Dr. House – a sebzett gyógyító jungiánus elemzése, II. rész

Dr. House a sámán, a gyógyító, aki a tudatos és tudattalan között teremt hidat számunka, illetve élet és halál felett tör pálcát. House karakterének népszerűsége a személyiségének kultúrákon átívelő, univerzális jelentőségében rejlik. Egyszerre szeretjük és elutasítjuk House-t, mely alapján adódik a kérdés, mi vonz minket House karakterében? Miért tartjuk őt különlegesnek? Cikksorozatunkból kiderül.

Az előző cikkünkben felvetettük a gondolatot, hogy House személyisége azért olyan vonzó nézőként számunkra, mivel jungi értelemben számos őskép, archetípus formáját öltheti magára. Ezen elgondolás beleilleszkedik a kollektív tudattalan keretébe, mely univerzális és összeköt minket humán mivoltunkban. Ez megvalósul abban, ha House-ra úgy gondolunk, mint a gyógyító, sámán, világok (tudatos és tudattalan) közötti csatorna archetípusára. De ezen viszonylag közvetett mintázatokon túl, House sokkal több mitikus karakterre jellemző formai attribútumot is magában hordoz.

Ahhoz, hogy megértsük, hogy House karakterének mitikus eredetét, lényeges figyelembe vennünk a gyógyítás iránti motivációját, azaz, hogy

MIÉRT LETT ORVOS?

A kómás fickó fia (3. évad, 7. rész) című epizódban kiderül, hogy House miért döntött az orvosi karrier mellett. House nagy nehézségek árán őszinte megnyilatkozást ad arról az incidensről, mikor tizennégy éves korában, Japánban egy balesetet követően barátját bevitte a kórházba. Itt a barátja elkapott egy fertőzést, amelyet az orvosok nem tudtak kezelni. A kórházban dolgozott egy mindenes, gondnokszerű egyén, akiről kiderült, hogy egy buraku (hasonló az indiai érinthetetlenek kasztjához). A társadalmi megkülönböztetés révén senki nem érintkezett vele, senki sem kereste, kivéve, ha a szakértelmére volt szükség – mivel általában helyesek voltak az orvosi diagnózisai.

House a társadalmon kívül helyezkedik el, más mint a többi ember.

House-ban mély nyomott hagyott a tény, hogy maga a buraku sem foglalkozott azzal, hogy a társadalom őt kitaszította, sőt inkább ő maga is elhatárolódott az akkori társadalomtól (ahogyan azt House is teszi a későbbiekben). Ezt egy fordulópontnak is tekinthetjük House életében, ugyanis rádöbbent arra, hogy mire hivatott, és hogy ezen életcélnál fogva ő hol helyezkedik el a világban és a társadalomban.

House mint bohóc és csaló

House karakterjellemzése révén az egyik mitikus jungi ősképre, a trickster archetípusára ismerhetünk rá. A trickstert, vagy magyarul bohócot, csalót az ambivalencia jellemzi legfőképp. A határok között ugrál, azaz nem ismeri el a konvencionális társadalmi berendezkedést, sőt ellene megy annak. A komikusság mellett még a cinizmus, a rombolás, a ravaszság is gyakran megjelenik viselkedésrepertoárjában. Jung abban látja a trickster archetípus lényegét, hogy

A CSALÓ KÉPES ARRA, HOGY ÉRTELMET ADJON AZ ÉRTELMETLENNEK.

Ezáltal a trickster elősegíti, hogy bizonyos helyzetekkel kapcsolatban belátásunk alakuljon ki és esetleg megoldási vagy megközelítési tervet dolgozzunk ki. Mint ahogy House is igyekszik minden számára értelmetlen dolognak, például a szenvedésnek és a halálnak is értelmet adni.

HOUSE SZENVEDÉSÉNEK, FÁJDALMÁNAK AZ AD ÉRTELMET, HOGY ÉLET ÉS HALÁL KÖZÖTT KALAUZOL, MEGMENTI A MEGMENTHETETLENEKET.

Ehhez hozzátartozik a trickster azon tulajdonsága is, hogy nem követ semmiféle elfogadott etikai és morális rendszert, hanem saját értékrendjét tartja szem előtt.

House értelmet ad az értelmetlennek.

Ezen „képességeit” nemcsak önmagában éli meg, hanem környezetét is igyekszik facilitálni a hasonló tettekre. A sorozatban ezért lehetséges, hogy House számos etikai és morális dilemma gyújtópontja annak ellenére, hogy maga aligha köti magát külső szabályrendszerhez – e tekintetben House szabad.

House, a lázadó tinédzser

A gyógyító archetípussal ellentétben, House viselkedése legkevésbé sem hasonlít a fejünkben megjelenő fehér köpenyes, empatikus, gondoskodó orvoséra. Valójában talán közelebb sorolhatnánk egy nárcisztikus, lázadó serdülő viselkedéséhez, mint egy rendes orvoséhoz. Ezen jellemzője a house-i karakternek egy újabb jungi ősképpel való azonosíthatóságot tesz lehetővé, ez a puer aeternus, Jung örök gyermekről alkotott archetípusa. Egy olyan karakterről beszél itt Jung, aki kötődik a „rossz fiú” perszónához, lármás viselkedésével fittyet hány a konvenciókra. Ez abban is megmutatkozik, hogy House nem tartja be a gyógyítás és a kórház szabályait, nem visel fehér köpenyt, gitározik az irodában. Legfőbb vágya a puernek, hogy mások elfogadják olyannak, amilyennek ő önmagát látja. Mi több, célja, hogy a véleményét valamiféle abszolút igazságként fogadják el. Ez a puer karakter nem képes figyelembe venni saját korlátait, mivel ezt csak az érettség hozza meg neki. E tekintetben House tökéletes helyzetben van, ugyanis egy olyan gyerek, akit szaktudása révén mindenki elismer. Nem véletlen, hogy

HOUSE SOKSZOR TEKINT MAGÁRA ÚGY, MINT AZ ORVOSTUDOMÁNY ÉS ISTEN FELETT ÁLLÓ ERŐRE.

A puer ősképet jellemzi még némi komikusság is, melyet szélsőséges forma és flegma komolytalanság jellemez. Észrevehetjük, hogy House néhány alkalommal a sorozatban szinte viccet csinál az élet és halál közeli helyzetekből, nem tudja komolyan venni őket. Például az utolsó évadban, mikor Wilson kemoterápiát kap House házában, House vicces képeket csinál róla örömlányok jelenlétében, illetve beöltözteti Wilsont különböző ruhákba.

House gyermeki komolytalansággal reagál.

Tinédzserekre jellemző módon a puer karakter saját magát helyezi a világ középpontjába. Ez House-nál ott mutatkozik meg, hogy egy beteg kezelésénél inkább maga a rejtély megoldása, saját érdeklődésének kielégítése áll a középpontban, mint a beteg igényei felé való empatikus, emberi hozzáfordulás. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy egy zárkózott kamaszhoz hasonlóan nehezen teremt másokkal kapcsolatot. Ez látható a Cudy-val való kapcsolatában is. Tipikus serdülői magatartásnak számít az, hogy nem tudja, hogyan közelítse meg a számára vonzó nőt. Ezen zavarát elfedve, rajongása szexuális hencegésben, piszkálódásban merül ki. Ez még inkább abba az irányba tereli House-t, hogy mint egy zárkózott kamasz, elrejtse és elviccelje valódi, komoly érzelmeit.

A fentebb említett archetípusok amellett, hogy segíthetnek megérteni House viselkedését és világát, támpontot adnak ahhoz, hogy miért kedveljük őt. Ezen ősképek a jungi elmélet alapján a kollektív tudattalan részei, így mindnyájunkban fellelhetőek. Tudunk velük részben azonosulni, illetve rejtett tudattalan vágyainkat – melyeket néha elutasítunk, néha pedig elfogadunk – meg is élhetjük House karakterén keresztül.

 

Felhasznált irodalom:

Hockley, L., & Gardner, L. (Eds.). (2011). House – A sebzett gyógyító a televízióban. Oriold és Társai Kiadó.

Jung, C. G. (1947). Bevezetés a tudattalan pszichológiájába. Budapest: Bibliotheca.

További források itt!