Gyászfeldolgozás gyermekkorban, II. rész – hogyan segíthetünk?

Cikksorozatunk első részéből kiderült, hogy a gyermekek a felnőttektől eltérő módon élik meg a gyászt. Értetlenül figyeljük reakcióikat és tanácstalanok vagyunk, hogyan is segíthetnénk. Tovább nehezíti a helyzetünket, hogy még magunk sem teljesen tudjuk elfogadni a történteket. A második részben választ kaphatunk arra a kérdésre, hogyan segíthetünk gyermekünknek az elfogadásig vezető úton.

A halálhoz való viszonyulás meghatározó szerepet tölt be a gyermeki gyászban. Minden veszteségben benne rejlik az élet elvesztésének a félelme, még ha nem is feltétlen tudatosul. Olyan korban élünk, amikor igyekszünk elkerülni a halál gondolatát, tabuként kezeljük azt. A gyermekeket különösen megkíméljük ettől a témától, így amikor szembesülnek a halállal, felkészületlenek az elviselésére. Az alábbi kérdések megvitatása segíthet gyermekünknek tisztázni, hogyan is viszonyul a halálhoz: Mit jelent számodra pontosan a halál? Rajzold le a halált! Ha egy szimbólummal kellene kifejezned, minek neveznéd?

A búcsú fontossága

Amennyiben a hozzátartozó súlyos betegségben hal meg, a szülők igyekeznek megóvni gyermeküket attól, hogy a beteg testének torzult elváltozásaival szembesüljön, melytől még maguk is megrémülnek. Megfelelő felkészítés után azonban

MEG KELL ADNUNK A LEHETŐSÉGET AZ ELBÚCSÚZÁSRA,

hiszen ez megkönnyíti a feldolgozást. A búcsú fájdalmas és megterhelő élmény a gyermek számára, viszont egyben erőt adó, különleges élmény is. A gyermekek utólag örülnek, hogy megtörtént az utolsó találkozás. A búcsú abban is szerepet játszik, hogy gyermekek ne hibáztassák magukat a hozzátartozó haláláért, illetve az elhunytra se irányuljon harag, hogy „elhagyta” őket.

A halál hírének nyílt közlése

Kiemelten fontos a halálhír közlése a gyermekekkel. Ennek hiánya zűrzavart kelthet bennük. Megpróbálják megkreálni az okokat, hogy számukra is érthetővé váljon a szeretett személy eltűnése. Például: „Biztosan elhagyott minket, mert már mást szeret”. Az alapvető információkból, a temetésből, a közös családi gyászból való kizárás sok gyermek sorsa. A szülők egyrészt a gyermek kíméletéből teszik, ugyanakkor az is előfordul, hogy saját maguk sem képesek elfogadni a halál tényét. Az elhallgatással, a téma tabuként kezelésével viszont nem rejthető el a hiány, inkább csak növeli a gyermekben a feszültséget. A gyermek ilyenkor csalódhat a szüleiben, bizalomvesztést él át. Nem kap lehetőséget arra, hogy megtanulja, hogyan nézzen szembe a későbbiekben bekövetkező, elkerülhetetlen veszteségekkel.

Természetes, hogy egy hozzátartozó halálhírére a hirtelen feltörő érzelmek nem képesek figyelembe venni az ész kívánalmait, nem akarjuk elfogadni a halál tényét. A küzdelem, ami a veszteség meg nem történtté tételére irányul, nyugtalanná és feszültté teszi gyermekünket is. Néhány kérdés megválaszolása segítséget nyújt számára a feszültségoldásban és a realizálásban egyaránt. Milyen az élet azóta, hogy elveszítetted? Mi az, ami fenekestül felborította az életedet?

Temetésen való részvétel

A szülők a temetésen való részvételtől igyekeznek megkímélni a gyermekeket, ezzel azonban kizárják egy fontos családi eseményből, megfosztják a végső búcsú lehetőségétől.

A TEMETÉS SEGÍT A HALÁL TÉNYÉNEK REALIZÁLÁSÁBAN,

valamint a felfoghatatlan valóság megértésében. Ezen felül megerősíti a családi, baráti összetartozás élményét. Jó érzéssel töltheti el, amikor a jelenlévők számából realizálja, mennyien szerették a hozzátartozóját.

A temetésen a gyermekek helyzetét nehezíti, hogy meg akarnak felelni az elvárásoknak, miközben elképzelésük sincs arról, hogy pontosan mik is ezek az elvárások. „Kötelező a sírás? Ha nem sírok, azt hiszik nem is szerettem az anyukámat, apukámat, testvéremet?”

Fontos, hogy ne legyenek elvárásaink a gyermekünkkel szemben, legyünk elfogadóak vele. Vegyük figyelembe, hogy a látszólag oda nem illő megnyilvánulások – mint a zavart mosoly vagy nevetgélés – azt jelezhetik, hogy gyermekünk nem tudja, hogyan reagáljon a helyzetre. Próbáljuk meg kizárni, hogy mit gondol egy sémákban gondolkodó ítélkező. Koncentráljunk inkább arra, hogy mit élhet át belül gyermekünk.

A gyász időszakában ne legyenek elvárásaink gyermekünkkel szemben!

Segítség a bajban

A megrázó esemény bekövetkeztekor a gyermek olyan személyekhez fordul segítségért, akiket szeret és akikben megbízik. Egy gyermeknek elsősorban a szülei jelentik a legnagyobb segítséget, ha nehézséggel szembesül vagy szomorú. A családi tragédia azonban a család összes tagját megviseli. A gyász összekovácsolja a családtagokat, vigaszt és erőt merítenek egymásból. Ugyanakkor mindenki különböző módon és különböző ritmusban halad a feldolgozáshoz vezető úton, ezáltal pedig a gyász el is szigetelheti egymástól a családtagokat. Gyakori jelenség, hogy a szülő összeroppan a gyász súlya alatt és a gyermek kénytelen átvenni a felnőtt szerepét a családban, ami megzavarja az érési folyamatát, a személyiségfejlődését.

Amikor gyermekünk felé fordulunk, a legfontosabb, hogy az ő érzéseire figyeljünk. Ne essünk abba a hibába, hogy saját fájdalmunk enyhítésére „használjuk” őt.

FIGYELMÜNK FÓKUSZÁT HELYEZZÜK ÁT GYERMEKÜNKRE:

őt kérdezzük az érzéseiről, gondolatairól, próbáljuk megérteni, empátiával forduljunk felé.

A családon kívül az iskolai közegre és a barátaira számíthat egy gyászoló gyermek. Az első napokban nagy odafigyeléssel, szeretettel fordulnak felé társai, később viszont már kevesebb figyelem irányul rá. Gyakran a pedagógusok és az osztálytársak is tanácstalanok, nem tudják, hogyan tudnának segíteni. Mindemellett a gyászoló gyermek ellentmondó igényeivel szembesül: egyrészt segítségre, törődésre vágyik, másrészt viszont elzárkózik környezete elől.

A gyász fájdalmát a maga idejében meg kell élni, ugyanakkor

A LÉLEKNEK SZÜKSÉGE VAN PIHENÉSRE.

A gyermeket hagyni kell játszani, barátaival találkozni, olyan személyek társaságában feltöltődni, akik nem gyászolnak.

A megküzdés egyik formája, ha az elhunytnak egy alkotást készíthetnek, akár egy rajzot vagy verset. Az elhunyt kedvéért dolgoznak önmagukon. Nagyobb gyermekeknél segíti a feldolgozást, ha levelet írnak az elhunytnak. A levélben kifejezésre kerülhetnek a gondolatok, érzések, melyeket már nem volt lehetőség megosztani vele.

Segíti a gyászfeldolgozást, ha gyermekünknek sikerül megőriznie az elhunyt reális, emberi voltát. Az alábbi kérdések megválaszolása segít közelebb kerülni a valósághoz és lecsendesíteni a küzdelmet, mely a meg nem történtté tétel felé irányul. Soroljuk fel gyermekünkkel – múlt időt használva –, hogy milyen eseményekre emlékszünk a legszívesebben az elhunyttal kapcsolatban! Beszélgessünk az életéről, elfoglaltságairól, szintén múlt időben! Meséljük el egy napját! Soroljuk fel a legjobb tulajdonságait! Mi az, amit a legjobban szerettünk, értékeltünk benne? Írjuk össze a fontos eseményeket, életszakaszokat a közös életünkben!

 

Felhasznált irodalom:

Pilling, J. (2003). Strukturális technikák a gyászolók önsegítő csoportjaiban. Kharón – Thanatológiai Szemle, 7 (1-2). 97-122.

Singer, M. (2015). Ki vigasztalja meg a gyerekeket? Válás és gyász a családban. HVG Kiadó Zrt., Budapest.

Singer, M. (2016). Vigasztalódás a gyászban. Jaffa Kiadó, Budapest.