzusból mRNS információ, máig tisztázatlan.

3. A gének szintjén a kapott mRNS-nek megfelelően epigenetikai változások zajlanak. Az epigenetikai változások a mutációval ellentétben nem befolyásolják a DNS szerkezetét, azonban biokémiai változásokat indukálnak, például a molekulák metilgyököket kaphatnak.

4. Az agy és test szintjén új folyamatok indulnak be, vagy korábbiak állhatnak le a megváltozott génszerkezet hatására. Ezek a folyamatok befolyásolják testi állapotunkat, viselkedésünket, ezen keresztül pedig a környezetben és szociális viszonyainkban való orientációnkat. Megváltozott állapotunk és viselkedésünk kihat tapasztalatainkra, vagyis a körforgás újraindul. Természetesen ez a körforgás lassú tempójú, évek szükségesek ahhoz, hogy egy epigenetikai változás kifejtse a hatását.

A pszichoszociális genomikához kapcsolódó két fontos kutatást Urbán Róbert mutatja be Egészségpszichológia című könyvében (Urbán, 2017). McGowan és munkatársai gyerekkori abúzust elszenvedett és öngyilkossági kísérlet elkövetők agyában vizsgálták a génátíródás folyamatát befolyásoló, riboszomális RNS metilálódását. A kontrollcsoporttal összevetve, az öngyilkosságot elkövetők közt a hippokampusz területén nagyobb mértékű metilálódást figyeltek meg (McGowan és mtsai, 2008). Ornish és munkatársai kutatásukban a telomerek hosszát vizsgálták egy intervenciós és egy kontrollcsoportban. A telomerek a sejtek kromoszómá végeinek töredezését megakadályozó enzimek, amik az öregedéssel egyre rövidülnek, így egyre kevésbé képesek védelmező funkciójukat ellátni. A kutatás során az intervenciós csoport életmódot váltott. Vegetáriánus étrendet tartottak, rendszeresen sportoltak, stresszkezelési gyakorlatokat  végeztek, valamint társas támogató csoportos foglalkozásokon vettek részt, ahol egymásra figyeltek és lehetőségük nyílt kifejezni érzelmi problémáikat. Öt évvel később megvizsgálva, a kontrollcsoportban a telomerek hossza csökkent, az intervenciós csoportban viszont nőtt (Ornish és mtsai, 2008, 2013). A pontos hatásmechanizmusok azonban nem tisztázottak, és a kísérlet azóta sem került más országban, más kultúrájú, más szocioökonómiai státuszú személyekkel megismétlésre, így az eredmények alapján való általános következtetések levonása tévedésekhez vezethet.

Génekben kódolt traumák

Az epigenetikával kapcsolatos kutatások az öröklött traumák kérdését is vizsgálták. Vajon egy generáció által átélt súlyos trauma átöröklődhet utódaikra? Yehuda és munkatársai kutatásában holokauszttúlélőket és gyerekeiket vizsgálták egy kontrollcsoporttal összevetve (Yehuda, 2016). Az eredmények alapján a túlélőknél és gyerekeiknél az FKBP5 nevű gén eltérő metilálódását figyelték meg a kontrollcsoporthoz képest. Ez a gén a pszichológiai sérülékenységgel és depresszív zavarokkal van összefüggésben (Binder et al., 2004). A kutatással kapcsolatban azonban kételyek is felmerültek, mivel a vizsgálati alanyok száma alacsony volt és az eredmények általános jelenségként való elismertetéséhez pedig az eredményeket reprodukáló kutatásokra lenne szükség. Az eredményekre egy alternatív magyarázat lehet, hogy az utódokban a metilálódás nem közvetlen öröklődés útján jött létre, hanem a holokauszt által traumatizált, esetlegesen PTSD-vel küzdő szülők melletti való felnövés eredménye, akik félelmeit a gyermekek internalizálták.

Egy ígéretes tudományterület

A pszichoszociális genomika elsődleges jövőbeli kutatási célja a környezetei, szociális, pszichológiai és epigenetikai folyamatok közti pontos hatásmechanizmusok feltárása és az oksági tényezők azonosítása. Az ezen irányú kutatások fontos etikai problémája, hogy vajon mennyire szabad olyan mértékben befolyásolni valakit egy kísérlet kedvéért, amely a genomszerkezet szintjéig hatoló változásokat idéz elő a kísérleti személynél? A megfigyelő jellegű vizsgálatok nem küzdenek ilyen etikai problémákkal, ám azok nehezen szűrik ki a rengeteg lehetséges változó közül a valódi befolyásoló tényezőket.

Miért fontos a további kutatás a területen? Elég csak a fentebb felsorolt vizsgálatok eredményeit megnézni. McGowan és munkatársai vizsgálata alapján már génszinten kimutatható lenne az öngyilkosság kockázata. Ornish és munkatársai vizsgálata alapján akár az emberi életet meghosszabbító, az öregedés ütemét lassítható genomváltozások idézhetők elő bonyolult génsebészeti műtétek nélkül, mindössze pszichoszociális intervencióval (Urbán, 2017). Az epigenetikusan öröklött traumák ismeretében pedig a múltról való tudásunkkal következtethetünk az adott ember vagy akár adott generáció sérülékenységére. Azonban amíg ezen eredmények reprodukálása és a pontos hatásmechanizmusok megismerése várat magára, addig az eredmények alapján csak kiemelkedő óvatossággal szabad általános következtetéseket levonni.

 

Felhasznált irodalom:

Binder E. B., et al. (2004) Polymorphisms in FKBP5 are Associated with Increased Recurrence of Depressive Episodes and Rapid Response to Antidepressant Treatment. Nature Genetics volume 36, pages 1319–1325

Urbán R. (2017) Az egészségpszichológia alapjai. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest

Rossi E., L., Rossi K. (2016) Psychosocial Genomic Perspectives for the Neuropsychotherapist. The Neuropsychotherapist, Vol 4 Issue 4, April 2016.

Yehuda et al. (2016). Holocaust Exposure Induced Intergenerational Effects on FKBP5 Methylation. Biological Psychiatry, September 1, 2016 Volume 80, Issue 5, Pages 372–380